Élő Kolozsvári Rádió

A Gorj megyei földrengésnek nincs köze a törökországi-szíriaihoz

A hétfői, Gorj megyei földrengésnek nincs köze a törökországi földrengésekhez, mivel utóbbiak egy másik tektonikus lemezről indultak ki – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az országos földfizikai intézet vezérigazgatója.

Constantin Ionescu elmondta, hogy a Gorj szeizmikus térségben korábban ritkán észleltek földrengéseket, és azok is kisebb, a Richter-skála szerint 4-es erősségűek voltak. A mostani földmozgás szerinte nem ad okot aggodalomra. ‘Természetes jelenség volt’ – jelentette ki.

Gorj megye térségében nem halmozódott fel annyi energia, hogy erősebb rengésekre számítani lehessen, kisebb utórengések azonban előfordulhatnak – mondta a szakember.

A földfizikai intézet adatai szerint hétfőn 16 óra 58 perckor a Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű földrengés történt Gorj megyében. A földmozgás 15 kilométeres mélységben következett be, epicentruma Nagyszebentől 102, Craiovától 107, Piteşti-től 137 kilométerre volt. Ezt később három, egyenként 2,4-es, 2,8-as és 3,4-es erősségű utórengés követte.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2023 február 14, 10:53

Etichete:
Szakszervezet: fájdalmas lesz a jövő év
Hírek kedd, 2024 szeptember 242024 szeptember 24, 09:26

Szakszervezet: fájdalmas lesz a jövő év

Az Országos Szakszervezeti Tömb elnöke szerint „fájdalmas” lesz a 2025-ös év, amelyben a jelentős kiadáscsökkentések mellett...

Szakszervezet: fájdalmas lesz a jövő év
papírmalom
Hírek hétfő, 2024 szeptember 232024 szeptember 23, 10:59

Helyreállítanák a jezsuiták malmát Kolozsváron

Kolozsváron újabb kampányba kezdett a Szamos nyújtotta lehetőségeket népszerűsítő Somes Delivery egyesület. Azzal a felhívással fordult...

Helyreállítanák a jezsuiták malmát Kolozsváron
keresdi Bethlen-kastély
Hírek hétfő, 2024 szeptember 232024 szeptember 23, 09:21

Családi nap a keresdi Bethlen-kastélyban

Családi napot szerveznek a maros megyei Keresden a Bethlen-kastélyban szeptember 28-án. Az eseményt a Visit Maros Egyesület szervezni,...

Családi nap a keresdi Bethlen-kastélyban
Több tucat gyermek kapott ételmérgezést Mehedinţi megyében
Hírek péntek, 2024 szeptember 202024 szeptember 20, 09:32

Több tucat gyermek kapott ételmérgezést Mehedinţi megyében

A Mehedinţi megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványügyi vizsgálatot indított annak a több mint 70 gyermeknek az ügyében, akik...

Több tucat gyermek kapott ételmérgezést Mehedinţi megyében
Hírek csütörtök, 2024 szeptember 192024 szeptember 19, 13:39

Kártérítés

2020 februárjában egy kisgyerek balesetet szenvedett egy kolozsvári magánóvoda udvarán: elveszítette az egyensúlyát, leesett a...

Kártérítés
Hírek csütörtök, 2024 szeptember 192024 szeptember 19, 11:53

A nyugdíjtörvény miatt tüntet a Romániai Nemlátók Egyesülete

A bukaresti kormánypalota előtti téren tüntetnek a Romániai Nemlátók Egyesületének tagjai. Elégedetlenségük fő oka az új...

A nyugdíjtörvény miatt tüntet a Romániai Nemlátók Egyesülete
Hírek csütörtök, 2024 szeptember 192024 szeptember 19, 09:00

Libanonban újabb kommunikációs eszközök robbantak fel

Újabb kommunikációs készülékek robbantak fel szerdán Libanonban, legfrissebb adatok szerint tizennégy halálos és legkevesebb 450 sebesült...

Libanonban újabb kommunikációs eszközök robbantak fel
Hírek szerda, 2024 szeptember 182024 szeptember 18, 09:47

Elfogták a parlamentben tüzet okozó férfit

Elfogták és őrizetbe vették az éjszaka azt a férfit, aki kedd délután tüzet okozott a bukaresti parlament épületének egyik helyiségében...

Elfogták a parlamentben tüzet okozó férfit