Élő Kolozsvári Rádió

Nicolae Ciucă szerint „nem aggasztó” a holland parlament Schengennel kapcsolatos álláspontja

A holland parlament elfogadott egy állásfoglalást, amely szerint Hollandiának nem kellene megszavaznia Románia és Bulgária schengeni csatlakozását – tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget Sophia in’T Veld, a Renew képviselőcsoport koordinátora az Európai Parlament Állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságában.

A politikus azt mondta, tart tőle, hogy a holland miniszterelnök „nagyon keveset fog tenni annak érdekében, hogy rábírja a holland parlamentet” Románia és Bulgária csatlakozási kérelmének elfogadására.

Nicolae Ciucă miniszterelnök szerint ez az állásfoglalás „egyáltalán nem aggasztó”. A kormányfő hangsúlyozta, Románia mindent megtett a csatlakozás technikai feltételeinek teljesítése érdekében, és ezt az erre kijelölt szakértői bizottság ellenőrzésének eredménye is igazolta. Ciucă kifejtette, a román hatóságok felajánlották Hollandiának a helyszíni tájékozódás lehetőségét, hogy meggyőződjenek, az ország készen áll a schengeni csatlakozásra. „Jöjjenek el és ellenőrizzék azokat a területeket, amelyek kapcsán úgy gondolják, hogy problémák vannak. Készen állunk egy ilyen kétoldalú együttműködésre” – magyarázta.

Az Európai Parlament kedden fogadta el a Románia és Bulgária haladéktalan schengeni csatlakozását támogató, nem kötelező jogi erejű határozatát. A schengeni térség bővítéséhez az EU Tanácsának egyöntetű döntésére van szükség. Jelenleg Bulgária, Horvátország, Ciprus, Írország és Románia kivételével az EU valamennyi tagállama tagja a schengeni övezetnek. Emellett tagja a térségnek Izland, Norvégia, Svájc és Liechtenstein is.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 21, 08:13

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség