Kijevi mindennapok a folyamatos légiriadóban

Bő héttel ezelőtt, hosszú szünet után, az orosz légierő felújította Kijev és más, nem frontközeli ukrán nagyvárosok elleni légitámadásait. Jellemző módon polgári célpontokat támadva.

Hogy élték, élik meg ezeket, milyenek most a kijevi mindennapok civil szemmel? – kérdeztük Tompa Tibor kijevi magyar vállalkozót, akinek felesége pedagógus egy fővárosi iskolában. Beszélgetésünkben a munkácsi Turul-szobor ügyéről is szót ejtettünk.

Riporter: Papp-Zakor András

Október 17-i dróntámadás Kijevben. Fotó: Agerpres/EPA/VADYM SARAKHAN

Tompa Tibor: Most is légiriadó van, a rakéták repülnek továbbra is. Azt mondták, hogy kelet felől több rakétát irányítottak mindenfelé.

Olvastam, hogy Krivij Rihben is…

– Igen, volt az, éjjel is, Mikolajivben is, délen. Ott is lakóházba csapódott be… reméljük, megússzuk. Elsősorban a civil lakosság megfélemlítésére irányulnak ezek a rakéta- és dróntámadások, kimondottan nem katonai objektumokat támadnak, hanem lakóházakat és az úgynevezett kritikus infrastrukturális objektumokat, amelyek szintén a lakosságot látják el, meleggel, vízzel és villanyárammal. Kimondottan ez a cél, hogy a civil lakosokat megtörjék.

Bejárta a Facebookot egy felvétel, román nyelvű bejegyzésről van szó, de nem biztos, hogy nem átvett. Azt mutatja, hogy mennyire gyorsan eltüntették úgymond a kijevi becsapódások nyomait, némi ironikus kommentárral azt illetően, hogy nálunk mennyit tartott volna egy ilyen gödörnek nemhogy a betemetése, de már az elkerítése is. Mint lényegesen közvetlenebb szemtanú, mit tapasztalsz a következmények elhárítását illetően?

– Teljesen igazuk van, és azt kell, hogy mondjam: le a kalappal a városvezetés és a kormány előtt. Például Makarivot tudom mondani, ahol jelentős sérülések voltak, a központ szinte le lett radírozva, és fél év alatt gyakorlatilag mindent rendbe is hoztak. Újjáépítették a teljes mértékben szétlőtt hidat, meg az üzleteket is. Makarivból március 26-án űzték el az orosz csapatokat, és infriastrukturális és közszolgáltatási szempontból a községet gyakorlatilag három hónap alatt helyrehozták.

Mi a helyzet Kijevben a múlt heti brutális léptékű támadás után? Ugye akkor áramkimaradás volt, de a vízszolgáltatás is megszűnt.

– Azt kell, hogy mondjam, hogy amennyire rendbe lehetett hozni, maximálisan rendbe hozták, mert most is van áram, van víz, sőt meleg víz is a lakásokban. Az én kerületemben, amely azért messze van a központtól, nem voltak jelentősebb áramkimaradások, habár figyelmeztettek, hogy akár 8-10 órás áramszünet is lehetséges, de végül is ez sikerült úgy-ahogy áthidalni. Arra azért figyelmeztették a lakosságot, hogy maximálisan takarékoskodjanak. Természetesen igyekszünk takarékoskodni, igyekszünk nem csúcsidőben használni a vasalót vagy a villanybojlert, akinek ilyen van, és legalábbis a lakosság ebben az irányban szintén megteszi a maximálisat, hogy minél előbb, már ahogy lehet, az élet rendben legyen.

A légiriadók, amennyire tudom, ötletszerűen bármikor lehetnek.

– Így van.

Hogy befolyásolja ez a mindennapi életet?

– Csak egy példát mondok: én ma már négyszer, ha nem ötször fordultam vissza. Légiriadókor semmiféle közlekedés nem jár, se metró, se villamos, semmi. Ehhez maximálisan hozzá kell szokni. A feleségemnél kimondottan távoktatás van a gimiben, a gyerekek már be se járnak, hétfőtől a többieknek is valahogy a távoktatást, távmunkát meg kell oldani. Én régebben legfeljebb egy órát utaztam a lakásomtól a munkahelyemig, viszont amikor riadó van, akár 6-7 órát is várakoznom kell, amíg eljutok egyik helyről a másikra. Ez természetesen megviseli az embert.

Ez egyébként tömegközlekedést vagy saját autót jelent?

– Tömegközlekedést jelent elsősorban. Az a helyzet, hogy különösen dróntámadások idején autóval nagyon veszélyes közlekedni. Nem is ajánlatos, mert amikor dróntámadások voltak Kijev központjában, többen egyszerűen ott égtek el az autójukban.

Október 17-i dróntámadás Kijevben. Fotó: Agerpres/EPA/VADYM SARAKHAN

Az ellátás mennyire működik? Gondolok üzletekre, alapszükségleteket fedező szolgáltatásokra.

– Teljes mértékben működik minden. Az üzletek nyitva tartanak, gyakorlatilag állandóan. Annyira igyekeznek azért szabályozni, hogy ne legyen egy helyen sok nép. Tegnap éppen a piacra mentem, de légiriadó volt, és a piac bejáratát ilyenkor bezárják, hogy ne legyen nagy tömörülés. Élelmiszerből semmi hiány, tehát minden szükséges élelmiszer megkapható. Az más dolog, hogy természetesen nálunk is óriási az infláció, az árak magasabbak, de gyakorlatilag van minden.

Mennyire férnek hozzá a megdrágult árucikkekhez a – mondjuk úgy – kevésbé tehetősek? Mert gondolom, hogy azért nem kevesen vannak.

– Természetesen gondok vannak e téren, és ebben semmi csoda nincs, mert a legutóbbi statisztikai adatok szerint a lakosság olyan 90 százaléka leszegényedett, a szegénység küszöbén él. Én szintén egy konkrét példával szolgálhatok. Hála Istennek, mi abszolút nem szenvedünk élelmiszerhiányban, megvagyunk, de éppen a napokban, a rakétatámadáskor hívott az egyik magyar vezető az egyik nagyvárosból,, Nyugat-Ukrajnából. „Tibor az a helyzet, hogy nálunk már több napja nincs áram, de ami a legfontosabb, megfelelő ennivaló sincs”. És készíteni sem tudott azért, mert gáz nincs náluk bevezetve, csak villany. Próbált vásárolni egy ilyen kis gázberendezést, de mondta, hogy most gyakorlatilag munkája sincs, a kis rokkantnyugdíjából él, ami 40 euró. Abból nem engedhet meg magának jelentős mennyiségű élelmiszert. Természetesen segítettem, amit tudtam, elsősorban tartós élelmiszereket küldtem neki, hogy legalább egy pár napig tudja biztosítani az élelmiszerszükségleteit.

Egyébként a nyugdíjakat, béreket tudja fizetni az állam?

– Eleve nem voltak a magasak a nyugdíjak. De az az infóm van, hogy azokon a területeken is, amit visszafoglalnak, gyakorlatilag rögtön visszaállítják a nyugdíjellátást. Ezeket minimálbérnek, vagy minimálellátásnak nevezném, ezt úgy-ahogy fizetik. A feleségem esetében például megszűntek különböző juttatások, például osztályon kívüli oktatás. Amit tényleg még úgy-ahogy biztosít az állam, azt minimálbérnek nevezném.

A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a polgári lakosság terrorizálását célzó taktikák, stratégiák nem igazán működtek soha egyetlen agresszor esetében sem. Felidézhetjük Japán Kína elleni agresszióját a múlt század harmincas éveinek végén. Aztán a német második világháborús megnyilvánulásokat ezen a téren, de akár a szövetséges terrorbombázásnak nevezhető akciókat is, mint amilyen a Drezda elleni támadás volt, ahol gyakorlatilag nem voltak katonai célpontok, szóval ez igazából nem nagyon működött sehol egyik részről sem, hogy a polgári lakosság megfélemlítésével megtörni az ellenfél harckészségét. Nálatok mi a helyzet, hogy mutat a lakosság lelkiállapota?

– Teljesen igazad van András, mert ez még tovább motiválja az ellenállást, a civil lakosságot, hogy nem adjuk fel a honvédő háborúkat, és szó sem lehet arról, hogy megadjuk magunkat. Ami az életet illeti, tehát a pszichológiai, pszichikai kiállást, felkészülést: teljes mértékben a lakosság egyetért. Egészen odáig, hogy Zelenszkijnek továbbra is több mint 90 százalék az össztámogatottsága a lakosság körében. Úgyhogy szerintem ebben nagyon jól fogalmaztál, a lakosságot nem lehet megfélemlíteni, vagyis próbálják megfélemlíteni, de nem lehet megtörni.

Akkor egy kis váltás, ha már a lélektaniaknál tartunk: múlt héten, úgy tűnik, hogy a szimbolikus hadviselés terén is lezajlott egy villámműveletnek nevezhető akció, lényegesen félreesőbb területen, Munkácson, ahol a várban levő turulszobrot távolították el a városi tanács döntése nyomán. Ha jól értem, ez a jelképes szárnyas annak idején közmegegyezéses alapon került arra a helyére, ahonnan levették múlt héten. Erről mit lehet tudni? Nyilván a magyar nyelvű sajtó sokat foglalkozott a témával, nyilván a háború szempontjából nem nevezhető nagy fontosságú történésnek. Más kérdés, hogy a különböző emberek pszichéjében ez hogy rakódik le?

– Igen, egész Kárpátalja-szerte nagy felháborodást keltett ez a csíny. Ez szerintem barbár tevékenység a munkácsi város vezetősége részéről. Na most az az információ kering, és részben szerintem igaz is, hogy ez kimondottan az úgynevezett helybéli kiskirálynak, helybéli oligarchának a bosszúja. Nem is annyira a magyarság ellen irányult, mint inkább meg akarta mutatni, hogy ő ott helyben az úr, és az lesz, amit ő akar. Gyakorlatilag arról is szó volt, hogy mivel a helybéli munkácsi városi tanácsban bizonyos képviselők kiváltak a csoportjából, és nem támogatják szavazáskor, akkor ő próbálta legalábbis megtorolni azt, hogy bizonyos emberek elálltak tőle. Én gondolom, hogy előbb-utóbb a turul vissza fog kerülni. Az a magyarázat, hogy a turult ki kell cserélni az ukrán állami címerre – oké, hát az ukrán állami címer lehet mellette, de butaság a turul helyébe feltenni az ukrán címert. A turul Verecke felé volt, nem véletlenül, merthogy onnét jöttünk be annak idején. Ukrajna nem Kelet felé, Oroszország felé halad, meg nem afelé kellene tekinteni, hanem Nyugat felé. Nem beszélve arról, hogy a turulnak a karmai között volt a kard, nem véletlenül, az úgynevezett Rákóczi kardja, amit a turul állítólag talált meg Rákóczinak. És annak idején a Rákóczi-szabadságharcban rengeteg helybéli ukrán, akik annak idején saját magukat ruténoknak nevezték, harcoltak a Rákóczi-szabadságharcban a hódítók ellen. Úgyhogy ez most szerintem tudatlanság is, aki a határozatot fogadta el, egyszerűen nincs képben. Ez nem csak a magyarság ellen irányul, hanem a helybéli ukránság ellen is.

Oligarchát mondtál – a polgármesterre gondoljunk?

– A polgármester és az édesapja. Ez egy családi klán, gyakorlatilag ők uralják már régen Munkácsot, és mindenki jól ismeri őket. Baloha többször is volt miniszter, képviselő is.

*Az átiratban szövegszintű, a tartalmat nem érintő szerkesztéseket végeztünk.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 18, 12:53