Élő Kolozsvári Rádió

Miért úttörő Karikó Katalinék Nobelt érő munkája?

Karikó Katalin és Drew Weissman megosztva kapják az idei orvostudományi Nobel-díjat az mRNS-vakcinák kifejlesztéséért – jelentették ma be a a stockholmi Karolinska Intézetben.

Karikó Katalin a Semmelweis Ignác-díj átadásán Budapesten 2021. május 25-én. MTI/Balogh Zoltán

Az indoklás szerint a felfedezéseik alapvetően megváltoztatták az ismereteinket arról, ahogyan az mRNS az immunurendszerre hat, és hozzájárultak ahhoz, hogy eddig sosem látott ütemben fejlesszenek ki egy vakcinát a COVID-19 világjárvány alatt. A Nobel-díjat odaítélő testület kiemelte, hogy a két tudós munkája rendkívül fontos volt az életmentés szempontjából, különösen a világjárvány korai szakaszában.

A bejelentés után Karikó Katalin videókapcsolaton keresztül beszélt a Szegedi Tudományegyetem vezetőinek és magyar újságíróknak. Elmondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni. Élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek, egyre jobbak lesznek benne. Karikó Katalin kérdésre válaszolva elmesélte, hogy édesanyja minden évben meghallgatta, kinek ítélték oda a Nobel-díjat, bízva benne, egyszer a nevét olvassák be. Pedig előfordult olyan időszak, amikor sem állása, sem csoportja nem volt, csak szorgoskodott a laborban – mondta a friss Nobel-díjas.

„Amit Karikó Katalinék csináltak az egy olyan változtatás volt az mRNS egyik építőkövén, ami miatt a funkció ugyanaz maradt a sejtben, viszont nem váltott már ki immunreakciót.” – mondja Fejér Szilárd kémikus, kutató az újításról, ami elhozta a Nobel-díjat. Fejér Szilárdot arra kértük: szakemberként magyarázza el, miért bír ekkora jelentőséggel Karikó Katalinék munkája. Forrai Szerénke interjúja.

Karikó Katalin az első magyar Nobel-díjas nő, és a harmadik Nobel-díjas magyar állampolgár, összességében a tizenötödik magyar vonatkozású kitüntetett. A díjazottak 11 millió svéd koronán osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 október 2, 18:20

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány