Élő Kolozsvári Rádió

A feleségem történetét is vetítik az idei TIFF-en

A tavaly 20. jubileumát ünneplő TIFF idén júniusban ismét több mint egy héten keresztül várja majd a mozikedvelőket.

TIFF 2021

A filmek előzetes listáján szerepel Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra jelölt regényének filmadaptációja, az Enyedi Ildikó által rendezett A feleségem története című romantikus filmdráma.

Az Audrey Diwan által rendezett Esemény című film román vonatkozása miatt lehet érdekes a közönségnek. Az alkotás főszereplője a bákói származású Anamaria Vartolomei, aki már elnyerte a legígéretesebb színésznőnek járó César-díjat. Emellett az Alis című dokumentumfilm lehet majd érdekes a kolozsvári közönség számára. Clare Weiskopf és Nicolas van Hamelryck tíz intézetbe zárt fiatal kolumbiai nő történetét bemutató filmje román-chilei koprodukcióban készült. Berlinben Kristály Medve- és Teddy-díjjal ismerték el a készítők munkáját.

A nagyfesztiválokon díjazott filmekből nem lesz hiány az idei TIFF-en sem. A Velencei Filmfesztivál zsűrijének tavalyi különdíjasa, amely két másik elismerést is bezsebelt, Michelangelo Frammartino Il buco, vagyis Az üreg című drámáját a kolozsvári közönség is láthatja júniusban. A film az 1960-as évek olasz barlangászainak egy csoportjáról szól, akik addig fel nem tárt barlangokat fedeznek fel.

Szintén a díjazott filmek közül került a TIFF listájára az első Arany Medve-díjas katalán film: Carlei Simón Alcarrás című drámája, amely egy aprócska katalán faluban játszódó történetet dolgoz fel. Egy baracktermesztő család helyzetét ismerhetjük meg a filmben, akik egy új földbirtokos tervei miatt kerülnek válságba, mivel az napelemtelepet készül létrehozni a barackfák helyén.

További díjnyertes alkotás a TIFF listáján a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon díjazott Great Freedom azaz a Nagy Szabadság című, Sebastian Meise által rendezett fikciós filmdráma. Az alkotás a háború utáni Németországba kalauzolja a nézőt, egy fiatal férfi történetén keresztül, akit homoszexuális irányultsága miatt böröntbe zárnak. A film a Cannes-i Filmfesztivál Un certain Regard, azaz a versenyen kívüli szekcióban nyerte el a zsűri díját.

TIFF 2021

Szintén az előzetes listán szereplő címek között szerepel még Fernando Léon de Aranoa már számos díjat bezsebelt, legújabb filmje, a The Good Boss, vagyis A jó főnök, amely egy karizmatikus és manipulatív gyártulajdonos törekvéseit követi végig egy díj elnyerése érdekében. A kolozsvári filmszemlén bemutatják még Mikhaël Hers The Passengers of the Night, magyarra fordítva, az Éjszakai utazók című alkotást, amelynek főszereplője rendezőként is bemutatkozik az idei TIFF-en a Jane by Charlotte című dokumentum-drámával. Ezeken kívül egy demenciában szenvedő idős házaspár utolsó napjaiba is betekintést nyerhetünk Gaspar Noé Vortex című filmjének köszönhetően.

Az előzetes listán szerepel még Ulrich Seidl Rimini című alkotása, és Selman Nacar török rendező Between Two Dawns című filmdrámája, valamint Louis Garrel La Croisade, magyarul a Keresztes című vígjátéka, amelyben egy kisfiú egy titkos afrikai környezetvédelmi projekt támogatása érdekében, amelytől a bolygó megmentését várja, eladja családja értéktárgyait.

A TIFF keretében június 18-án egy igazi klasszikust ünnepelhet majd a közönség. A filmművészet és a horror műfaj meghatározó darabja, a Nosferatu 100 éves születésnapja alkalmából koncert formájában, a bonchidai Bánffy-kastélyban idézik meg a kultikus alkotást. A legendás német rendező, Murnau munkája előtti tisztelgés részeként a Kolozsvári Magyar Opera művészei élőben adják elő a Nosferatu című film zenéjét a Goethe-Intézet és a Kolozsvári Német Kulturális Központ szervezésében. Az eseményre jegyek elővételben már kaphatóak.

Az elmúlt 20 évben a TIFF Románia legnagyobb filmfesztiváljává nőtte ki magát, a csapathoz pedig idén is lehet csatlakozni. A szervezők június elsejéig várják az önkéntesek jelentkezését a nyár eleji filmszemlére. Erről és a már megvásárolható jegyekről további részletek a tiff.ro weboldalon találhatóak.

Birtalan Albert összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2022 április 14, 17:38

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány