Élő Kolozsvári Rádió

A Romániában élő nemzeti kisebbségek napját ünnepeljük

December 18-án van a Romániában élő nemzeti kisebbségek napja.

Az erre vonatkozó törvényt 2017-ben fogadta el a parlament. A jogszabály értelmében ezen a napon tematikus kulturális rendezvényeket tartanak, amelyekre a helyi hatóságok pénzbeli és logisztikai támogatást nyújtanak, a közszolgálati rádió és televízió pedig beszámol az ünnephez kapcsolódó eseményekről.

A nemzeti kisebbségek napja alkalmából közzétett üzenetében Nicolae Ciucă kormányfő hangsúlyozta: ez jó alkalom arra, hogy Románia etnikai, kulturális, nyelvi és vallási sokszínűségét megünnepeljük, valamint megerősítsük a többség és a kisebbségek közötti partnerséget, amely közös tiszteleten, szolidaritáson és a demokratikus elvek és értékek iránti elkötelezettségen alapul.

Románia kormánya elkötelezett az inkluzív, toleráns, párbeszéden és pluralizmuson alapuló társadalom iránt, a kisebbségek jogainak és érdekeinek védelme pedig prioritást jelent – áll a miniszterelnök üzenetében.

Az alkotmánybíróság elnöke, Marian Enache szintén nyilatkozott az országos nap alkalmából. Üzenetében többek között kiemelte, hogy a kisebbségek gazdagabbá teszik az egész világot, és minden fajta diszkriminációt és gyűlöletet a kisebbségek irányába meg kell szüntetni.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 december 18, 10:52

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete