Élő Kolozsvári Rádió

Fontosabb, hogy az embereknek mi a legjobb, mint az, hogy mennyibe kerül

Romániában a városok mintegy fele községgé minősülne le, a megyei jogú városok egyharmada pedig elvesztené kiemelt státusát a kereskedelmi és iparkamara új, közigazgatásra vonatkozó átszervezési javaslata szerint. A terv gyakorlatba ültetése esetén az önálló községek 85 százalékát szüntetnék meg.

Forrás: Szászfenes polgármesteri hivatala/Facebook

A gazdasági érdekképviselet múlt héten közzétett felhívásában a költségvetési hiány és a bürokrácia csökkentése érdekében javasolta, hogy redukálják a romániai megyék számát a jelenlegi 41-ről 15-re, a közigazgatási átszervezés során pedig a városok meghatározásánál legyen feltétel a legalább tízezer, a községeknél pedig a legalább ötezer lakos.

A Digi24 szerint 38 olyan város van Romániában, amely a községekkel szemben támasztott elvárások egyikének sem felel meg, vagyis kevesebb mint ötezer lakosuk van, közéjük tartozik a Hargita megyei Tusnádfürdő és Borszék, valamint a Maros megyei Erdőszentgyörgy is. Ezek mellett 45 olyan községe van Romániának – főleg a nagyvárosok szomszédságában és a Bukarestet körülvevő Ilfov megyében – amelyeknek több mint tízezer lakosa van.

A kereskedelmi és iparkamara javaslata alapvetően a helyi önkormányzatokban és az állami intézmények megyei kirendeltségeinél dolgozó alkalmazottak számának csökkentését javasolja annak apropóján, hogy a kormány takarékossági intézkedéseket helyezett kilátásba. Kiderült ugyanis, hogy az első negyedévben mintegy négymilliárd euróval nagyobb volt az államháztartási hiány a tervezettnél. A közigazgatás karcsúsítása pedig harmadára csökkentené az állam működési költségeit – vélik a kamara képviselői.

A javaslat esetleges napirendre tűzési lehetőségeiről, illetve a hozzáfűződő érdekekről Toró Tibor politológust kérdezte Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 április 27, 16:54

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány