Élő Kolozsvári Rádió

Egészségtudatosság és színházi nevelés

Újabb Erasmus+ Ifjúságsegítő projektet szervez Erdélyben az Osonó Színházműhely.

osonó
Foto: Osonó/Facebook

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 27, 15:39

Az Osonó színházműhely eseménye szerdán kezdődik és szeptember 1-ig tart Szentegyházán. Az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával megvalósuló projektben az önismerettel, az egészséges életmóddal, a fizikai jelenléttel, a koncentrációval, a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelyek és a testmozgás fontosságát feltérképező illetve támogató programok és képzések kapnak hangsúlyt, így a színházi nevelés módszertana ötvöződik az egészségtudatosságot fejlesztő gyakorlatokkal. A háromállomásos projekt első szakaszát Budapesten szervezték meg júniusban, míg a második szakaszt július végén, a vajdasági Zentán rendezték.

A projektről az Osonó Színházműhely társulatvezetőjét, Fazakas Misit kérdezte Birtalan Albert.

Etichete:
Tiszteletből kerülhettek fel a trikolór szalagok a házsongárdi katonasírokra
Napirend szerda, 2024 szeptember 112024 szeptember 11, 14:27

Tiszteletből kerülhettek fel a trikolór szalagok a házsongárdi katonasírokra

Oláh Emese kolozsvári alpolgármester nem tartja valószínűnek, hogy feszültségkeltés miatt került volna trikolór szalag a magyar...

Tiszteletből kerülhettek fel a trikolór szalagok a házsongárdi katonasírokra
Túl szigorúak a Válallkozó nő program előírásai
Napirend szerda, 2024 szeptember 112024 szeptember 11, 14:15

Túl szigorúak a Válallkozó nő program előírásai

Tízből kilenc vállalkozó nő nem pályázik a Vállalkozó Nő 2024 program kínálta támogatásra, mert túl kevéssé tartja azt előnyösnek...

Túl szigorúak a Válallkozó nő program előírásai
Hamarosan el kell fogadni az eu-s minimálbért bevezető törvényt
Napirend szerda, 2024 szeptember 112024 szeptember 11, 10:03

Hamarosan el kell fogadni az eu-s minimálbért bevezető törvényt

Június végén döntött arról a kormány, hogy bevezetné az európai minimálbért. Az erről szóló törvénytervezet ezen a héten szerepel a...

Hamarosan el kell fogadni az eu-s minimálbért bevezető törvényt
neptun deep greenpeace
Napirend kedd, 2024 szeptember 102024 szeptember 10, 14:18

A Neptun Deep ellen perel a Greenpeace

A fekete-tengeri Neptun Deep beruházás környezetvédelmi engedélyének „azonnali felfüggesztését” kéri a bukaresti...

A Neptun Deep ellen perel a Greenpeace
Napirend kedd, 2024 szeptember 102024 szeptember 10, 12:55

Kutatóközpont lesz az egykori népszerű gyerektáborból

1989 előtt a legnépszerűbb Kolozs megyei gyerektáborok helyszíne volt a blăjoaiai tábor. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem tulajdonában levő...

Kutatóközpont lesz az egykori népszerű gyerektáborból
Napirend hétfő, 2024 szeptember 92024 szeptember 9, 15:34

RMDSZ: sok vállalat becsődölhet

Sok vállalat becsődölhet, mivel az államkassza nem fizeti ki a megbízásokat. Az RMDSZ sürgeti a kormányt, hogy azonnal különítsenek el...

RMDSZ: sok vállalat becsődölhet
Napirend hétfő, 2024 szeptember 92024 szeptember 9, 11:15

Árréskorlátozás a hazai élelmiszertermékekre?

A mezőgazdasági minisztérium újabb árréskorlátozást szándékszik bevezetni az élelmiszertermékekre. Florin Barbu miniszter elmondta, hogy...

Árréskorlátozás a hazai élelmiszertermékekre?
Napirend péntek, 2024 szeptember 62024 szeptember 6, 16:55

Kelemen Hunor az RMDSZ államelnök-jelöltje

Kelemen Hunor az RMDSZ államelnökjelöltje. Erről pénteken döntött a Kolozsváron ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa. Romániában...

Kelemen Hunor az RMDSZ államelnök-jelöltje