Élő Kolozsvári Rádió

Oscar-kerekasztal: lapos gála hét Oscart érő sci-fivel

Tizenegy jelölésből hetet sikerült szobrocskára váltania Daniel Scheinert és Daniel Dwan Minden, mindenhol, mindenkor című alkotásának a 95. Oscar-gálán, amelyet az éjszaka tartottak Los Angelesben.

EPA/ETIENNE LAURENT

Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díjkiosztóján az előző év legjobb filmjeit és alkotóit ismerik el minden évben. Az idei abszolút nyertes, a két Danielként emlegetett alkotópáros sci-fije a legjobb film, a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb rendező díját is elnyerte, valamint a mellékszereplőket és a női főszereplőt, Michelle Yeoh-t is díjazták. A legjobb külföldi film díját Edward Berger Nyugaton a helyzet változatlan című alkotása kapta, amely Erich Maria Remarque 1929-ben megjelent azonos című regénye alapján készült.

A hétfő reggeli Hangolóban Virginás Andrea és Lakatos Miska filmes szakemberekkel elemeztük a látottakat, tapasztaltakat: első körben a gáláról beszélgettünk, valamint az idei legnagyobb nyertesről.

Aztán megannyi egyéb vonatkozást vettünk górcső alá, kitérve például az Oscar-gála által indított társadalmi folyamatokra is.

Beszélgetőtárs: Birtalan Albert és Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 március 13, 14:51

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány