Élő Kolozsvári Rádió

Részletekben is lehet ezentúl fizetni a villanyszámlát, ha késve érkezik

Arra kötelezi az energiaszabályozó hatóság (ANRE) az elektromosenergia-szolgáltatókat, hogy a fogyasztók számára tegyék lehetővé a részletfizetést, ha a villanyszámlákat késve állították ki.

A haladék legalább akkora időtartamra kell, hogy szóljon, mint amennyi időre a számlát kibocsátották. Emellett részletes magyarázatot is kell mellékelni a számlán szereplő tételekhez. A védelemre szoruló fogyasztók esetében legalább három hónapos haladékot kell biztosítani a törlesztésre, a szolgáltató pedig nem számolhat fel késedelmi kamatot.

Az intelligens mérőórákkal rendelkező fogyasztóknak joguk van (a napszaktól függő) dinamikus díjszabású szerződést kötni, a szolgáltatónak pedig jelszóval védett, ingyenes internetes fiókhozzáférést kell biztosítani számukra, ahol valós időben bármikor ellenőrizhetik pillanatnyi és összesített fogyasztásuk mennyiségét és díjszabását.

A villamosenergia-szolgáltatóknak ezentúl útmutatót is kell mellékelniük a számlán szereplő tételek értelmezéséhez. Ennek – a magyarázatokon kívül – összehasonlító grafikonokat is kell tartalmaznia az adott fogyasztó által az előző év azonos időszakában, illetve az utóbbi három évben elhasznált villanyáram mennyiségét és árát illetően.

Az ANRE-hez tavaly csaknem 40 ezer lakossági panasz érkezett az áram- és gázszolgáltatók ellen, 64 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A panaszok túlnyomó többsége a számlák rendszertelen és áttekinthetetlen kiállítására, a mérőórák rendszeres leolvasásának elmulasztására vonatkozott. A panaszosok szerint a szolgáltatók a rendszertelen számlázással tudatosan próbálják kijátszani az árkompenzációról és árkorlátozásról szóló kormányzati intézkedéseket.

A szolgáltatók viszont azt állítják, hogy éppen az egyre bonyolultabb számlázási szabályok és az előírások állandó változása miatt nem tudják idejében kiállítani a számlákat és a – törvényes előírásoknak megfelelően – legalább háromhavonta leolvasni a mérőórákat.

mti, kvr

Szerkesztő: kristalybea, 2023 február 4, 16:17

Etichete:
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete