Az úton keresztbe álló villanyoszlop
Én magam jóhiszemű, de nem hiszékeny embernek tartom. Jóhiszeműnek, mivel az esetek legnagyobb részében nem feltételezem azt, hogy valaki hátsó szándékkal közelít hozzám, de nem hiszékenynek, amely az esetek fennmaradó részében lehet hasznos.
2024 szeptember 20, 12:00Ha az ember sajtóban dolgozik, elengedhetetlen a kritikus hozzáállás. Mindent ellenőrizni kell, kétszer, háromszor, ahányszor szükséges, hiszen az információnak, amelyet közvetítünk, biztosnak kell lennie. Persze, a hétköznapokban is fontos a kétkedés, így kerüljük el az álhírek, a csalók csapdáit.
Én magam jóhiszemű, de nem hiszékeny embernek tartom. Jóhiszeműnek, mivel az esetek legnagyobb részében nem feltételezem azt, hogy valaki hátsó szándékkal közelít hozzám, de nem hiszékenynek, amely az esetek fennmaradó részében lehet hasznos. Nem szoktam elhinni, ha egy reklám gyors meggazdagodást ígér, azt viszont igen, ha valaki erre vagy arra hivatkozva lemond egy találkozót.
No, ez a két megközelítés keveredett össze teljesen a fejemben a napokban, amikor egy mesterember, aki azt ígérte, hogy este hat után érkezik, hat óra öt perckor felhívott, hogy ő elindult ugyan egy Kolozsvár környéki településről, de nem hiszi, hogy ideér, mert az úton keresztben áll egy villanyoszlop. Szinte felnevettem, mivel ezt a kifogást még soha nem hallottam, viszont mégsem nevettem, mivel annyira abszurdnak hangzott, hogy ilyet senki nem képes csak úgy kitalálni. Azért sem nevettem, mert ezután nagyon részletesen elmondta, hogy mit lát a baleset helyszínén, hogy felborult egy kisbusz, hogy ott van a katasztrófavédelem, és elég durvának tűnik a helyzet. Abban maradtunk, hogy kicsit később még beszélünk, hogy lássuk, ideér-e még emberi időben.
Vissza is hívott, és ismét részletes beszámoló következett a fejleményekről, hogy szerencsére nem esett nagyobb bajuk a kisbuszban utazóknak, viszont a kidőlt oszlopot még nem sikerült elmozdítani, úgyhogy inkább egyeztessünk egy másik időpontot. Ezt meg is tettük, elköszöntünk, én pedig – mint akinek a kétkedés kis piros lámpája már egy órája ott pislogott a fejében – ráültem az internetre. Úgy gondoltam, ennyi idő alatt egy ekkora balesetről már biztosan megjelentek az első hírek, de nem találtam semmit a helyi sajtóban. Aztán megnéztem két különböző útvonaltervező alkalmazást, amelyeken jelezni szokták a baleseteket is, vagy legalább azt, ha valahol torlódás van. Semmi. Persze, ha ennek sajtósként fogtam volna neki, akkor a katasztrófavédelmet hívtam volna fel volna biztos forrásként, de ezúttal csak és kizárólag személyes érdekek hajtottak. Mindeközben a másik lámpa is folyton villogott a fejemben: miért hazudna valaki ekkora körítéssel ilyesmiről, pláne, ha nincs semmi tétje. Ha egyszerűen annyival telefonált volna, hogy nem tud jönni és kész, akkor se tudtam volna mit tenni.
A történet vége egyébként röviden az, hogy a hírt másnap megtaláltam a helyi sajtóban – valóban nem esett komoly bajuk a balesetben érintetteknek –, a mesterember pedig a másodjára egyeztetett időpontban megjelent. A tanulsága viszont az, hogy néha munkahelyi ártalomként üthetnek be az ilyen reflexek. Nem arról van szó, hogy olyan sokszor vertek volna már át, hogy emiatt lennék bizalmatlan másokkal. Csak az amúgy egészséges kétkedés írta felül kis időre a szintén józan hozzáállást, hogy ilyen részletes hazugságot csak egy felkészült csalónak van ideje és áll érdekében kitalálni, hétköznapi ember esetében kizárt. Szóval kétkedjük, keressük a megbízható forrásokat, de közben mégse veszítsük el az emberiségbe vetett bizalmunkat.