Élő Kolozsvári Rádió

A romániai és szlovákiai magyar nagykövetet is bekérették Orbán Viktor tusványosi beszéde kapcsán

Bekérették a szlovák külügyminisztériumba hétfőn Balogh Csaba magyar nagykövetet.

Amiatt kérették be, hogy adjon magyarázatot arra a megjegyzésre, amely Orbán Viktor magyar miniszterelnök tusnádfürdői beszédében a szlovákiai magyarsággal kapcsolatban hangzott el, és amelyben a kormányfő „elszakított országrészekről” tett említést – erősítette meg a TASR szlovák állami hírügynökség megkeresésére a magyar külügyi tárca sajtóosztálya.

„Csehszlovákia (és később Szlovákia) és Magyarország is egyaránt az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai. Így semmit sem lehetett elválasztani a mai Magyarországtól” – közölte a szlovák diplomáciai tárca, hozzátéve, hogy az ilyen narratívák terjesztése Pozsony meglátása szerint „értelmetlenül szembemegy a jószomszédsági viszonnyal és a stabilitással régiónkban”. A minisztérium hangsúlyozta, hogy Szlovákia területi épségének és szuverenitásának közvetlen vagy közvetett megkérdőjelezése teljességgel elfogadhatatlan. Szlovákia ezért megismételi, hogy a rendes és békés kapcsolatokban érdekelt Magyarországgal, tiszteletben tartva és tekintetbe véve a kölcsönösen kényes kérdéseket. A magyar miniszterelnök mostani kijelentései nem ebbe az irányba tartanak – hangsúlyozta a szlovák tárca.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök tusványosi beszéde miatt hétfőn bekérették Magyarország bukaresti nagykövetét is a román külügyminisztériumba. Előzőleg a román külügy egy elvárást terjesztett elő a magyar külügyminisztériumban arról, hogy miről beszéljen, és miről nem Orbán Viktor magyar miniszterelnök Tusványoson, ezt Orbán Viktor beszédében a nyilvánosság elé tárta, amit a román külügyminisztérium nehezményezett.

A tárca hétfő esti közleménye azt írta, arra emlékeztették a nagykövetet, hogy a román fél következetesen azt kérte a Romániába magánlátogatásra érkező magyar tisztségviselőktől: tanúsítsanak visszafogottságot nyilvános kijelentéseikben, beleértve a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idei rendezvényeit is. A minisztérium meglepetését fejezte ki, hogy Magyarország miniszterelnöke beszédében a nyilvánosság előtt részletezte a tárca felhívását, amelyet szóbeli diplomáciai csatornákon juttattak el hozzá.

MTI

Szerkesztő: kristalybea, 2023 július 25, 10:39

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete