Úton a Szentföldön – Betlehemtől Jeruzsálemig, Jézus útjain haladva
Nemcsak fizikailag zarándokoltunk a Szentföldön szeptemberben, de lélekben is, közelebb a másik emberhez is, önmagunkhoz is.
Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztorra és Szalai Viktor idegenvezetőre bízzuk magunkat ezúttal is, akárcsak legutóbb, amikor Caesareában, a Maszadán és Herodionban jártunk, követve Nagy Heródes útjait, elidőzve a megvalósításainál.
Ezúttal a betlehemi Születés templomától Jeruzsálemig, a Szent Sír-templomig visz az utunk, érintve közben azokat a helyszíneket, amelyek a hagyomány szerint fontos szerepet játszottak Jézus életében: ilyen a Genezáreti-tó, a Boldogmondások hegye és Cézárea Filippi is. Végül pedig felmegyünk a Templom-hegyre, ahol három világvallás – a kereszténység, a judaizmus és az iszlám találkozik –, megnézzük továbbá az ókori templom idejéből származó támfalat, a zsidók legszentebb helyét, a Siratófalat is.
Szerkesztő: Ferencz Zsolt
Szerkesztő: kristalybea, 2022 november 25, 18:26