Kárók, katonák – szárnyaló történet

A kormoránok, magyarosabban kárókatonák kis túlzással madárvilágunk aktuális negatív hősei. Amolyan "Mao főtitkár verebei", aktualizált változatban.

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2024 július 5, 13:41

Hazai madárvilágunk még adós egy olyan kaliberű negatív hőssel, mint a medve. Mármint idézőjelesen, mert az érintettek nem maguk munkálkodnak renoméjukon, mi tesszük meg nekik különböző okokból ezt a kétes szívességet. Persze azért tollas környezetünk is fel tud mutatni néhány bevett negatív hőst, itt vannak mindjárt a varjak, akiket viszonylag sokan ismernek – mármint tudják, hogy néznek ki – és tömegek utálnak, mert csúnyák, feketék, szinte annyian vannak, mint mi és bélműködésük is rendesen szuperál…De valljuk be, ez azért még nem egy medveimázs!

Vannak aztán a többé-kevésbé szalmaláng jellegű indulat-fellobbanások, mint mondjuk a kormoránok avagy kárókatonák esetében, akik negatív hősi renoméját eleve nem hagyja kikerekedni mérsékelt ismertségük.

Ebben a cikkben őket igyekszünk bemutatni. No nem a rosszfiú-kép felépítése végett, inkább a tévhitek eloszlatásáért.

Aki segítségünkre volt ebben, az Daróczi J. Szilárd, a Milvus Csoport munkatársa. Beszélgetésünk rövidített változatát az alábbiakban olvashatják, de ha ennél többre is kíváncsiak, alatta a teljes hanganyagot megtalálják!

Daróczi J. SZilárd:

– Eléggé népes családról van szó, hiszen a világon közel 40-42 kárókatonafajt tart nyilván a tudomány. Ezeket hét nemzetségbe sorolhatjuk.

Ugye itt vannak a törpe fajok, a kistermetű fajok, vannak a szubtrópusiak, amelyek határozottan szép tollazattal rendelkeznek, nem az általunk megszokott fekete kárókatonák, aztán vannak a dél-antarktiszti fajok.

Európában ezek közül mindössze három faj fordul elő. A legközönségesebb a kárókatona, amelyik nagy kárókatona néven is ismert, a kis kárókatona, amelyik ugye a törpefajok közé tartozik, illetve az üstökös kárókatona, amely viszonylag új fauna-elem, hiszen az első bizonyított adata olyan 15 évvel ezelőttről származik, és mindössze néhány évvel ezelőtt sikerült bebizonyítani az első költését. Akkoriban még egy-két párt tartottuk nyilván, mostanára már néhány tíz párról is beszélhetünk az ország területén.

Ezek közül, amit mondtam, az utolsó az üstökös kárókatona, ez kimondottan tengeri faj, hogy az élőhelyről is egy kicsit beszéljünk. A kárókatona, amit mi a nagy kárókatona néven is ismerünk, szinte országszerte előfordul, viszont költeni ő is csak a nagyobb folyók mentén és a Duna-deltában, az Al-Dunán, valamint az Olton költ, tehát Erdélyben mindössze egy-két kis szórványtelepe ismert, és ezek sem állandóak. A kis kárókatona is egy déli elterjedésű faj, ő is elsősorban a Duna-delta, a lagúnarendszer és az ország déli részén lévő nagyobb folyók mocsaras ártereiben telepszik meg.

Papp-Z. András:

– Mondtad, hogy az üstökös kárókatona az, aki egyértelműen tengeri madár. Azt már megszoktuk, hogy olyan, korábban vitán felül a tengerrel asszociált madarak, mint például a sirályok megjelentek nálunk is a Szamoson bőven, meg a különböző gyűjtőtavak környékén, vagy akár a városokban, ha van valamilyen nagyobb folyóvíz. Ilyen szempontból mennyire hibrid élőhelyűek vagy lehetőségűek a kárókatonák, nagyok és kicsik?

D. J. SZ:

– A kis kárókatona határozottan kedveli a mocsarakat, általában az ilyen nádfoltokkal, illetve apróbb fűzekkel, vagy más kisebb fafajokkal vegyes mocsarakat, ő az ország belsejében is megtelepedhet. Alapvetően mivel déli elterjedésű, ma inkább a dél-európai országokban honos, de ő hajlamos arra, hogy az ország belsejében és Európa belsejében is a számára alkalmas, korábban említett élőhelytípusokban megtelepedjen. Ő nem kimondottan tengerparti faj, tehát ő inkább az ilyen belvizeket kedveli. Na most a nagy kárókatonának az elterjedési területe függvényében, alakultak ki kimondottan a tengerparton költő állományai, illetve a szárazföld belsejében költő állományai. Egyaránt előnyben részesíti úgy a tengerpart menti mocsaras övezeteket, mint az ország belsejében található nagyobb halastavak körüli erdőfoltokat, illetve a nagyobb folyóvizek mentén szinte egész Európa területén fellelhető.

P.-Z. A.:

– Tehát neki nem meghatározó szempont az, hogy sós vagy édes az a víz, amelyiknek mentén él…

D. J. SZ.:

– Ez pontosan így van, a halban gazdag vizeket részesíti előnyben, és ha ez a feltétel adott, illetve a költésre alkalmas fákat, esetenként magasfeszültségű villanyoszlopokat talál, akkor semmi nem akadályozza meg a megtelepedését.

P.-Z. A.:

-Beszéljünk egy kicsit annak a három fajnak a testi adottságairól, amely nálunk honos!

D. J. SZ.:

-Ugye, hogyha valaki maga elé képzeli a kárókatonát, de úgy általában a vízimadarakat, akkor azt elég könnyen láthatjuk, hogy felépítésükben szinte mindenben a vízi életmódhoz alkalmazkodtak. Erre utal a csónak alakú test, ami eléggé megnyúlt, nem kevés faj rendelkezik hosszabb nyakkal, illetve előreugró, elég hegyes csőrrel. Ez úgy a jó repülésnek – ugye, mert a legtöbb vízimadár azért általában vonuló, vagy mindenképpen nagyobb területeket kóborló gyorsröptű madár – illetve a víz alatti, adott esetben a bukó fajok esetében, azok, amelyek a víz alól szerzik táplálékukat, ezek esetében is nagyon fontos az, hogy a csőr hosszú, előreugró és elvékonyodó legyen, hiszen a víz alatti úszást elősegíti.

Ha a kárókatonát vesszük kicsit alaposabban górcső alá, akkor jól látható, hogy ez a csónak alakú teste félig a vízbe, vagy szinte egészben a vízbe süllyed, ami megint a vízi életmódhoz való nagyon kiváló adaptáció, illetve a hosszú kígyónyak, valamint a hosszú, hegyes csőr ilyen torpedószerű mozgást tud biztosítani neki a víz alatt. Ha a szárnyait nézzük, akkor ugye elég hosszú, keskeny és hegyes szárnnyal rendelkeznek. A nagy károkatonára talán kivételesen is igaz ez, valamint a farkuk is elég hosszú a testhez képest. Ez a röptét nagyban elősegíti, hiszen a hosszú előreugró nyak az jól szeli a levegőt, ezekkel a hosszú és hegyes szárnyakkal pedig rendkívül jól repül, valamint a hosszú farok a gyors fordulékonyságot és a kormányzást úgy a levegőben, mint a víz alatt egyértelműen nagyon elősegíti.

P.-Z. A.:

– Mennyire alkalmazkodott a lába az úszáshoz, például?

D. J. SZ.:

– A láb ugye a test hátsó felén helyezkedik el, ami a járást kevésbé segíti, viszont az úszásban nagyon a segítségére van. Viszonylag nagy lábaik vannak, melyeket egy nagyon széles úszóhártya fog közre. Ez az úszóláb a vízben nagyon nagy előnyére válik, hiszen rendkívül jó úszókról beszélünk.

P.-Z. A.:

– Érintetted már futólag a fészekhely-témát, milyen helyeken fészkelnek, és mennyire esik egybe a fészkelőhely a vadászterülettel, vagy mennyire esik közel?

D. J. SZ.:

– Kezdeném az üstökös kárókatonával, ő tengerparti sziklafalak üregeiben költ, olykor elhagyott vízi járműveken is megtelepszik, vagy tengeri szigeteken. Ez nálunk is így van. Mindössze két telepet ismerünk, ezek közül egyik a costinesti hajóroncs…

A costinești hajóroncs – atlas-geografic.net

P.-Z. A.:

– Na, éppen erre akartam rákérdezni, hogy a costinești hajóroncs akkor implikált?

D. J. SZ.:

– Hát ez a hajó nagyon elszigetelt, bennebb van a parttól, zavartalan helyen, valamilyen szinten helyettesíti az ő természetes élőhelyét, a tengerparti sziklafalat, ebből nálunk nagyon kevés van, és viszonylag zavart helyen találhatóak, de a Földközi-tenger partján, illetve Észak-Európában ezeken a helyeken költ.

Ugye ő ott költ és a tengeren vadászik, nem jön be az édesvizekre, szinte a hajóról leugorva máris a vadászterületen találja magát.

Ez a többi faj esetében is hasonlóképpen alakul, hiszen a kis kárókatona is a közeli mocsarakban, a sekélyebb vizekben szerzi táplálékát, sokszor közvetlenül a fészektelepek mellett. Olykor azonban néhány kilométert, akár 10-12 kilométert is elmehet a folyók hosszán, vadászterületekre, illetve szomszédos mocsarakba.

A nagy kárókatona, ő túlnyomórészt fán költ, és telepesen. Mind a három faj telepes amúgy... A nagy kárókatona sokszor vegyes gémtelepeken telepszik meg, de előfordul az is, hogy saját maga által alkotott homogén telepekben költ, többnyire – mint mondottam – fán, de olykor magasfeszültségű villanyoszlopokon, rendkívül ritkán sziklán is költhet. Ő sem a válogatós a táplálkozó-terület tekintetében, eleve olyan helyeken telepszik meg, ahol bőséges halállomány van, és ő is, akár a fészek közvetlen közelében, vagy a halastavon táplálkozik.

P.-Z. A.:

– Milyen technikával vadásznak a kormoránok?

D. J. SZ.:

– Többféle technikát is szoktak alkalmazni. Van olyan eset, hogy a gödények mellé vetődnek, és a gödények által összeterelt halból könnyebben zsákmányolnak. Vannak egyéni vadászok, illetve mindegyik lehet egyéni vadász is, de jellemző a csoportos vadászat, ami abban nyilvánul meg, hogy a madarak a part fele, vagy a sekélyebb vizek felé terelik a halrajokat, ahol sokkal könnyebben ki tudják őket fogni. A nagy kárókatonáról beszélünk itt, nagyjából ez a vadászati stratégiájuk, a kis kárókatona az általában magányos vagy laza csapatokban, egymástól néhány méterre, néhány tíz méterre tíz-húsz-harminc egyed áll össze és egyénileg vadásznak.

P.-Z. A.:

– Tehát ők a vízen úszva lokalizálják a zsákmányt? Nem a levegőből…

D. J. SZ.:

– Igen, ők nem suppannak a vízre magasról, mint ahogy a szulák vagy egyes más vízimadarak teszik, ők a vízen úszva, gyakori alábukásokkal szerzik meg zsákmányukat.

P.-Z. A.:

– Van egy olyan sajátosságuk, ami első látásra vagy hallásra furának tűnhet vízimadár esetében, éspedig az, hogy nincs meg az a faggyúmirigyük, ami vízhatlanná teszi a tollakat, vagyis magyarán beáznak a vízben. Miért jó ez nekik? Nyilván, ha így van, akkor ennek egy természetes evolúciós rezonja van.

D. J. SZ.:

Tollait szárítgató nagy kárókatona – Namazu-tron

– Nagyon helyesen mondtad, hát igazából az van, hogyha a vízcseppek leperegnének a hátáról, mint a bukórécék esetében, merüléskor elég nagy mennyiségű levegő szorulna a tollak közé, és ennek a felhajtóereje szinte lehetetlenné tenné azt, hogy mondjuk akár egy percig is – mint ezt gyakran teszik – a víz alatt maradjanak. Minthogy azonban ázott tollakkal nem lehet repülni, minden hosszabb vadászat után szárítkozniuk kell. Ezért láthatjuk őket gyakran különböző fákon, vagy a vízparton, tárt szárnyakkal a nap felé, úgymond sütkérezve.

P.-Z. A.:

– Mit mondhatunk a párkapcsolatukról?

D. J. SZ.:

Hazai vonatkozásban ilyen szintű kutatás nem történt, azonban megfigyelések egy-egy olyan párnál, ahol az egyik madár gyűrűs, a másik pedig nem – illetve esetenként akár mindkét madár gyűrűs – látszik, hogy mint a legtöbb fajnál, a párok nem életre szólnak. Lehet kivétel, persze, lehet hogy több éven keresztül ugyanaz a hím, ugyanazzal a tojóval álljon párba, de ez nem törvényszerű, tehát évente is cserélődhetnek a madarak, úgy egy adott telepen belül, mint akár az is előfordulhat, hogy a következő évben az adott madár egy szomszédos telepen teljesen más madárral áll párba.

P.-Z. A.:

– Értsem akkor úgy, hogy nagyobb szerephez jut az úgymond udvarlási szertartás is náluk?

D. J. SZ.:

– Ezt nem feltétlenül így fogalmaznám, hiszen függetlenül attól, hogy ugyanazzal a párral vannak, vagy más párral állnak össze, az udvarlási ceremónia minden esetben elég fontos, mert egyrészt a régi pár esetében szolgálja a kapcsolaterősítést, illetve, hogy további bizonyítékot nyerjen az, hogy ő az igazi hím, illetve új pár esetében megint nagyon fontos a ceremónia, hiszen meg kell győzni valahogy az új társat, hogy ő a megfelelő apuka majd a későbbi fiókák számára.

P.-Z. A.:

– Hogy néz ki ez a szertartás?

D. J. SZ.:

– Mondjuk olyan madarakhoz képest, amelyekről köztudott, hogy gyönyörű szépen udvarolnak, nagyon szép hangjuk van, úgy a tollazatukkal, mint az énekükkel próbálják magukhoz csábítani a tojókat, a kárókatonáról ez egyik faj esetében sem mondható el, annyi viszont biztos, hogy a költési időszakra a tollazatuk sokkal színesebbé válik, már úgy értem, hogy a fekete színnek ezek a különböző reflexei, különböző tónusai megélénkülnek, és erős napfényre, zöldes-kékes-lilásban sziporkáznak, illetve – főleg a hímeknek a fején – egy ilyen fehér tolldísz jelenik meg, ami költési időn kívül nem jellemző.

Az udvarlás, az ide-oda topogással, hangos károgással, a fülünk számára nem föltétlenül kellemesnek mondható hangadások közepette történik, tehát a parádé bár látványos és zajos, nem kimondottan szemet gyönyörködtető… Az még előfordul, hogy az együttmaradás és a minél előbbi fészeklakás érdekében, sokszor a hímek úgy udvarolnak, hogy csőrükbe vesznek egy ágat, és azzal próbálják demonstrálni, hogy ők mennyire szorgos apukák lesznek majd.

P.-Z. A.:

– Mikor kezdődik náluk egyébként a párválasztási időszak?

D. J. SZ.:

– Elég korán költő faj, az első madarak már márciusban megjelennek a költőtelepeken, hogyha melegebb az idő, akkor március végén már teljesen felépült fészkekről beszélhetünk, illetve a korábbi fészkeket már teljesen felújították, és április folyamán már lerakják a tojásokat.

P.-Z. A.:

– Ők visszatérnek a régi fészekhez alapszinten, tehát ha megvan, és ha ép, vagy hajlamosak azért újítgatni a helyet, a fészket?

D. J. SZ.:

– Általában ragaszkodnak a meglévő telephez, de mint korábban is említettem, előfordul az, hogy különböző, viszonylag közeli telepek között legyenek valamilyen friss átmozgások. Mondjuk kevesebb lett a fa, kidőlt egy-egy fa, és már nem bírja azt az állományt, ami korábban volt, akkor egyes madarak – általában a kevésbé dominánsak – hajlamosak átmenni, hajlandóak lesznek átmenni egy közeli telepre vagy a közelben valahol egy új telepet kell kialakítani. A költéssel kapcsolatban még annyi, hogy nem beszélhetünk egy igazán szapora fajról, mert a fészkek kettő-négy, ritkábban öt tojásból állnak, amiből nem is mindig kel ki az összes fióka, tehát átlagosan egy olyan 2,5-től rendkívül jó esetben 3 fiókáról beszélhetünk, ami egy ilyen nagytestű madár esetében, vagy ennyire szaporának látszó madár esetében nem egy túlzottan magas szám.

P.-Z. A.:

– Mennyire egyéni és mennyire társas vállalkozás a fészeképítés, tehát meddig viszi el a munkát a hím, és van-e ennek közös folytatása, vagy gyakorlatilag mire sor kerül a párok összeállására, addigra már kész a fészek?

D. J. SZ.:

– Legtöbb esetben úgy történik, hogy a hím elkezdi építeni a fészket, és mikor az adott tojó kiválasztásra kerül, akkor a pár együtt fejezi be, illetve folytatja a pénztárépítést.

P.-Z. A.:

– És ami a fiókanevelést illeti, az hogy zajlik? Váltva kotlanak, vagy ez a nőstény feladata úgymond, és a hím táplálja?

D. J. SZ.:

– Mint a legtöbb faj esetében, ez úgy történik, hogy a tojóé az oroszlánrész a kotlásban, néha azért egy röptornát, illetve horgászatot ő is tart. Míg a tojó kotlik, értelemszerűen a hím eteti. És ez a későbbiekben is így van, a fiókák neveléséből is mindkét szülő kiveszi a részét. Úgy a tojások kotlása, mint a fiókák fészekben töltött ideje olyan 27-31 nap között változik, tehát hozzávetőlegesen olyan két hónapot tart a költési periódus, ezt követően a fiókák a szülők unszolására vízre merészkednek, már nagyon jól buknak, és már elkezdik maguktól a halászatot. A víz alá bukás ideje alatt megfigyelik, hogy a szülők hogyan zsákmányolják a halat, és ők is próbálkoznak. Elég hamar tanulnak, hiszen nagyon-nagyon okos madarak, rövid idő alatt elsajátítják az öreg madarak vadászati technikáit, és elég rövid időn belül ők is sikeres vadászok lesznek.

P.-Z. A.:

– Mondtad, hogy intelligens madarakról van szó, a vadászati technikák kapcsán említetted, olyasmit is olvastam, hogy például felismerik úgymond a vadászokkal érkező csónakokat. Beszélhetünk valami olyasmiről, amit a varjakkal kapcsolatban emlegetnek, hogy például az ember arcát is felismerik, és számon tartják azokat, akik agresszíven léptek fel velük szemben?

D. J. SZ.:

– Az kétségtelen, hogy rendkívül óvatos madarakról beszélünk, és nagyon jó a helyzetfelismerő, illetve a veszélyfelismerő képességük. Megkülönböztetnek különböző vízijárműveket, igen, de egyszer-kétszer kell legyen egy bizonyos szintű tapasztalatuk ezekkel, tehát ha megfigyelték azt, hogy terepszínű ruhában, motorcsónakból, vadászok már érkeztek, akkor ezután mindig is fog asszociálni erre az összetett dologra, hogy motorcsónak érkezik, terepszínű ruhás emberekkel, és így igaz ez a kijelentés, de úgy, hogy megkülönbözteti, hogy ebben a csónakban vadászok ülnek, abban meg horgászok, ez így nem igaz. De rendkívüli intelligenciájuk képes arra, hogy szinte bármilyen korábbi veszélyt, ami egyszer is előfordult velük, hosszú távra, vagy akár örökre is megjegyezzék, és ezek elől már nagyon-nagyon nagy távolságról meneküljenek. Ehhez hozzá kell még tenni azt, hogy nagyon-nagyon jó látásuk van.

P.-Z. A.:

– Mi emberek nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy könnyedén dobálózzunk ilyen jelzőkkel, minthogy “kártékony” például, és ugye ez az úgynevezett „kvalitása” egy-egy állatnak az, ami a mi figyelmünk középpontjába hozza. A kárókatonák is körülbelül ennek mentén, ennek folytán kerültek többé-kevésbé fókuszba… Ugye az ő kártételükhöz azt hiszem, hogy alapvetően a halfogyasztás mellett még a fészkelőhelyükül szolgáló fák ürülék révén való károsítása adható hozzá. Mit mondhatunk ezekről, mennyire reálisan súlyosak ezek a vonzatok?

D. J. SZ.:

– Beszélnék először a fákról, hiszen az rövidebb. A halfogyasztásrtól, illetve az ember és kárókatona közötti konfliktusról órákig lehetne beszélni, és valószínűleg semmilyen meggyőző erővel nem bírna ez a beszélgetés azok számára, akik elfogultak ebben a tekintetben, és bármilyen argumentumot hozunk fel, makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy ez egy nagyon káros madár, és vesznie kell.

A költőtelepeken, amelyeket hosszú évekig használnak, az ürülékük maró hatására előbb-utóbb ezek a fák kiszáradnak és elhalnak, viszont a telepet továbbra is szolgálják, hiszen nem egy telep ilyen kiszáradt, teljesen lombmentes fákon található, a fák ugyanis még hosszú-hosszú évekig, a kiszáradásuk ellenére is képesek fenntartani egy-egy ilyen költőtelepet. Mivel általában ezek a nagy költőtelepek az Al-Dunán, illetve a Duna-deltában vannak, része a természetnek, része a dinamikájának, hogy itt-ott elpusztul egy-egy facsoport, átmennek a madarak, itt felújul a facsoport amíg a madarak egy másik telepen költenek, vagy az a facsoport is elpusztul, viszont addig ez a facsoport, ami korábban pusztulásra volt szánva, már felújult, de ez folyamatos dinamika, ilyen szempontból én úgy érzem, hogy egyrészt természetes területeken történnek, tehát bioszféra-rezervátumban, illetve nagyobb mocsaras területen, ahol előbb-utóbb a természet helyreállítja magát, illetve a fák száma is elhanyagolható, nagyobb természeti kárt ez nem okoz.

Na most a halpusztításukról, mint mondottam, hosszasan lehetne beszélni, azt mindenképpen az elején leszögezném, hogy a tévhiedelemmel szemben, illetve a szándékosan kreált hazugságok ellenére, miszerint négy-öt kiló halat is megeszik egy károkatona, egy nap, ez nem igaz. Rengeteg kutatás folyt ez irányba, ami bebizonyította, hogy azért a legmohóbb kárókatona is napi egy, legfeljebb másfél kiló halat fogyaszt, jellemzőbb inkább a 600-800 gramm hal elfogyasztása egy nap. Értelemszerűen, hogy ha itt egy halgazdaság esetében egy 5-600-as kárókatona csapatról beszélünk, amelyik mondjuk egy hónapon keresztül tartózkodik a halgazdaság területén, ha itt gyorsan végzünk egy számítást, a kár rendkívül nagy lehet, viszont nem kell elfelejteni, hogy ezek a halastavak, amelyek termelésre voltak kiépítve, Ugye ezek csapdák, mert odacsalom a kárókatonákat, tele vannak hallal, nyilván a madarak könnyen zsákmányolnak, mert kis területen könnyen megközelíthető, nagy halállományhoz jutnak.

P.-Z. A.:

– Gyakori vád az, hogy igen, igen, de nemcsak az a gond, hogy ennyit, meg ennyit megesznek, hanem sokkal többet megsebeznek, és akkor azok a halak nagy eséllyel elpusztulnak.

D. J. SZ.:

– Természetesen sebzés is van, ugyanakkor azt el kell mondani, hogy más faj esetében is létezik ilyen, hogy sebzés. A gólyák sem fogyasztanak el minden halat, amit megkoppintanak… Tehát ott is van, békák esetében is van. A kárókatonánál ugye ez azért probléma, mert ahogy te is mondtad, az ember elől veszi el a halat. Annyit kell tudni, hogy folyóvizeken, ahol egyrészt a vadászatuk jóval nehezebb, gyérebben vannak a halak, többet kell bukni, nagyobb erőbedobással jár a vadászat, itt kevesebb kárt tudnak tenni úgymond a természetes vizekben, mint a halgazdaságokban. Nyilván a madarak megsértenek egy pár halat, amit végső soron aztán nem tudnak zsákmányolni. Ezeknek egy része elpusztulhat, ugyanúgy bekerül a természet körforgásába… Ez évmilliókkal ezelőtt is így volt, akkor is a kárókatona így vadászott, most is így vadászik, és mégsem pusztultak ki a halak, a kárókatona is megmaradt, a vizek is megmaradtak, tehát érdemben szerintem kár túllihegni ezt a témát, nyilván valamilyen szinten egy veszteséggel jár, de egy egészséges természet bármikor pótolni tudja semmilyen gond nélkül.

P.-Z. A.:

– Csak egy apróbb zárójelet nyitva: Van nekem valami olyan emlékem – nem tudom mennyire pontos – hogy régmúlt időkben az emberek felhasználták a kárókatonákat segítőtársnak a halászatban úgy, hogy gyűrűt húztak a nyakukra, és akkor a megfogott halat elvették tőlük.

D. J. SZ.:

– Igen, ezt még a Kárpát-medencében is, helyenként a Tiszán például, még pár évtizeddel ezelőttig voltak, akik gyakorolták. Ez pontosan így van. Kínában és Japánban ez a hagyomány bizonyos régiókban még most is él. Vannak olyan kis halásztanyák, ahol mindenkinek megvan a két-három kárókatonája, és ezzel a módszerrel fogják a halat, amit majd a piacokon értékesítenek.

P.-Z. A.:

– Mit tudunk a hazai kárókatona-állományról, és hát ennek a dinamikájáról, mert ugye ez nem mellékes, hogyha különböző vádakkal illetjük azt a három, nálunk honos fajt?

D. J. SZ.:

– Egyértelműen, ha a kárókatonáról beszélünk, itt a nagy kárókatona kerül szóba. Az üstökös kárókatonáról egyrészt nem tudnak, az a néhány tíz madár, amelyik a Fekete-tengeren költ, és csak ott táplálkozik, senki nem sérelmezte azt, hogy kárt tesz… A kis kárókatona ugyanúgy kevésbé kerül a központba, a Deltán kívül máshol elenyésző számban jelenik meg, kisebb halakat fogyaszt, nem annyira a halastavakon táplálkozik, ebből a szempontból ő háttérbe szorul a naggyal szemben, úgyhogy maradjunk csak a kárókatonánál, és a korábbi kérdést én két részre osztanám. Beszélhetünk itt igazából a költőállományról, ami a nagy károkatona esetében 10-15 ezer pár körül mozog, és mint mondtam, ez többnyire az ország keleti, délkeleti részén költ, Erdélyben szinte egyáltalán, a Partiumban szinte egyáltalán nem találkozunk jelentős és állandó költőállománnyal. Ennek a tendenciája számunkra ismeretlen, hiszen hosszú távú kutatásaink ez irányban nincsenek, látszólag stabilnak tűnik, semmiképpen nem tudunk növekvő tendenciáról beszélni. A kérdés másik része, hogy a téli időszakban nálunk tartózkodó madarak száma növekszik-e vagy sem. Erre vonatkozóan a téli vízimadár-számlálásunk, ami elég jó országos fedést biztosít, kisebb patakoktól egészen a Duna-deltáig szinte minden fontos vizes élőhely felmérésre került, most már közel 20 éve rendszeresen vizsgálva van. Ennek a dinamikáját megvizsgáltuk, és azt láttuk, hogy a kárókatona-állomány bár az évek között elég nagy fluktuációt mutat, semmiképpen nem beszélhetünk növekvő tendenciáról. Tehát az elmúlt 20 év alatt a nálunk telelő és halat pusztító kárókatonák száma nem növekedett.

P.-Z. A.:

– Vannak nekik természetes ellenségeik, különös tekintettel arra, hogy ugye most a disputa az akárcsak a medvéknél, arra kezdett fókuszolni, hogy vadásszuk, ne vadásszuk, legyen szabad, ne legyen szabad?

D. J. SZ.:

– A kárókatona esetében aligha beszélhetünk természetes ellenségről. Bizonyos területeken elenyésző esetekről beszélünk. A rétisas elejthet egy-egy legyengült egyedet, telepeken olykor fiókát vihet el… Ezt az állomány a legkevésbé sem érzi meg. Tojásos fészkek esetében, rövid időre otthagyott tojásos fészkeket a dolmányos varjú, főleg a Duna-deltában megdézsmálhat, viszont itt ezek a károk az állomány egészére semmilyen problémát nem jelentenek, kijelenthető, hogy az emberen kívül hazánkban a kárókatonának nincsen semmilyen ellensége. Na most ez megint egy olyan téma, amiről egész hosszasan lehet beszélni. Ugye voltak olyan próbálkozások, hogy vadászható legyen. Magyarországon ezt be is vezették, és rengeteget próbálkoztak az ilyen típusú irtásukkal, költési időn kívül a vadászatukkal, és bebizonyosodott, hogy teljesen eredménytelen. Egyrészt a kilőtt madarak száma nem tudja visszafordítani az esetleges halpusztítást, amiről ők beszélnek, másrészt ezeknek a madaraknak a nagy többsége, amit a téli időszakban lövünk ki, balti államokból, Ukrajna területéről, akár Oroszországból, vagy Észak-Nyugat-Európából érkezhetnek hozzánk. Azzal, hogy kilövünk néhány tíz osztrák egyedet, a hazai kárókatona állományt semmilyen szinten nem befolyásoljuk.

Teljes beszélgetésünk hangfelvétele:

webcikk: Papp-Zakor András