Élő Kolozsvári Rádió

Meghirdették az idei Bölcs diákok vetélkedőt

Vadonatúj, okostelefon-kompatibilis honlappal startol a 13. Bölcs diákok. Az országos vetélkedő célja a tanulók olvasási készségének a fejlesztése mellett az, hogy a diákok felismerjék a különböző tudományok közötti összefüggéseket.

A verseny során a diákok játékos feladatok révén ismerkednek meg a magyar népi szokásokkal, a magyar irodalom kiemelkedő alakjaival, a magyarság történelem nagyjaival, valamint a tudományok kimagasló személyiségeivel. Hétköznapi és összetett szakmai kérdések, kreatív, fantáziát és általános műveltséget fejlesztő, a motivációt és az egészséges versenyszellemet tápláló feladatok várják a kihívást kedvelő, csapatmunkára készen álló tanulókat.

Az interdiszciplináris vetélkedőre 4–5 fős csapatok (3–4 IX–XIII. osztályos diák és 1 tanár) jelentkezhetnek.

Mint minden versenynek, a Bölcs Diákok vetélkedőnek is van nyereménye, így a legjobb tíz csapat minden évben a jutalomtábor mellett számtalan meglepetésdíjban részesül. A versenyeken és a jutalmakon kívül, a Communitas Alapítvány jótékonysági akciókat is meghirdet, amelyek keretén belül a diákok egy általuk kiválasztott hátrányos helyzetű csoporton segíthetnek.

Riporter: Szilágyi Szabolcs

Szerkesztő: kristalybea, 2022 november 3, 14:02

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány