Picula, a megszelidített – Kulcscsörgések muzsikája
Volt egyszer egy szabad szellemű macsek. Meg egy lány, akinek még sosem volt cicája. De (borzasztóan) szeretett volna. Ez a történet róluk szól.
Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2024 augusztus 18, 21:58
„Olyanoknak ajánlom a műsort, akik meg vannak győződve, hogy cicára házőrző feladatot nem lehet bízni, vagy cicát tartósan csak lakásban lehet megvigyázni, vagy, hogy cicát nem lehet új udvarba költöztetni.” – mesélőnk, Andrea jegyzete az interjú egyeztetésének idejéből.
Bár bundás főszereplőnk egy úgymond „közönséges”, sőt, félig-meddig kóbor kolozsvári házicica, Picula, az ő és mesélőnk kapcsolata engem leginkább gyerekkorom nagy oroszlános történetére, Joy Adamson és Elzája több könyves+filmes históriájára emlékeztet. Lásd még: Oroszlánhűség
NYITÁNY
Mottó: „Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship” – Rick, Casablanca
Picula, a háromszínű (vagyis nőstény) cica a Kőkert utca diáknegyedének valamelyik eldugott zugában láthatta meg a napvilágot. Egy, a közeli Hőgyes (Ciprian Porumbescu) utcában lakó kislány vitte haza első megközelítésben.
„Etetgette, de hát a cicák összevissza járkálnak, ugye megfordult az én udvaromban, nekem nem kellett sok a cicát szelidítgetni, mert én minden betévedő macskának adtam valami finomat…” – Andrea
PICULA AZ ANYUKA – EGY NÉVTELEN MACSKA GYORSKERESZTSÉGE
Andrea és megszelidített vadóca, Picula kapcsolata az utóbbi anyai szerepvállalásával lépett szintet.Anyai örömök
„A második rend cica későn született és ráadásul nem az én udvaromban. […] olyan két-három hetes kis cicakölyköket hordott haza, egyenként, keresztül az úton, egy forgalmas úton… Ott álltam és tereltem az autókat, hogy hozza át mind az öt kölykét … fogalmam sem volt, hogy hány lesz ebből, csak jöttek…[…] Ő magától úgy döntött, hogy lesz ami lesz, volt, ami volt, de ő most a kölyköket behozza a házba”
ÁLTALÁNOS ÉS MACSKAKUCKÓK RELATIVITÁSELMÉLETE
MacskARO
Független, „vadmacskás” szelleme fotelidegen lélekké tette Piculát, akit sosem tudott elcsábítani az emberi otthon kényelme. „Mit nekem te fűtött albérletnek kanapéval kecsegtető tája! Tán hasznos vagy, ámde nem szeretlek, S képzetem dús puhádat nem járja” – vallja a szabadságszerető foltos.Aro, te otthonos
„A kuckó az folyton ilyen improvizált doboz volt, ott volt benne hol széna, hol valami… és akkor ha láttam, hogy már nem a fáskamrában tanyázik, már nem oda húzódik be, hanem valahova máshova fészkel, akkor utána vittem az ágyat. […] Adott pillanatban pedig azt vettem észre, hogy – ez már a kölykök utáni időszak – talált magának egy jó helyet, egy AROroncs volt, egy roncsautó, leparkolva az udvar közepén…”
KÖLTÖZÉS, TÁVFELÜGYELET
Teltek-múltak az idilli, macskás évek, mígnem egy szép napon Andreának költöznie kellett. Méghozzá annak tudatában, hogy Picula alkatilag nem szobamacska, Andrea bankbetétje viszont volumenice nem kertes ház-konform, ergo távkapcsolatra kell berendezkedni! Ezek voltak a lassan, de biztosan formát öltő Remote Surveillance – Cat as Usual NATO-méltó haditerv alaphipotézisei.
PICULA A TÖMBHÁZBAN – MÉRTÉKTARTÁS & TEKNŐSÖK
Találkoztak már olyan cicával, aki hűvös brit távolságtartással kezelte az ÁGYAT??? Aki nem bújt be szekrénybe, bőröndbe, nem ugrott fel az asztalra holmi ínycsiklandó illatok parancsolatára? Hát ilyen Picula, részemről a szerencse, hogy bemutathatom Önöknek! Mármint Andrea hathatós közreműködésével.Teknősközelben
„Megható volt első perctől – meg kell mondanom – mert nem tiltottam volna egyébként, mert nem vagyok rá képes! Tehát azóta más macskák már ezerszer a fejemre másztak… de Ő nem! Ez egy ilyen érdekessége neki”
A HÁZŐRZŐ MACSKA – KONKURENSEK, ELTŰNÉSEK
Bár Andrea közös történetük egy szűk keresztmetszetében emeleti tömbházlakásába vette Piculát, egyetlen percig nem gondolt erre végső megoldásként szabadságszerető társa számára. Így történt, hogy a földrajzi gyökerekhez visszatérve, szemrevaló udvart nézett ki védencének, ahol már csak a bennszülött homo sapiensek jóindulatát kellett megnyerni ahhoz, hogy a Nagy Macskarepatriálási Akció megtörténhessen.
AZ MATSKÁK KILENC ÉLETÉRŐL (MELYRE MARADÉKTALANUL SZÜKSÉGÜK IS VAN)
Szabad élet – sok veszély. Nagyjából így összegezhető sommásan az udvari/ utcamacskák „valamit valamiért” mérlege. Az évek múlása pedig a reflexeken is nyomot hagy. Szóval nem könnyű döntés a csatangolási lehetőség fenntartása, ráadásul egy olyan távkapcsolatban, mint a Picula és Andreáé. Tudniillik a barátságosabb idő beköszöntével járó „visszatelepítés” után.
ANDREA + PICULA = LAV
Tizennégy közös év nem kis idő ember-macska viszonylatban. Az összetartozás diszkréten ülepíti pillanatok maradandó emlékeit, néha saját, tudatalatti logikája szerint. Viszonylag ritka például, hogy az ember lányának hűtőjében egérnek fogása essék. Talán ezért is hajlamos az ilyesmi lehorgonyozni emlékezetünkben.
„Másnap reggel kinyitottam a hűtőszekrény ajtaját, hogy a reggelimet szedegessem ki és szembenézett az egyik polcról velem az egér. Abban a pillanatban visszacsuktam az ajtót és gondolkoztam egy pár percig azon, hogy most mi legyen… Meg kéne fogni az egeret vagy hagyni tárva az ajtót, fusson el szerencsétlen? A probléma az, hogy én meg szerettem volna menteni az egeret, de Picula bent volt tiszta véletlenül és ő ahogy az egérszag az orrába csapott, abban a pillanatban ott termett és akkor le nem lehetett őt az ajtóról vakarni. Ott állt és várta, hogy csak annyit segítsek, hogy nyissam meg, mert ő elintézi…”
EPILÓGUS: MIÉRT SZERETJÜK A MACSKÁKAT? – CĂRTĂRESCU NYOMÁN SZABADON
Sokan egyfajta társadalmi szerződést látnak házi négylábúinkkal fenntartott kapcsolatunkban: „jóságos kétlábú biztosítani szállás, hamm-hamm bundás lénynek, az cserében (ha szikra jóérzés szorult beléje) rajongva csügg gazdin és csak neki szolgál, vitam et sanguinem léptékben”. Na, a Felis Silvestris Catus nem tipikusan ilyen valaki! Picikét többet kell invesztálnunk a dologba, ami ezzel együtt nem jár feltétlenül vazallusi szolgáltatásokkal. Ettől függetlenül vannak, akik beleadják ezt a bizonyos „többet”, sőt… Andrea is így van Piculával, nem kutatja a logikát késztetésében. Egyszerűen van és jó. Mindkettőjüknek.
fotók: Jánosi Andrea
webcikk, interjú: Papp-Zakor András
