Élő Kolozsvári Rádió

Talán nem idegenedtünk még el annyira a saját zenéinktől, hogy azt világzenének gondoljuk

A Méra Világzenei Csűrfesztivál apropóján beszélgettünk kalotaszegi identitásról, világzenéről és a Szarka-telek sajátos hangulatáról Bethlendi András főszervezővel.

Idén szervezik meg 8. alkalommal a Méra Világzenei Csűrfesztivált. Bármelyik másik zenei rendezvény esetén azt mondanánk, a szemünk előtt nőtt naggyá a rendezvény, a mérai fesztivállal kapcsolatban viszont azt kell kiemelnünk, hogy a szemünk előtt mertek kicsik maradni. Egy adott ponton a fesztivál szervezői úgy döntöttek, lemondanak a nagyobb létszámú közönségről, azért, hogy a rendezvény hangulatát megőrizzék. 

A Méra Világzenei Csűrfesztivál a világ minden pontjáról hoz izgalmas előadókat. Az elmúlt években többek között Ghánából, Dél-Amerikából, Norvégiából, Izraelből is érkeztek fellépők a kalotaszegi kis faluba, bebizonyítva, hogy ha egymás nyelvét, kultúráját nem is értjük, a zene lehet az, amin keresztül kapcsolódni tudunk. Egy másik fontos tényezője ugyanakkor a Méra Világzenei Fesztiválnak, hogy nagy mértékben épít a helyi, kalotaszegi értékekre, nemcsak kihasználva azt, hanem be is mutatva a világnak annak sajátosságait. Ahogyan a szervezők egy korábbi interjúban fogalmaztak a torta a helyi kultúra, a külföldi zenészek csak a cseresznye rajta.

Az idei fellépők sora is igazán változatos: találunk szlovák, ukrán előadókat is fesztivál zenei felhozatalában, de ezúttal is képviselteti magát Dél-Amerika, valamint az Amerikai Egyesült Államok is. Természetesen nem maradnak el magyarországi fellépők sem. De nem csak a fellépőkért érdemes a Szarka-telekre látogatni. A Méra Világzenei Csűrfesztivált sajátos hangulata teszi igazán különlegessé a fesztiválok palettáján.

Az 1001 ötletben nemcsak a Méra Világzenei Csűrfesztiválról beszélgettünk, Bethlendi Andrással a rendezvény egyik főszervezőjével, hanem arról a kalotaszegi kultúrához való kötődésről is, ami nagy mértékben meghatározza a mérai fesztivált.

A műsor meghallgatható a lejátszóra kattintva,

vagy az 1001 ötlet Spotify-csatornáján.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Borítókép: Bethlendi Tamás / Méra Világzenei Csűrfesztivál

Szerkesztő: kristalybea, 2023 július 3, 17:04

raklap
1001 Ötlet kedd, 2024 október 12024 október 1, 13:30

Raklap: „nagyon fontos, hogy együtt legyünk, akkor van igazán jelentősége a zenénknek”

A sepsiszentgyörgyi Raklap zenekart mondhatni a pandémia alatti bezártság hívta életre, no meg a zene iránti elköteleződés. A...

Raklap: „nagyon fontos, hogy együtt legyünk, akkor van igazán jelentősége a zenénknek”
Ránki Sára bűnügyi nyelvész
1001 Ötlet hétfő, 2024 szeptember 162024 szeptember 16, 13:37

Mutasd a nyelved, megmondom, ki vagy!

Ránki Sára kutatta a börtönnyelv kialakulását, megfejtette egy bűnbanda titkos nyelvét, a nyelvi profilozás egy bűntény esetén a...

Mutasd a nyelved, megmondom, ki vagy!
Fiala Borcsa: „akkor is írnék, ha senki nem fizetne érte”
1001 Ötlet hétfő, 2024 szeptember 92024 szeptember 9, 14:31

Fiala Borcsa: „akkor is írnék, ha senki nem fizetne érte”

Fiala Borcsa a magyarországi WMN magazin újságírója, több ifjúsági és felnőtteknek szóló regény szerzője. Fiataloknak írt könyveiben...

Fiala Borcsa: „akkor is írnék, ha senki nem fizetne érte”
nyáry krisztián
1001 Ötlet hétfő, 2024 szeptember 22024 szeptember 2, 11:40

Nyáry Krisztián: „magyarról magyarra fordítok”

Nyáry Krisztián tanított már irodalomtörténetet egyetemen, volt politikai kommunikátor, kommunikációs szakember, vezetett könyvkiadót....

Nyáry Krisztián: „magyarról magyarra fordítok”
1001 Ötlet hétfő, 2024 augusztus 262024 augusztus 26, 17:05

Csapat, felelősségvállalás, kaland = cserkészet

Már több százszor hallottam az 1001 ötlet intróját, mégis izgalommal tölt el, amikor felcsendül – kezdte az 1001 ötlet legutóbbi...

Csapat, felelősségvállalás, kaland = cserkészet
1001 Ötlet hétfő, 2024 augusztus 52024 augusztus 5, 09:24

Egy lapra tettek mindent – bemutatkozik a Tripla csapata

Milyen az az ötlet, amiért érdemes feladni a biztos megélhetést? Miért éri meg egy kísérletezőbb, tanulással és olykor nehézségekkel...

Egy lapra tettek mindent – bemutatkozik a Tripla csapata
1001 Ötlet hétfő, 2024 július 222024 július 22, 14:04

Nagyon sokan a marketinget egyenlővé teszik azzal, hogy mit és mikor posztolunk

A digitális marketing nemcsak arról szól, hogy a közösségi médiában posztolunk. Hogyan lehet megtalálni egy adott vállalkozás számára a...

Nagyon sokan a marketinget egyenlővé teszik azzal, hogy mit és mikor posztolunk
1001 Ötlet kedd, 2024 július 162024 július 16, 13:42

A pénzügyi tervet bármikor felül lehet írni, hiszen a külső-belső realitás is változik

A Fiatalok a Fiatalokért vállalkozói mentorprogramra jelentkező csapatok marketing-, pénzügyi-, menedzsment- és hr-szakembereknek tehették...

A pénzügyi tervet bármikor felül lehet írni, hiszen a külső-belső realitás is változik