Élő Kolozsvári Rádió

Érzelmes-értelmes utakon múltban és jelenben, új könyvek segítségével

Egy csokornyi beszélgetést hoztunk Önöknek a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétről.

Érzelmes-értelmes utakon múltban és jelenben, új könyvek segítségével

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 július 5, 14:33

A 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét minden eddiginél gazdagabb kínálattal fordult az érdeklődők felé.

Az esemény négy napja alatt több helyszínen mutatkoztak be a kiadók új, vagy a közelmúltban megjelentetett kiadványaikkal. A Vallásszabadság Háza történelmi kisugárzású terében ennek megfelelően elsősorban e témakörhöz kötődő kiadványokat ismertettek, ami nem jelentette azt, hogy ne kerültek volna terítékre más, például a színház, a mítoszok vagy az emberi spiritualitás és életvitel világát felvonultató munkák is.

László Tibor ott készült interjúi kedvcsinálóként szeretnének hatni e területek rajongóinak az olvasáshoz. Alább nyolc különböző témakörben készült beszélgetést hallhatnak – görgessék végig mind!

A könyv bemutatója

Trianon-enciklopédia: világos, de nem egysíkú magyarázatok

„A Trianon enciklopédia szerzőiként és szerkesztőiként egy olyan kézikönyvet szeretnénk átnyújtani a közönségnek, amely a tényanyagra koncentrálva segít tájékozódni, eligazodni a történelmi folyamatok és különféle értelmezéseik között. Abban bízunk, hogy a mai magyar történeti kutatás élvonalát képviselő kötet megtalálja az utat olvasói, elsősorban a történelemtanárok, egyetemisták felé, és összefogott, világos, de nem egysíkú magyarázatokkal segítheti azokat, akiket érdekelnek a magyar történelem ezen tragikus évei. Trianon megismerésében – akár tetszik, akár nem – a rációé a főszerep, csak ennek segítségével tudjuk feldolgozni az évszázada történt, de napjainkra is kiható eseményeket.”

Ablonczy Balázs, Hatos Pál és Zahorán Csaba jelen voltak a kötet bemutatóján:

A 20. század, Kis János kalauzolásával

„A konyhakocsik környékén augusztus elején nem honolt békesség. Tiszti ellenőrzést vártak. Jöttek is a dandárparancsnokságról, József és Frigyes főherceg. Kis János ekkor látta őket a legközelebbről. Megvizsgálták a kisikált edényeket, lemosott, kisúrolt kocsikat, és persze a lovakat, azokat valódi szakértő szemmel. Közben bólogatva dicsérték az ezredet. Ezek a vitéz magyarok, akikről őfelsége is szívesen hall. Nem sok húszéves akadt a népfelkelő konyhai személyzet soraiban, csak az néhány a harmadik zászlóaljból, eltűnve hadtápos katonák százai között. József főherceg végigmérte Kis Jánost. Bólintott. A bólintás volt a szokása.”

Ezzel a jellemző idézettel ajánlják az olvasó figyelmébe Horváth László Imrének a Cser kiadó által 2024-ben kiadott regényét, amely a főhős, Kiss János egyéni sorsán keresztül hozza kézzelfogható közelségbe a huszadik század nagy történelmi eseményeit.

Művelődés-enciklopédiák

Bővülő Művelődés-enciklopédia

A Művelődés című közművelődési folyóirat megalapításának 75. évfordulója alkalmából tavaly indították útjára a négykötetes Művelődés-enciklopédiát. A tavalyi Kolozsvári Magyar Napok keretében az érdeklődők megismerkedhettek két kötettel. Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten pedig kézbe vehettek újabb két kötetet.

Az immár teljessé vált sorozattal kapcsolatban faggattuk Benkő Leventét, a Művelődés főszerkesztőjét.

Hatházi András a színészetről

„Én eddig jutottam a színészetben. Néha mintha körbe járnék. De nagyon jó, hogy még nem érkeztem meg” – írja Hatházi András A semmitmondó szöveg című a Kolozsvári Egyetemi Kiadó gondozásában megjelent kötetében, amelyben a mai színházi ember kérdésfeltevései és válaszkísérletei által vezeti el az olvasót a színház világának örök kételyei és megújulási törekvései közé. A 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten is bemutatott kötetről kérdeztük a szerzőt.

Prikulicsok és egyéb „magyar rémek”

A Bestiárium bemutatója

Csodaszarvas, turul, bányarém, markoláb, garabonciás vagy prikulics. Ikonikus alakok a magyar mese- és mondavilágból vagy azokból a rémtörténetekből, amelyekkel dédszüleink ijesztgették a rosszalkodó gyerekeket. Ezeket a lényeket gyűjti össze a Bestiarium Hungaricum, amely első ízben kísérli meg áttekinteni a magyar népi kultúra vonatkozó hagyományait, bemutatva annak legjellemzőbb szegmenseit. Az album 31 fejezete megannyi külön világ, sajátos, hiedelmekkel átszőtt népköltészeti univerzum.

A könyvet a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében is bemutatták. Ezt követően készítettünk beszélgetést annak egyik illusztrátorával, P. Szathmáry Istvánnal.

Évtizedekig a levéltár és az EME szolgálatában

Születésének 100. évfordulója alkalmából 2022-ben tudományos konferenciával emlékeztek meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Levéltára szervezésében Kiss András romániai magyar levéltáros, történész és jogtörténész személyiségéről és munkásságáról, aki három és fél évtizeden keresztül a Kolozsvári Állami Levéltárnak, majd az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraindulását követő két évtizedének volt meghatározó alakja. A konferencián elhangzott előadások képezték az alapját annak az emlékkönyvnek amelyet az EME adott ki.

Erről a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten bemutatott kötetről nyilatkozott rádíónknak két szerkesztője, Pakó László és Flóra Ágnes.

Addiktológus a Könyvhéten

Dr. David R. Hawkins Elmélkedések a spirituális igazságról és a megvilágosodásról című kötetét is bemutatták a 13. Kolozsvári Ünnepi könyvhét keretében.

„Ez a kötet Hawkins doktor tanításainak egyedi és csodálatos forrása. A szerző egyik legendás hangfelvételének átdolgozásával készült, így az olvasóban a szóbeli előadásainak hangulatát idézi fel. Elképzelhetjük, amint ott ülünk a közönség soraiban: látjuk és halljuk őt, nevetünk és befogadjuk az üzenetét” – olvasható többek között a jeles pszichiáter, addiktológus és terapeuta írásairól és munkásságáról. Ezt a könyvbemutatón Rácz Attila ismertette aki rádiónknak is nyilatkozott.

Két erdélyi óriás

A Kós-Bánffy, Bánffy-Kós Emlékkönyv bemutatójára is sor került a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében. Az erdélyiség kultúrájának, politikai és közéletének két egymást támogató és kiegészítő óriásának szentelt a Tinta kiadó által megjelentetett kötet bemutatóját követően kértük mikrofon elé annak szerkesztőjét, a témát immár három évtizede kutató,  Szebeni Zsuzsát.

Fotók: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, Vallásszabadság Háza

Magyar Egyházzenei Biennálé
Bővebben szerda, 2024 augusztus 282024 augusztus 28, 15:25

Az egyházzene kolozsvári reneszánsza

A 15. Kolozsvári Magyar Napok keretében második alkalommal rendezték meg a Magyar Egyházzenei Biennálé hangversenyekből valamint tudományos...

Az egyházzene kolozsvári reneszánsza
Halmos György emlékezete
Bővebben kedd, 2024 augusztus 272024 augusztus 27, 13:15

Egy kivételes életmű továbbélése

Halmos György zongoraművész személyes és digitális emlékezete címmel a 15. Kolozsvári Magyar Napok keretében került sor arra a...

Egy kivételes életmű továbbélése
Egy tervezőintézet meg nem tervezett története
Bővebben hétfő, 2024 augusztus 262024 augusztus 26, 11:40

Egy tervezőintézet meg nem tervezett története

A sorozat legújabb részében a Hűtő- és Élelmiszeripari Berendezések Tervező és Kutató Intézet került terítékre, amely évtizedeken...

Egy tervezőintézet meg nem tervezett története
A ferencesrendiek egységes, de sokszínű világa
Bővebben kedd, 2024 augusztus 202024 augusztus 20, 10:48

A ferencesrendiek egységes, de sokszínű világa

Borsodi L. László Ferences térerő című kötetét is bemutatták a 15. Kolozsvári Magyar-Napok keretében. Ebben a szerző azt igyekszik...

A ferencesrendiek egységes, de sokszínű világa
Bővebben hétfő, 2024 augusztus 192024 augusztus 19, 08:00

Újabb időutazás a kincses város gazdag múltjában

A Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2024–2025 című kiadvány az olvasót a város régmúltján vezeti végig egészen napjainkig. A 15....

Újabb időutazás a kincses város gazdag múltjában
Bővebben szerda, 2024 július 312024 július 31, 11:51

Barátaink és/vagy kihívóink, a robotok.

A fizika és a robotika határán: robotok mozgása önszerveződő módon – Sándor Bulcsú fizikus, egyetemi adjunktus a BBTE oktatója ezzel...

Barátaink és/vagy kihívóink, a robotok.
Bővebben kedd, 2024 július 232024 július 23, 09:53

A barokk zene szellemes-derűs emelkedettsége töltötte be a piarista templomot

A Faluto Dolce tagjai, azaz Majó Zoltán, Szabó Mária, Miklós Noémi és Mihaela Maxim örvendeztették meg a klasszikus zene kedvelőit....

A barokk zene szellemes-derűs emelkedettsége töltötte be a piarista templomot
Bővebben csütörtök, 2024 július 182024 július 18, 11:41

Visszaszerezni a múltat – örményünnepet tartottak Kolozsváron

Az Örmény Udvar rendezvényein jelen voltak többek között a székelyudvarhelyi Simó Júlia és Kalamár György is, akik évtizedek óta...

Visszaszerezni a múltat – örményünnepet tartottak Kolozsváron