Élő Kolozsvári Rádió

Újra kell gombolni

Értetlenkedés és felháborodás követte a Diákstatútumnak a Hivatalos Közlönyben való megjelenését. A diákok nem adják fel - erről is beszélgettünk a Tetőteraszon Somodi Henrietta-Kittivel.

Újra kell gombolni
Foto: A MAKOSZ vizuáljának részlete

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 16, 13:05

Értetlenkedéssel vegyes felháborodás – nagyjából ez jellemezte a Diákstatútumnak a Hivatalos Közlönyben való megjelenését.

A 14 oldalas dokumentumról egyeztettek ugyan a nyár elején a diákok szervezetei a szaktárcával, de a folyamat megszakadt és a tanulók azzal szembesültek, hogy a végleges szövegváltozatban nem jelennek meg a javaslataik – sőt. Ellentmondásos, vagy épp hiányos megfogalmazások, logikátlan cikkelyek, a tanulót nem partnernek, hanem adminisztrálni való szereplőnek tekintő felfogás: magyarán a honi oktatáspolitika újabb harsány csődje.

A diákok viszont nem adják fel, ősszel tervezetet nyújtanak ben- ez derült ki a Tetőteraszon folytatott beszélgetésből amelyet a szerkesztő folytatott Somodi Henrietta-Kittivel, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének belügyi referensével.

Házigazda: Rostás-Péter István

Elhúzódó konfliktus, egyre nagyobb fáradtsággal
Tetőterasz kedd, 2024 szeptember 32024 szeptember 3, 12:40

Elhúzódó konfliktus, egyre nagyobb fáradtsággal

Nem kizárt, hogy a majdnem egy hónapja tartó kurszki offenzíva lecsengése után megint bemerevednek őszre a frontvonalak. Az orosz...

Elhúzódó konfliktus, egyre nagyobb fáradtsággal
Naphegyi Andrea és Rostás-Péter István
Tetőterasz péntek, 2024 augusztus 302024 augusztus 30, 11:34

Tanácsadó példakép

Egy az egymillióból című kötetének kolozsvári bemutatója után jött el Tetőteraszra Naphegyi Andrea. Az igen ritka immunrendszeri...

Tanácsadó példakép
Olimpia-függőség
Tetőterasz csütörtök, 2024 augusztus 292024 augusztus 29, 15:13

Olimpia-függőség

Szép Zoltán bérletet váltott az olimpiákra. A párizsi immár a harmadik nyári ötkarikás világverseny, amit közvetített. Aktív...

Olimpia-függőség
psd kongresszus
Tetőterasz szerda, 2024 augusztus 282024 augusztus 28, 11:50

Képlékeny, de rendre tisztul

Váltakozó hevességű üzengetés jellemzi majd a kormánykoalíciós pártok viszonyát az előkampányban, de nem várható szakítás. Mircea...

Képlékeny, de rendre tisztul
Tetőterasz kedd, 2024 augusztus 272024 augusztus 27, 11:15

„Önjáró” ünnep

Több mint félezer programpont, majdnem 250 ezer érdeklődő, 52 koncert, 14 képzőművészeti kiállítás, 1 millió 200 ezer kattintás és...

„Önjáró” ünnep
Tetőterasz szerda, 2024 augusztus 212024 augusztus 21, 11:51

Tájkép csata előtt

Aránylag szezonhoz igazodó közéleti lanyhulás után fokozatosan felpörög a belpolitikai üzemmód. Pártok puhatolóznak, jelöltek...

Tájkép csata előtt
Tetőterasz kedd, 2024 augusztus 202024 augusztus 20, 10:54

Téglajegyből, tombolából új Irgalom Háza

Sikerült meg-, illetve átmenteni a zsoboki gyermekotthont. A változó jogi keret már csak családi típusú házakban engedélyezi az árvák,...

Téglajegyből, tombolából új Irgalom Háza
Tetőterasz szerda, 2024 augusztus 142024 augusztus 14, 11:57

Kétélű csoda: ukrán térhódítás Oroszországban

Lassan egy hete tart a kurszki ukrán támadás. Az olykor töredékes, ellentmondásos információk továbbra is több értelmezési lehetőségre...

Kétélű csoda: ukrán térhódítás Oroszországban