Élő Kolozsvári Rádió

Azonosítatlan kisgép miatt szálltak fel amerikai gépek a román légtérben

Egy Magyarország felől érkezett, azonosítatlan kisrepülőgép haladt át szerda este Románia légterének nyugati részén, elfogására az amerikai légierő két vadászgépét riasztották – közölte a bukaresti védelmi minisztérium.

Illusztráció forrása: védelmi minisztérium/Facebook

Az alacsonyan repülő, Beechcraft típusú, kétmotoros gép Debrecen térségében szállt fel engedély nélkül, kelet-európai idő szerint 17:30-kor, nyolc perccel később pedig a magyar Gripenek elfogták, de a kisgép sem rádióhívásokra, sem a vizuális jelekre nem reagált. A kikapcsolt válasz-jeladóval repülő, azonosítatlan gép 17:49-kor Nagyvárad térségében lépett be a román légtérbe, 17:58-kor pedig az amerikai légierő két, a román légtérben járőrszolgálatot teljesítő F-16-os vadászgépe szegődött nyomába.

A román védelmi minisztérium szerint a kisrepülő nem tanúsított veszélyes, vagy ellenséges magatartást, de továbbra sem válaszolt az elfogására küldött harci repülők nemzetközileg használt rádió- és vizuális jelzéseire. A gép Karánsebes, Szörvényvár felé folytatta útját, 19 óra körül két percig a szerb légteret is érintette, majd átrepült Bulgáriába. A védelmi minisztérium szerint a bolgár hatóságok szerda este azon a területen kezdtek földi vizsgálatot, ahol utoljára észlelték a radarok az azonosítatlan repülőt.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2022 június 9, 10:01

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere