Élő Kolozsvári Rádió

Egész hetes műsorfolyammal ünnepeljük a 70 éves Kolozsvári Rádiót!

Idén március 15-én ünnepeljük, hogy 70. éve először szólalt meg az éterben: itt Kolozsvár! Aici Cluj!. Ez alkalomból egész hetes műsorfolyammal készülünk; sőt, úgy döntöttünk, hogy egész évben ünneplünk!

Hétfőtől szombatig, reggel, délben és délután, múltról, jelenről és jövőről, és természetesen azokról az emberekről, emberekkel beszélgetünk, akik a Kolozsvári Rádiót azzá teszik, ami.  Egész hetes műsorfolyammal ünnepeljük az idén 70 éves Kolozsvári Rádiót. Köszönjük, hogy most is velünk tart!

Hétfőn:
  • rögtön a legfiatalabbak kapnak szót a reggeli Hangolóban, Birtalan Albert és Orbán Szabolcs kollégáink mesélnék eddigi élményeikről, miközben a friss Oscar-díjas filmeké a másik főszerep.
  • a Sajtóklub eheti adásában azoknak a hangját hallhatják, akikét már nagyon rég nem. Nyugdíjas szerkesztőkollégáink közül Orbán Katalin egykori osztályvezető és Csatári Melinda rovatvezető lesz a vendégünk.
Kedden:
  • azokat kérdezzük munkáikról, akik a világ történéseinek nyomába eredtek. Régi riportereinket várjuk vissza a mikrofon elé a Hangolóban.
  • a Kontűrben pedig, ezúttal is a kultúráé a főszerep, annyi különbséggel, hogy most azokat kérdezzük, akik folyamatosan a művészetek bűvkörében élnek: Gergely Zsuzsa, Szuszámi Zsuzsa készül szerepcserére, hiszen többek között őket is kérdezzük a műsorban.
Szerdán:
  • a műfajok közötti átjárhatóság csak erősíti azokat, akik mikrofon elé ülnek. Reggeli meghívottjaink szakmai életútja változatos, közös bennünk, hogy mindannyian ültek már a Hangolós műsorvezetői székben: Forrai Szerénke, Fodor Edina és Varga-Mihály Márton lesznek a Hangoló vendégei.
  • délután azokat kérdezzük, akik a zene szeretetére esküsznek, és több évtizedes munkájuk során azon dolgoztak, hogy a hallgatóink is érezzék a zene pulzusát. Mihály István kollégánk Zilahi Csabát és László Tibort látja vendégül.

Még tudják követni?? Mert a hét második felében is remek beszélgetésekkel készülünk!

Csütörtökön:
  • ezúttal nem embereket ültetünk mikrofonhoz, hanem helyzeteken keresztül mutatjuk meg a rádió életének mozzanatait, „a meglepetés ereje” felkiáltással! Készen állnak?
  • délután, Vendégóra című műsorunkban ezúttal is szakembereket hívunk és kérdezünk, mert nekünk fontos, hogy ha hallgatóinkban felmerül egy kérdés, akkor meghívottaink segítségével választ találjunk rá. 
Péteken:
  • bár úgy döntöttünk, hogy idén egy egész éven át ünneplünk, azért mégis ez az a nap, amikor kimondjuk: Isten éltessen, Kolozsvári Rádió. Meghívottaik között hallhatják Németh Attila, Papp Levente és korábbi tudósító kollégáinkat. 
  • az 1001 ötletben bemutatjuk azt a projektet, amelyen most már hónapok óta dolgozunk: „új találkozások régi helyszíneken” felkiáltással, régebbi műsoraink helyszíneit, beszélgetőpartnereit keressük fel. 

És még mindig nincs vége!

Szombaton:
  • a reggeli Hangolóban azokkal beszélgetünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik. Azokat a kollégákat hívtuk meg, akik az online tér sokszor zegzugos útjainak kalandorai és ismerői. Meghívottunk lesz ugyanakkor Rostás-Péter István is, a témánk pedig: hogyan őrizzük meg a humorunkat a világ sokszor szörnyű történései közepett.
  • a Hagyományok című műsorunkban a magyarlapádi Piros pántlikás zenekarral közösen ünneplünk, felelevenítve régi beszélgetéseket és újakkal egészítve ki azokat. 
  • az Aranyhangok is a 70 éves rádiót ünnepli: megismerhetik a rádió első bemondóját, és felfejtjük a rádiójáték készítésének módját is.
  • az Arcélben hűséges hallgatónk, Varga Piroska nyugalmazott pedagógus lesz a vendégünk, aki hosszú ideig az Érmelléken élt, onnan költöztek Kisbácsba.

Zárásként csak annyit, amit olyan sokszor mondunk, és még nagyon sokszor fogunk:

köszönjük, hogy velünk tartanak most és még legalább 70 éven keresztül! 

Szerkesztő: kristalybea, 2024 március 9, 14:34 / actualizat: 2024 március 11, 14:59

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány