Élő Kolozsvári Rádió

Matekolimpiai sikerek és hazai matematikaoktatás

A Nemzetközi Matematikai Olimpián értek el történelmi sikert romániai diákok.

Illusztráció

Kína, az Egyesült Államok és Dél-Korea után a nemzetközi versenyre kijutott romániai diákok 4. helyen végeztek a világon, 5 arany- és egy ezüstéremmel – adta hírül a Romania Insider. A Japánban megrendezett nemzetközi versenyen Románia az elmúlt 24 év legjobb helyezését hozta el, illetve az európai országok között is első lett – összegezte Facebook-oldalán az oktatási miniszter, aki szintén méltatta az eredmény jelentőségét. A 6 román versenyző két bukaresti középiskolából indult, egy bukaresti és egy temesvári szakember koordinálásával.

Az egyik felkészítő matematikatanár szerint az eredmény évek munkájának a gyümölcse, mert a gyerekek éjjel-nappal dolgoztak, a megfeszített tempó pedig számos lemondással is járt.

Arról, hogy ez az eredmény mennyire képes tanúskodni a romániai matematikaoktatás minőségéről, a Báthory István Elméleti Líceum aligazgatóját, Szilágyi Judit matematikatanárt kérdezte Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 július 18, 10:05

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány