Amerikai nagykövet: Románia potenciálja ennél is nagyobb

Mi, a Nép – We the People címmel avattak tegnap szabadtéri fotókiállítást Kolozsvár főterén. A 150 kép az Egyesült Államok és Románia stratégiai partnerségének eddigi 25 évét dokumentálja.

A megnyitón jelen volt az Egyesült Államok bukaresti nagykövete Kathleen Kavalec is, aki ebből az alkalomból interjút adott a Kolozsvári Rádiónak. Ez volt egyébként első rádióinterjúja hivatalba lépése óta.

Papp-Zakor András interjúja az alábbi lejátszóra kattintva meghallgatható, vagy alább szövegesen is elolvasható.

Amint azt mandátuma átvételekor kijelentette, az Egyesült Államok bukaresti nagyköveteként országaink stratégiai partnerségének elmélyítését tekinti elsődleges feladatának. Ennek talán legerősebb pillére a kezdetektől fogva a védelmi-biztonsági együttműködés volt, noha akkoriban feltehetőleg senki el nem képzelte, hogy a szomszédunkban totálisnak mondható háború tombol majd. Ezért kérdezem Öntől: hogyan látja Románia helyét és szerepét ebben a konjunktúrában és mit gondol, milyen irányba fejlődnek majd a háború végét követően, amikor feltehetőleg egy megerősödött, jelentős regionális hatalommá vált Ukrajna lesz a szomszédunk?

Fotók: Papp-Zakor András

Kathleen Kavalec: Nos, mindenekelőtt, ami a Romániával fennálló kapcsolatunkat illeti, hangsúlyoznám, hogy Románia mintaszövetségesnek bizonyult. Önök már a Krím orosz megszállását követően felismerték, hogy a régióban növekszik a fenyegetettség, ennek megfelelően felpörgették a honvédelmi beruházásaikat a szövetségen belüli szerepvállalásukkal párhuzamban. A 2,5%-os GDP-arányos honvédelmi ráfordítás még több is, mint a szövetségben elvárt hányad. Szóval egyértelműen azt látom, hogy Románia szorosabbra fogta együttműködését, mind a NATO-val, mind az Egyesült Államokkal, jelentős mértékben hozzájárulva Európa védelméhez. Ugyanezt látom az Ukrajnának nyújtott támogatásban is. Románia nagyon fontos szerepet vállalt a NATO keleti szárnyának védelmében, amerikai csapatokat fogadott be, immár több mint 3000 katonánk állomásozik az Önök országában, mintegy ezres létszámú francia és más nemzetiségű alakulattal együtt. Amint arra a Kongresszus védelmi bizottságának elnöke, Mike Rogers is rámutatott, Románia a keleti szárny gerince. Szó szerint hálásak vagyunk elkötelezettségéért és megbízhatóságáért.

Ami a háborút követő időszakot illeti, azt gondolom és remélem, hogy Románia kedvező helyzetben lesz, amikor Ukrajna újjáépítésére kerül sor. Példásnak tartom azt, ahogy Románia az ukrajnai menekülteket fogadta és segítette. Országszerte sokukkal találkoztam és beszélgettem. Újra és újra arról beszéltek, mennyire szíves fogadtatásban volt részük, mennyi segítséget kaptak itt nehéz helyzetükben és milyen hálásak ezért. Azt kell hinnem ebből kiindulva, hogy az ukrán-román kapcsolat csak fejlődni fog, még jobb lesz az idő múlásával. Márpedig ezek a nagyszerű interperszonális kapcsolatok a háború után esélyekben, lehetőségekben is kamatozni fognak.

Mivel mind Ukrajna, mind Moldova az Európai Unióba törekszik, az olyan kezdeményezések, mint a Három tenger kezdeményezése, amely az infrastruktúra, a kapcsolatháló javítását célozza a Fekete-tengertől a Balti-tengerig, még fontosabbakká válnak.

Stratégiai partnerségünk második pillérének a gazdasági-kereskedelmi együttműködést tekinthetjük. Azt mondanám, hogy ez azért jócskán gyengébb szál, mint a védelmi. Viszont ebben az amerikai nukleáris technológia átadásáról szóló egyezmény komoly fordulópontot jelenthet. A NuScale cég által kifejlesztett kisméretű moduláris reaktorok, az angol elnevezésük – small modular reactor – kezdőbetűi után SMR-ek technológiájára gondolok, ami jelenleg csúcsnak számít, rendkívül ígéretes, viszont mind az Egyesült Államokban, mind az Európai Unióban hátra van még engedélyezésük néhány mozzanata. Milyen szakaszba jutott ez Önöknél, az Államokban?

– Mindenekelőtt engedje meg, hogy azt mondjam: nem biztos, hogy teljes mértékben aláírom azt az állítást, hogy gazdasági együttműködésünk fejlődése elmaradna a katonaitól. Olyan valakinek a perspektívájából látom ezeket a dolgokat, aki 15 évvel ezelőtt volt már itt. Akkor Románia még éppen csak hogy csatlakozott az Unióhoz, márpedig azóta az amerikai cégek száma megduplázódott, jelenleg 960-nál tartunk, az általuk létesített 110 ezer új munkahellyel, kereskedelmi cserénk volumene pedig megháromszorozódott, meghaladta az öt milliárdot, szóval úgy gondolom, hogy jó irányba haladunk.

Ami az SMR-eket illeti, egyetértek, hogy óriási impulzust jelentő beruházásról, fejlesztésről van szó. Különben a közelmúltban az Egyesült Államok Nukleáris Szabályozó Hatósága zöld utat adott a tervnek, ha jól emlékszem ez február 21-én történt meg. Úgy emlékszem ez a 7. vagy 8. atomreaktor-típus, amit kedvezően véleményeztek. Szóval megvan a jóváhagyás, ugyanezt a típust fogjuk építeni mi is, az Egyesült Államokban.

Azt gondolom, hogy Románia kedvező helyzetben van, adottak a szakemberei ezen a területen, közben változatos energiaforrásokra támaszkodhat, sokkal közelebb áll az önellátás képességéhez, mint számos más ország. Az atomenergia, amelynek népszerűsége ismét emelkedőben van világszerte, a dekarbonizációs, környezetvédelmi erőfeszítések közepette, szóval az atomenergia, amelyet ezzel az új, korszerű és eddigieknél sokkal biztonságosabb technológiával állítunk elő, világszerte hódítani fog, ahogy én látom. Románia élen járhat ezen a téren és adottak lévén a képzett szakemberei, akár európai kiképző központtá is válhat ennek a technológiának a hasznosításában.

Ezzel együtt nagyon sokan ellenzik a nukleáris erőműveket, fenntartásaik első sorban az üzemeltetés biztonságával, illetve az elhasznált fűtőelemek rendkívül költséges és főként szinte elképzelhetetlenül hosszú lejáratú tárolási kényszerével kapcsolatosak. Mit tartalmaz e tekintetben az amerikai-román megállapodás?

– Nos, a kis, moduláris reaktorok egyik nagy aduja teljesen passzív biztonsági rendszerük. Ez egy olyan dolog, aminek tanulmányozására magam is mindenkit buzdítok, hiszen én is megtettem, nem lévén szakember. Szóval megtudtam, hogy a mérnökök megtanulták Csernobil és Fukusima leckéjét, és egy olyan biztosító mechanizmust terveztek, amelynek nincs szüksége elektromos energiára, hogy baj esetén leállítsa a reaktort. A leállás passzív alapon, külső beavatkozás nélkül következik be, ami kimondhatatlanul nagy előny a biztonság szempontjából. Ami a hulladékkezelést illeti, az a már létező erőműveknél alkalmazott technológiát feltételezi. Erre minden üzemeltetőnek megvan a maga megoldása és hát igen… figyelembe kell venni a tervezéskor.

A stratégiai partnerségnek van egy kulturális-tudományos csere oldala is. Itt Romániában a közoktatási rendszert széles körben bírálják. Gondolja, hogy tapasztalat-, jó gyakorlat megosztással segíthetnének nekünk működőbb megoldásokat találni, javítani a rendszerünkön?

Természetesen teljesen nyitottak vagyunk bármilyen kulturális cserére, ugyanakkor oktatási rendszereink roppant különbözőek. Ahogy én látom, az együttműködés leginkább a felsőoktatásban működhet. Amit olyan programokkal támogatunk, mint a Fulbright, különböző diákcserék. Amúgy azt gondolom, hogy minden oktatási rendszernek megvannak a maga kihívásai, ugye önöknél éppen most próbálkoznak egy új törvénycsomaggal, azt is tudom, hogy beindult Románia OECD-hez való csatlakozási folyamata, ez a szervezet pedig nem kevés támogatást biztosít az oktatás minőségének javításához, teljesítményének méréséhez. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennénk nyitottak saját rendszerünket illető tapasztalataink megosztását illetően, de azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a román és az amerikai oktatási rendszer nagyon eltérő.

Lépjünk akkor eggyel tovább: a kutatáshoz. Ennek költségvetése nálunk mondhatni a láthatatlan tartományban van. Biztos vagyok viszont abban, hogy vannak együttműködési programok ezen a téren, amelyek szintén visszahathatnak az itthoni viszonyokra.

– Ismét a Fulbright programot hoznám fel példaként, hiszen ez olyan oktatási, kutatási csereprogram, amely mindkét irányban mozgatja az ösztöndíjasokat, kutatókat, az Egyesült Államokban lehetőség nyílik igen széles skálán mozgó kutatásokra, tanulmányokra. A másik dolog, amit látunk az Államokban, hogy nem minden kutatásra szánt pénz származik az államtól, számos cég költ jelentős összegeket erre a célra. Ez azért Romániában is példaértékű lehet a jövőre nézve.

Elengedve a stratégia partnerség témáját: említette, hogy nagyjából 18 éve nyílt először bepillantása az itteni állapotokba. Nálunk töltött három évet, aztán máshová szólította megbízatása. 15 év távollét után ismét visszatért Romániába. Mi az a változás, ami feltűnt ezzel a friss, de mégsem avatatlan pillantással?

– Így van, 2008-ban hagytam el Romániát, éppen ma beszéltük, hogy 2006-ban itt jártam, Kolozsváron, akkor nyitottuk meg az Amerikai Sarkot a Megyei Könyvtárban, amelybe ma – annyi év után – ismét visszatértem egy látogatás erejéig. Öröm volt látni, mennyit nőtt, fejlődött! De visszatérve az általános képhez: amikor áthelyeztek és elutaztam, Románia frissen csatlakozott az EU-hoz. Visszaérkezve a növekedés, prosperitás számos jelét látom, építkezéseket, tatarozásokat, voltam Konstancán, Jászvásáron, Temesváron, itt Kolozsváron, láttam a települések fejlődését, izgalmas változásokat, kibontakozó high-tech ágazatot a ország több városában. A statisztikák szemszögéből nézve a dolgokat, amint azt korábban említettem, az amerikai cégek száma megduplázódott, a kereskedelmi cserék volumene az Egyesült Államok és Románia között megháromszorozódott mióta annak idején eljöttem, és ami persze az átlagpolgárnak sokkal fontosabb: az egy főre eső jövedelem 2007 óta az EU-s átlag 44%-áról 77%-ra nőtt. Románia zárkózik fel, néhány esetben éppen elhagy más európai országokat. Szóval sok a fejlődés gazdasági téren, a kevésbé pozitív oldalon viszont ott van az, hogy ez nem látszik meg annyira, amennyire reméltem, a közúti infrastruktúrában, sem a vasútiban. Mindig élt bennem a remény, hogy mire visszatérek, autópályán lehet már eljutni Bukarestből Brassóba, de még mindig nem épült meg, Jászvásáron hasonlókra panaszkodtak. Vagyis van még elvégzendő munka. Tudom, hogy sok uniós pénz vár még befektetésre és mint olyan valaki, aki Franco Spanyolországában nőtt fel, láttam az ottani átalakulást, fejlődést a diktatúra bukása után, bizakodással viszonyulok tehát az itteni helyzethez is. Hiszek Románia potenciáljában, hogy képes lesz úrrá lenni azokon a kihívásokon, amelyekkel kormányzati síkon, stabilitás terén szembesül. Eddig is sokat fejlődött az ország, a potenciálja azonban ennél is nagyobb.

Önnek változatos és sokrétű kapcsolatai vannak itt. Érdekelne, hogy észlelt-e változást az Egyesült Államok itteni imázsában? Az átlagember szintjén.

– Nem érzékelek számottevő változást. Tudatában vagyok annak, hogy sokkal több a dezinformáció, álhír a közösségi médiában, de ez olyasmi, amivel ugyanúgy küszködünk az Egyesült Államokban. Gondolom, minden országot érint. Kétségtelenül több a kritikus hang, főként a közösségi oldalakon, de azoknál az embereknél, akikkel szemtől szembe találkozom, kormányzati tisztviselőknél, civil szervezetek tagjainál, katonáknál nem érzékeltem semmilyen változást abban, ahogy az Egyesült Államokat látják. Amit néha érzek egyeseknél, az a hellyel-közzel kinyilvánított frusztráció Brüsszel irányában, de ezt természetesnek tartom, csatlakozás előtt hajlamos vagy a tejjel-mézzel folyó Kánaánt vizionálni, majd akkor minden könnyű lesz – gondolod – aztán amikor taggá lettél tudatosodik benned, hogy az előnyök mellé felelősség is jár… Egy szó mint száz, a közösségi média hatására a kormányoknak világszerte keményebben meg kell dolgozniuk, hogy elnyerjék a polgárok bizalmát. No de visszatérve: nem éreztem, hogy változott volna az Egyesült Államok általános megítélése.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 május 24, 10:00