Szüntelen tűzoltás versus távlati tervezés

Szusszanásnyi jégkorong, biztató koalíciós viszonyok, idejében elkészülő kisebbségi törvénytervezet, sikerre hajazó népszámlálási kampány és a politika intellektuális vonatkozásainak pillanatnyi háttérbe szorulása – Kelemen Hunor RMDSZ-elnök volt a Tetőterasz vendége.

A Rostás-Péter István készítette interjú a lejátszóra kattintva meghallgatható, vagy alább szövegesen is elolvasható.

Mennyire nyomta meg ez a ljubljanai epizód [a hokijátékosok és a székely himnusz – szerk.] a mai kabinetülést?

Kelemen Hunor: Semennyire. Nem volt téma, koalíciós ülésünk volt ma délben, ezt a kérdést senki nem vetette föl. Úgyhogy az, ami a sajtóban van, az nyilván a sajtó felelőssége, hogy milyen mértékben erősíti föl, vagy milyen elképzelések vannak, és hogyan szeretné ezt bevinni a politikai beszédbe, de ma sem a koalíciós ülésen, sem más helyen erről nem volt szó. Tegnap a miniszterelnökkel volt egy egészen rövid beszélgetésem erről, amikor kérdezte tőlem, hogy mi van ezzel az egész üggyel, én elmeséltem neki, hogy mi van, mondta, hogy rendben van, oké, érti. Ennyi volt a beszélgetés. A nyilatkozatokat pedig azért nem kommentálom, mert azok általában a nyilatkozót magát szokták minősíteni, nem kell nekem megtennem. Két-három sajtóorgánum próbálta fölnyomni ezt az elmúlt 72 órában. Valamennyire sikerült, és erre néhány politikus a szokásos módon rátelepedett.

Lépjünk is tovább, mert talán nem is érdemes ennél a témánál több szót fecsérelni. Vannak sajátos ügyek, vannak ezek a heti koalíciós találkozások, amióta elindult a PSD–PNL–RMDSZ kormány, de azelőtt is mindenféle koalíciós felállásban szokássá vált az, hogy a pártok időnként, többnyire hét elején egyeztetnek a napirendről, a vitás kérdésekről, a hogyan továbbról, döntéseket készítenek elő. Ez az úzus mennyire maradt meg és mennyire tartják be ezt a frekvenciát? Tehát minden héten van ilyen egyeztetés?

– Nagykoalíció lévén, három olyan politikai alakulattal, amelyeknek a víziója sok kérdésben egymástól különbözik, szükségesek a rendszeres koalíciós tárgyalások. Az az igazság, hogy én néhány koalícióban már részt vettem, de soha annyi koalíciós tárgyaláson, mint az elmúlt fél évben nem vettem részt ilyen gyakorisággal. Azt hiszem, hogy egy-két hét maradt ki, orthodox nagyhéten és vakációban, de a kollégák akkor is egyeztettek, csak nem elnöki szinten volt. Olyan hét is van, hogy három koalíciós ülésünk van, ezen a héten is már volt kettő. Ez a következő időszakban is így lesz, mert számtalan olyan kérdés van, amit meg kell beszélni, és nyilván össze kell hangolni a nézeteket. Nem az az igazi kérdés, hogy hány ülést tartunk, vagy hogy a koalíción belül milyen viták vannak, hanem az, hogy amikor a politikai döntések megszülettek, akkor azokat szolidárisan tudjuk-e érvényesíteni és a közigazgatási eszközöket használva életbe tudjuk-e léptetni, és mennyi idő alatt tudjuk életbe léptetni a politikai döntéseket. Ebben a tekintetben ez a koalíció nemcsak működőképes, hanem nagyon hatékonyan működik, bár sok időt, energiát felvesznek ezek az egyeztetések, de enélkül nem is lehetne működtetni egy ekkora koalíciót, és igen, rendszeresen találkozunk.

A PNL háza tájékán azért voltak feszültségek, hiszen az egykori pártelnök, a jelenlegi szenátuselnök nehezen törődött bele abba, hogy neki most más szerepkör jut, kritikával illette a PNL döntéseit, ez majd valószínűleg valamilyen szinten tisztázódik. Lehet-e arról beszélni, hogy a mostani, igencsak sűrű időszakban, amikor kezelni kell a posztcovid helyzet gazdasági gondjait, amikor szembesülni kell és menedzselni kell a nem messze tőlünk dúló háborús konfliktus következményeit – szóval egy ilyen nagyon komplex felállásban van-e mód érdemben egyeztetni vagy egyáltalán napirendre javasolni olyan sajátos gondokat, kérdéseket, amelyek a magyar kisebbség sajátjai?

Kelemen Hunor a múlt heti SZKT-n

– Természetesen, hogy lehet, nem ez a probléma. A háborús helyzet két hónapja, szinte három hónapja tart, és ez egy teljesen új helyzet. Minden nap újabb kihívások kerülnek a döntéshozók elé. A gazdasági válság a Covid alatt elkezdődött, az nem megoldódott, hanem a háború miatt elmélyült, és tovább fog mélyülni. Tehát arra lehet számítani, hogy elhúzódó gazdasági válság lesz az elhúzódó háború miatt, és ez az elhúzódó gazdasági válság mély nyomokat fog hagyni a társadalomban, gazdaságban, és erre kell megtalálni a válaszokat. Tehát ezeket a napi kérdéseket meg kell oldani. Nekem a nagy gondom a mostani helyzetben az, hogy igazából szinte nap mint nap hétről hétre a tűzoltással foglalkozunk, és – ha szabad így fogalmazni – a politikának az intellektuálisabb részét nem tudjuk művelni. Hosszabb, távlatosabb dolgokban, nagyobb tervekben gondolkodni szinte már nincs is időnk.

El kell felejteni, félre kell tenni egy ideig ezeket a típusú stratégiai, politikai tervezéseket. Nyilván ezeket általában a koalíció vezetői szokták végrehajtani, de most a tűzoltással vagyunk elfoglalva, és ez nem jó. Tehát, ha kioltottuk a tüzeket, akkor újabb tüzeket gyújtanak itt-ott-amott, akkor azokat ismét kell kezelni, de mivel számtalan olyan kérdés van, többek között a többség–kisebbség viszonya is, amely stratégiai kérdés, amely nem egy tűzoltásszerű munka, ezért ezekre kevesebb idő marad most. Napirendre lehet tűzni, csak a kormányzat mindig az épp aktuális kérdésekre keresi a választ, és az épp aktuális kérdések pontosan a háborús helyzetből, a gazdasági válságból, ezek következményeiből adódnak. Nekem abból fakad a hiányérzetem, hogy középtávú, hosszútávú stratégia megrajzolásával, átbeszélésével szinte nem is foglalkozunk. A kisebbségi törvény, amelyet a kormányprogramban elfogadtak a kollégák is, amelyet a parlament elé kell terjeszteni, az megint egy ilyen típusú stratégiai kérdés. Én úgy gondolom, hogy mi azzal kész leszünk, és ősszel a koalíciós partnereinkkel megvitatjuk. Először természetesen a kisebbségi frakcióval, de még azelőtt az RMDSZ-en belül, mert mi fogjuk ezt elkészíteni, és utána pedig a parlament elé terjesztjük. De ebben a pillanatban még csak munkaanyagként, előkészítési fázisban van. Nem vagyunk elkésve vele, de nem tartom kizártnak, hogy ez a háborús helyzet okozta mindenféle egyéb válság erre is valamilyen kihatással lesz vagy lehet. Az ilyen időszakok nem éppen annak a stratégiai gondolkodásnak terveznek, amit én mégiscsak a politika részének és egyik meghatározó elemének tekintek.

A népszámlálás viszont annál aktuálisabb és szakaszokra bonthatóan, közelről követhető folyamat. Május 15-én zárul le az önkitöltős online fejezete ennek a szinte mindenkit megmozgató eseménynek. Különböző számok hangzottak el, mióta elkezdődött a népszámlálás; hogy most mihez, hogyan viszonyítva vagyunk elegen, vagy épp kevesen, vagy pont annyian, amennyien. Egy adott pillanatban a millió, mint hívószó volt része a népszámlálással kapcsolatos diskurzusnak, utána egy picit elhalkult. Most újra látni számokat, kerek számokat a népszámlálás.ro felületen. Konkrétan mi lenne az a becsült érték, amivel például Kelemen Hunor mondjam azt, hogy elégedett lenne 15-én: a 600-650-700 ezer fős magyar jelenlét a népszámláláson?

– Számháborúba és jóslásokba nem bocsátkozom. Természetesen most a népszámlálásnak csak az első fázisánál tartunk, ami a digitalis, online önkitöltéses forma, és arra biztattunk mindenkit, hogy vegyen részt ebben a fázisban. A népszámlálási folyamatnak ezt a fázisát úgy lehet végigvinni, hogy nem szorulsz közvetítőre, számlálóbiztosokra. Te magad kitöltöd, amikor ráérsz, elküldöd, visszaküldöd, le tudod ellenőrizni, hogy validálták vagy sem, és biztos lehetsz abban, hogy amit oda beírtál, az került be a statisztikai hivatal által kezelt adatbázisba, beleértve az etnikai identitást, nyelvi és vallási elemeivel együtt. És ezért mondtuk, hogy nekünk az a fontos, hogy mindenkit megszámoljanak eredményesen, hatékonyan, és arra biztatunk mindenkit, hogy maga tegye meg ezt a lépést. Az igazság az, hogy a népszámlálás egy statisztikai művelet, ezért a polgárokat nem nagyon foglalkoztatja. Az európai uniós tagállamokban mindenhol tavaly vagy idén zajlott a népszámlálás, és azt látjuk, hogy senkit nem érdekel. A többségnek ez nem kérdés, nincsen különösebb tétje. A statisztikai hivatalok és a statisztikai tervezés szempontjából szükséges adatokat nagyon sok helyen már adminisztratív módszerekkel különböző adatbázisokból kiveszik. Nekünk van egy plusz tétje a népszámlálásnak, és ez pontosan az etnikai identitásra, közösségként való megjelenítésünkre vonatkozik. Ezért nálunk nagyobb a tét, és ezt a tétet próbáltuk felmutatni. Azt gondolom, hogy sikerült, mert ahogy az első napokban, hetekben indultunk, ahhoz képest felpörgött, az érdeklődést fel tudtuk kelteni, és ma azt gondoljuk, hogy a 600 ezres szám, amennyien az önkitöltéses fázisban bizonyára ki is töltik ezeket a kérdőíveket, egy hihetetlenül jó szám lenne ahhoz képest, hogy honnan indultunk – ismerve a digitális kompetenciákat, ismerve azt, hogy egy kérdőív kitöltésére mennyi időt kell szánni. Tehát ezt azért mondjuk biztatásként a mi közösségünk felé, hogy próbáljuk minél többen, minél nagyobb arányban ebben a fázisban kitölteni a kérdőíveket.

Az, hogy a végén hányan leszünk, mivel lennék én elégedett, azért nem egy megválaszolható kérdés, mert a valóság nem attól függ, hogy én mivel lennék elégedett. A valóság attól függ, hogy hányan élünk itt, nekem meg azzal kell elégedettnek lennem, ahányan itt élünk, és politikai vezetőként azzal a közösséggel kell kezdenem valamit, amely ezen a földön él. Romániában, Erdélyben. Én a vágyálmaimat nem fogalmazhatom meg, teljesen értelmetlen lenne egy ilyen esetben azt mondani, hogy én mivel lennék elégedett.

Miközben az adatok gyűlnek, azért azt látjuk a 11 évvel ezelőtti adatsorból, hogy van több tucatnyi település, ahol a 20 százalék “veszélybe” kerül, vagy kérdésessé válhat. Ebben a kontextusban van-e a szövetségnek közeljövőben terve, elképzelése arról, hogy akkor újra időszerűvé teszi a küszöb vitáját, tehát hogy akkor a 20 százalékról 15-re,esetleg 10 százalékra levinni? Vagy valamilyen másfajta jogi garanciát beemelni? Hiszen azért azt láttuk, hogy éppen a közelmúltban sikerült kitenni mindenüvé a táblákat, ott is, ahol egyébként megvolt a 20 százalék, tehát itt azért van egy közegellenállás. Nevezhetjük ezt tudatlanságnak, rosszindulatnak, a kettő keverékének, bárminek?

Először is, hogy pontosan milyen arányban élünk egy-egy településen, egy-egy megyében, z a népszámlálás végén fog kiderülni. Addig erről beszélni lehet, de a szakértőknek, és nem a politikusoknak kell erről beszélniük. Nem a politikus dolga, hogy ezt most napirendre tűzze, mint témát. Meglátjuk, hogy hogyan alakultak az arányok településenként országosan, és akkor tudunk erről többet mondani, de van egy társadalmi mobilitás. Ez a társadalmi mobilitás az elmúlt 32 évben nőtt folyamatosan, és nemcsak bennünket érintett, hanem az összes volt kommunista országot, Kelet-Európát, Közép-Európát. Az elmúlt 32 esztendőben Kelet-Európa nyugat felé mozgott. Ez nem egy romániai, vagy nem egy erdélyi magyar specifikum. Persze ennek voltak különböző fázisai, amely szociológiailag értelmezhető és értelmezendő. Másrészt a megszerzett jogokat nem szokás elvenni, nem illik elvenni. A jogi alapelv is az, hogy ha egy jogot megszereztél, akkor azt megőrzöd. Ez ebben az esetben arra is vonatkozik, hogyha valahol 21%-ról 19,8%-ra csökkent az arányunk, a megszerzett jogot elvenni nem lehet, és ezt az elvet kell érvényesíteni. Utána természetesen ott van a meglévő törvényeknek az alkalmazása, és hogy ezt az alkalmazást mikor és hogyan lehet kikényszeríteni az önkormányzatokból vagy a különböző intézményekből, akik egyébként mindig azt mondják, hogy van önkormányzati autonómia, és akkor azt nem lehet megsérteni; itt lehetne példákat mondani, akár Kolozs megyéből is. De ez a történetnek az egyik része. A másik, vagy a harmadik része az az, hogy már régóta létezik egy ajánlás az EBESZ-től, meg más fórumoktól Románia irányába, hogy gondolja újra a küszöb csökkentését, mert megváltozott a valóság 2000-hez képest. A valósághoz kell igazítani a jogszabályokat, nem pedig a jogszabályokhoz igazítod a valóságot. Az ajánlás nem mondja ki, hogy 10 százalék vagy 15 százalék legyen.

Nekünk volt próbálkozásunk arra hogy levigyük a küszöböt, és amikor eljön annak az ideje, akkor ezt ismét átbeszéljük, természetesen megpróbáljuk alakítani a jogszabályokat a valósághoz. De ezt nem kell ma napirendre fűzni, meg kell várni, hogy mi történik, a népszámlálási eredmények ismeretében tudjuk ezt megtenni. Természetesen kellenek partnerek is. Amikor ezt legutóbb 2017-ben vagy ’18-ban megpróbáltuk, akkor láttuk, hogy a partnerek hiánya mit jelent, illetve hogy a potenciális partnereket meg lehet fordítani egy nap alatt vagy estétől reggelig a véleményüket lehet alakítani, tehát ez egy komolyabb előkészítő munkát igényel. Akkor, amikor ennek eljön az ideje, akkor megtesszük ezt is. Én magam arról meg vagyok győződve, ezt elmondtam többször, több esetben, hogy a 20%-os küszöböt csökkenteni kell, alternatív küszöböket is be lehet vezetni, és a nyelvhasználati jogoknak az érvényesítése nem feltétlenül, és nem kötelezően a mostani 20%-hoz kötendő. Mi tudjuk, hogy merre kell elmozdulni, ezt megpróbáltuk, tehát azt is tudjuk, hogy milyen reakciók lehetségesek, és a következő próbálkozásra akkor kell sort kerítenünk, amikor úgy látjuk, hogy eljött a pillanat. Ez nem lehet hamarabb, mint a végleges népszámlálási adatok ismerete, és nem lehet túlságosan későn sem. A népszámlálási adatok ismeretét követő időszakban kell valamikor megtenni. 2022 végén csak részleges és nem végleges adatok lesznek. A végleges adatok valamikor 2023-ban fognak rendelkezésünkre állni.

Tágítsuk egy kicsit a kört Kárpát-medencei vagy európai régiós szempontból, és maradjunk a kisebbségi vonatkozásoknál. Ez most nem egy föltétlenül előnyös helyzet, lehetnek a külpolitikának és a konfliktuszónában kialakult erővonalaknak és fejleményeknek olyan következményei, amelyek visszavetik, vagy legalábbis jegelik ezt a tematikát. Kárpátalján nem túl biztató az ottani kisebbség helyzete. Mennyire fog a közbeszédben visszaköszönni ez a fajta feszültség, az, hogy a jelenlegi tudásunk szerint Kijev még mindig nem rendezte kellőképpen, vagy nem tudott még odafigyelni a kisebbségi gondokra, és egyáltalán hogyan kéne viszonyulni nekünk a közbeszédben és a fórumokon ehhez a történethez úgy, hogy tudatában vagyunk annak, hogy vannak olyan elemek és olyan szereplők a romániai közéletben és politikában, akiknek előnyére válik, ha a kisebbséget nemzetbiztonsági rizikófaktorként tekintik?

– Megfelelően bonyolult volt az a kérdés, hogy nagyon egyszerű választ adjak. Azokat a kérdéseket, amelyeket békeidőben kell megoldani, azokat háborús időben nem kell napirendre tűzni, mert megoldhatatlanok. Azokat a kérdéseket, amelyeket a háborús időszakban kell megoldani, egy országnak a kormánya akkor oldja meg, és akkor kell visszatérni a másik kérdésekre, amikor béke van. Ezek a békének, a békés időszaknak, a békekötés utáni időszaknak a kérdései. Most egy ilyen kérdést napirendre tűzni eleve kudarcra van ítélve, vagy az emberről azt gondolják, hogy eltévesztette a vonatot. Most Ukrajnát, az ukrán kormányt egyéb foglalkoztatja. Ez természetesen a felelősségüket, a múltbelit sem csökkenti, de őket megtámadta Oroszország, ők most háborúban állnak. Az, hogy Romániában, van egy-két-három olyan közvéleményformáló… Ez ugye egyik fontos, vagy olvasott internetes oldalról indult el, hogy “mi lenne, ha…” típusú kérdésre választ adjanak, és a kisebbséget ismét nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek állították be, de inkább azt az újságírót, meg azt a szájtot minősíti. Átvették jó néhányan, ez igaz, de a politikusok nem ültek fel erre a hullámra, és helyesen tették. Legalábbis a felelős politikusok nem ültek föl erre – most az AUR politikusai nyilván nem tartoznak ebbe a kategóriába.

Ettől függetlenül háttérbeszélgetésekben ez a kérdés, gondolom, hogy előkerül, akár úgy is, hogy a nagykoalíció egyeztetéseinek szüneteiben ez téma.

– Nem téma ez sem a szünetekben, sem a koalícióban. Hogyha pedig az ukrajnai román és magyar kisebbségre, meg más kisebbségekre gondolunk, akkor természetesen fölvetették ezt a kérdést a miniszterelnök és a házelnök kijevi látogatásá, vagy az ukrán elnök kitért rá a parlament előtti beszédében. Tehát létezik ilyen szempontból gondolkodás, ígéret, elvárás, de a koalíciós tárgyalások szüneteiben ilyen kérdésekről meg a koalícióban nem beszéltünk, mert nem volt téma.

Közeledik a parlamenti ülésszak vége, bár azért még van jó néhány hét. Az RMDSZ a Szövetségi Képviselők Tanácsán új ügyvezető elnököt választott. Mikorra várható olyan plenáris megnyilvánulása a szövetségnek, amire érdemes odafigyelni? Elképzelhető-e egy olyan fórum vagy pillanat, amikor az idei első parlamenti ülésszaknak a mérlegét vonja meg a szövetség, és ez milyen keretek között fog zajlani?

– A frakciók minden ülés végén és minden ülés elején elvégzik ezt a munkát, együttes frakcióülésen meg külön-külön is elvégzik a mérleget és megtervezik a következő ülésszaknak a prioritásait. Tehát ez a frakció dolga. SZKT-n természetesen a frakcióvezetők erről számot adnak, illetve vannak különböző beszámolóink, ezeket megtartjuk, ennek írásos formája is van, mind a kormányzati, mind a parlamenti munkának. Évente szeretjük ezeket közzétenni, illetve természetesen a ciklus végén mindig van négyéves beszámoló. Közben folyamatosan sok-sok kérdésről rengeteg vita van. Vannak olyan kérdések, amelyek a közvélemény nagyobb figyelmére tartanak igényt, és vannak olyan kérdések, amelyek a közvéleményt nem érintik olyan mértékben, vagy nem csigázzák fel az érdeklődését a polgároknak. De az ilyen típusú összegzéseket a frakció végzi el, és a frakciók dolga, ezt a munkát elvégezni a törvényhozásban, és ők számolnak be mindig arról, hogy egy-egy időszakban milyen munkát végeztünk el.

*Az átiratban kisebb, szövegszintű, a tartalmat nem érintő szerkesztéseket végeztünk. 

Szerkesztő: kristalybea, 2022 május 11, 19:02