Élő Kolozsvári Rádió

Varázslat ismét a JZSUK-ban – szombaton Atlantisz harangoz, közel ötven résztvevővel

Tizenegy megyéből 49 diák jelentkezett be a huszadik Atlantisz Harangoz Országos Versmondó Versenyre, amelyet szombaton tartanak Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (JZSUK).

Pillanatkép a 2019-es vetélkedőről. Fotó: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum

Az ötletgazda, Solymosi Zsolt aligazgató, vallástanár mellett régóta tagja a szervezőcsapatnak Dénes Éva magyartanár is, aki a Hangolóban kifejtette: nem jelentett problémát, hogy a világjárvány miatti két év kimaradás után kellett újból felvenniük a fonalat. A 2019-ben meghirdetett tematika – irány, iránytű, keresés – idén is nagyon aktuálisnak tűnt. Most tehát ott folytatják, ahol három éve abbahagyták, és úgy érzik, egyre inkább van létjogosultsága a témának.

A verseny ezúttal is két kategóriában zajlik, egyrészt a IX-X. osztályosok, másrészt pedig a XI-XII. osztályosok méretkezhetnek meg. A kötelező versek: Kosztolányi Dezső Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most kezdetű, valamint Nemes Nagy Ágnes Istenről című költeménye. A választott versek esetében modern vagy posztmodern szöveget kell hozniuk a diákoknak, ez az egyetlen kritérium. Nagyon sokan választanak kortárs verseket, népszerűek például Lackfi János, Tóth Krisztina és Faludi György művei.

A vetélkedő helyszíne a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György-díszterme, a szavalatokat pedig bárki meghallgathatja.

Ha egyetlen szót kellene használnom, hogy jellemezzem az Atlantiszt, azt mondanám, hogy varázslat. Mert valóban van egy hangulata, és ezt nem mi mondjuk, elfogult szervezőkként, hanem a vendégek, a diákok, a tanárok igazolják ezt számunkra: hogy van egy olyan fajta varázslata, hangulata a versenynek, ami csak az övé. Ez talán azzal magyarázható, hogy a korosztályhoz közel álló témákat igyekszünk választani, ugyanakkor a diákok által hozott verseknek is van egy olyan hatásuk, hogy nagyon hitelesekké, mélyekké, őszintékké válnak.

A díjkiosztó után, este fél 9-től Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongorista közös műsorát láthatják, hallhatják a résztvevők, ennek címe: Petőfi live! Egy vidámhangú vándorszínész ügyesbajos dolgai.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2022 április 8, 14:48

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány