Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklubban a József Attila-díjas Szávai Géza

A márciusban József Attila-díjjal kitüntetett erdélyi származású íróval, lapszerkesztővel beszélgetett Mihály István.

Sajtóklubban a József Attila-díjas Szávai Géza

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2024 április 22, 17:36 / actualizat: 2024 május 15, 12:45

József Attila-díjat kapott idén márciusban sokunk kedvence, Szávai Géza erdélyi származású író, lapszerkesztő, fordító, a budapesti székhelyű Pont Kiadó alapítója, “a történetszövés mestere”. Tavaly ősszel a Romániai Írószövetség is kitüntette.

Mindezek kapcsán többek közt a Ceaușescu-korszakban A Hét szerkesztőjeként 1979 és 1988 közt Bukarestben eltöltött  évtizedről, nem kevésbé kalandos budapesti éveiről, könyveiről, egyre gazdagodó-bővülő  világregényéről beszélgettünk, továbbá a rákból való kigyógyulásáról, a csodákban gazdag küsmödi gyerekkor meghatározó élményeiről és kolozsvári egyetemi éveiről is.

Küsmödön, az aprócska székely faluban, ahol nem volt kocsma, Géza kisgyerekként néha olyan dolgokat mondott, hogy megállt tőle a felnőttek esze. Kevés barátja volt-van, az élők közül Markó Bélát említette. Mészöly Miklós, a jeles magyarországi író, akiről Szávai nemrég könyvet is írt, 2001-ben hunyt el, Veres István szatmári újságíró pedig tavaly december végén.

Szávai Géza íróként magányos alkotónak tekinti-tételezi magát (ez magának az írásnak a természetéből is adódik), ugyanakkor nem tartozott-tartozik egyik “szekértáborhoz”, írói csoportosuláshoz sem.

73 éves „fiatalemberként” még mindig tele van tervekkel.

A lejátszóra kattintva az április 8-i, hétfő délutáni 55 perces élő műsor szerkesztett, kissé rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Vargha Jenő László
Sajtóklub kedd, 2024 szeptember 102024 szeptember 10, 11:42

Sajtóklub: 70 éves lenne Vargha Jenő-László

70 éve lenne Vargha Jenő-László, a neves kolozsvári klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi oktató, kutató, több lélektani...

Sajtóklub: 70 éves lenne Vargha Jenő-László
páneurópai piknik
Sajtóklub kedd, 2024 augusztus 62024 augusztus 6, 13:17

Sajtóklub: ’89 forró nyara – a páneurópai piknik pikantériái

Mi is történt 35 évvel ezelőtt, s mi az, amiről most sem tudunk eleget? Milyen szerepet játszott ezekben az eseményekben a korabeli média? A...

Sajtóklub: ’89 forró nyara – a páneurópai piknik pikantériái
Sajtóklub: 70 vaskos szekusdosszié
Sajtóklub kedd, 2024 július 302024 július 30, 12:00

Sajtóklub: 70 vaskos szekusdosszié

Ismét Balogh F. András professzor (a kolozsvári BBTE és a budapesti ELTE oktatója) volt a vendégünk, akivel folytattuk azt a július 8-i...

Sajtóklub: 70 vaskos szekusdosszié
Sajtóklub: Amikor zuhan a gép
Sajtóklub kedd, 2024 július 232024 július 23, 13:17

Sajtóklub: Amikor zuhan a gép

Bár sokan félnek tőle, a repülés a legbiztonságosabb módja az utazásnak. Időnként persze történnek tragikus balesetek, ezek egy része...

Sajtóklub: Amikor zuhan a gép
Sajtóklub kedd, 2024 július 92024 július 9, 11:49

Sajtóklub: Balogh Edgár a Securitate célkeresztjében

Hogyan hallgatta le a Securitate évtizedeken át a kommunista börtönöket is megjárt Balogh Edgárt és a Korunk szerkesztőségét? Miként...

Sajtóklub: Balogh Edgár a Securitate célkeresztjében
Sajtóklub kedd, 2024 június 252024 június 25, 11:41

Sajtóklub: A Kolozsvári Rádió évgyűrűi

Még mindig 70 éves a Kolozsvári Rádió, Rácz Éva kolleganőnk továbbra is kutatja az intézmény történetét, ami nem könnyű feladat, mert...

Sajtóklub: A Kolozsvári Rádió évgyűrűi
Sajtóklub kedd, 2024 június 112024 június 11, 11:31

Sajtóklub: Pornó- és horrorfilm-függőség

Mifelénk is sokak életét megkeseríti a pornófilm-függőség. Ezúttal erről  beszélgettünk Kalóz János György kolozsvári klinikai...

Sajtóklub: Pornó- és horrorfilm-függőség
Sajtóklub kedd, 2024 június 42024 június 4, 10:19

Sajtóklub: Irak és Kurdisztán „testközelből”

“Mindenki óva intett attól, hogy politikáról és vallásról beszéljek, vagy hogy ránézzek az iraki nőkre… A Kurdisztán régióban...

Sajtóklub: Irak és Kurdisztán „testközelből”