Élő Kolozsvári Rádió

Márton-napi fénymenet lesz Kolozsváron

Aki Márton-napon libát nem eszik, az egész éven át éhezik – legalábbis így tartja a mondás.

Fotó: Mikó Óvoda

November 11-én pedig érdemes lesz álmodni is valamit, hiszen a néphagyomány szerint az boldogságot hoz. Szent Márton napjához számos néphagyományt kötünk, ezek nagy része a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódik. A legenda szerint Szent Márton miután megkeresztelkedett, áldozatos misszionáriusi tevékenységéért püspökké szerették volna avatni. Márton erre nem vágyott, ezért a libák óljában rejtőzött el, de az állatok hangos gágogása miatt lelepleződött. Márton így nem tudta elkerülni, ami rá várt, 371-ben Franciaországban avatták püspökké.

A hagyományőrző szervezetek ma is számos eseményt szerveznek a Márton-nap köré. Kolozsváron az elmúlt évek hagyományát követve a Mikó Óvoda és az Innovatív Oktatásért Egyesület a Sétatérre szervezett fénymentet. Az Egyesület rendezvényszervezőjét, Fogarasi-Kriza Gyöngyit, a Mikó Óvoda logopédusát Birtalan Albert kérdezte.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 november 10, 15:24

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány