Élő Kolozsvári Rádió

1989-es forradalom-vádirat: nem léteztek terroristák csak „általános pszichózis”

Az ügyészek nem találtak bizonyítékokat, amelyek alátámasztanák terroristák részvételét az 1989. decemberi eseményekben – derül ki a ’89-es forradalom büntetőperének vádiratából, amelyet kedden tett közzé honlapján a legfőbb ügyészség.

Kolozsvári tömeg 1989-ben. Fényképezte: George Mureșan, forrás: Klaas Eldering/Azopan

A vádiratban hangsúlyozzák, a bizonyítékok összevetése alapján levont következtetés értelmében semmi nem igazolja, hogy 1989. december 22. és 30. között terroristák vagy más erők a forradalommal és a forradalmárokkal szemben ellenséges akciókat hajtottak volna végre. Az ügyben kihallgatott személyek (katonák és civilek) közül többen állították, hogy valamilyen formában „terroristák” ellen harcoltak ebben az időszakban, a bizonyítékok logikus elemzése azonban azt mutatja, hogy ezek a személyek a kialakított terrorista veszély általános pszichózisában tévesen mérték fel a helyzetet.

Az ügyészek áttanulmányozták a katonai ügyészségek által a forradalom eseményeivel kapcsolatban 1990 és 1994 között folytatott vizsgálatok anyagaiból készült kivonatot is, amely szintén azt igazolja, hogy az 1989. december 22-e és 30-a közötti haláleseteket és sérüléseket a terrorista pszichózis okozta. A vádiratban rámutatnak még, hogy az 1989 decemberében Otopeni környékén zajlott harcokban a különböző katonai alakulatok, amelyeknek a felettesek azt mondták, hogy „terroristák” ellen kell küzdeniük, tulajdonképpen egymás ellen harcoltak, és egyetlen éjszaka leforgása alatt csak az egyik ezred közel félmillió lövést adott le.

A Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) és a Legfelsőbb Katonai Tanács döntéshozói által szándékosan előidézett terrorista-szekus pszichózis hatása alatt a román katonasággal szándékosan visszaéltek, és a katonák élet-halál harcba keveredtek egy olyan ellenséggel, amelyet ugyanazok a döntéshozók találtak ki. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a román katonák egymás között harcoltak.

Gabriela Scutea legfőbb ügyész augusztus 3-án jelentette be, hogy újraindul a legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom pere, amelyben Ion Iliescu volt államfőt emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2022 augusztus 17, 12:39

Etichete:
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete