Élő Kolozsvári Rádió

A cukor és a vaj drágult leginkább az élelmiszerek közül

Az Országos Statisztikai Intézet pénteken közzétett adatai szerint a cukor 62,79 százalékkal került többe 2022 decemberének végén, mint egy évvel korábban. A vaj 45,14%-kal, az étolaj 37,46%-kal drágult az elmúlt egy évben.

A nem élelmiszer jellegű termékek közül a villamos energia egy év alatt a vaj drágulásával egyenlő mértékben, 45,14 százalékkal, a földgáz 35,73 százalékkal, a hőenergia 20,10 százalékkal, a könyvek, újságok, folyóiratok 13,46 százalékkal, a ruhaszappan 12,87 százalékkal drágult.

A szolgáltatások közül a vasúti közlekedés díja nőtt a leginkább, 21,18 százalékkal, a víz- és csatornázási díjak 21,05 százalékkal nőttek, a légi közlekedés 17,67 százalékkal drágult. A telefonszolgáltatások díja ellenben 0,88 százalékkal csökkent tavaly decemberben 2021 utolsó hónapjához képest, ez volt az egyetlen árcsökkenés éves viszonylatban a szolgáltatások ágazatában.

Novemberhez mérten a légi közlekedés drágult meg a leginkább decemberben, 13,83 százalékkal, a tojás 6,10, az áram 4,79 százalékkal került többe.

A múlt hónapban az élelmiszerek közül a citrusfélék és egyéb déli gyümölcsök ára 3,21 százalékkal csökkent, az olaj 0,95 százalékkal, a gyümölcsök és gyümölcskonzervek 0,65 százalékkal lettek olcsóbbak. A nem élelmiszer jellegű termékek közül az üzemanyag ára 6,45 százalékkal, a hőenergiáé 0,21 százalékkal mérséklődött. A szolgáltatások körében egy árcsökkenést sem jegyeztek havi összevetésben.

A novemberi 16,8 százalékról decemberben 16,4 százalékra csökkent az éves infláció Romániában. Az élelmiszerek 22,05, a nem élelmiszer jellegű termékek 14,95 százalékkal, a szolgáltatások 9,78 százalékkal drágultak az előző év azonos hónapjához képest.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2023 január 13, 13:35

Etichete:
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete