Élő Kolozsvári Rádió

Népdalokat énekelni várnak gyerekeket, fiatalokat Mérába

A Romániai Magyar Dalosszövetség immár 12. alkalommal szervezi meg a Jagamas János nevét viselő népdalversenyt.

Népdalokat énekelni várnak gyerekeket, fiatalokat Mérába
Foto: Mann Gabriella/Facebook. Csoportkép 2022-ből

Szerkesztő: kristalybea, 2024 október 4, 11:25

A vetélkedő helyszíne a mérai református egyházközség tanácsterme, és október 12-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik. A megmérettettésre 6-18 éves iskolások, fiatalok jelentkezhetnek, az időközben meghosszabbított határidőnek köszönhetően még a hétvégén is, egészen október 7-én reggelig.

Tóth Guttman Emese nyilatkozott rádiónknak.

Riporter: Ferencz Zsolt

A jelentkezési űrlapot a dalosszovetseg@yahoo.com címre küldhetik el az érdeklődők. Az űrlapra felírt 5 népdalból 1 népdalt a versenyző és 1 népdalt a zsűri választ majd ki a megmérettetésen.

Szabó Rita, Molyka
Hangoló csütörtök, 2024 szeptember 262024 szeptember 26, 13:23

Egy kalandor molylepke esete Mikó Ferenccel

A Csíki Székely Múzeumnál frissen jelent meg igényesen kivitelezett, interaktív kötet az idén 401 éves Mikó-vár építtetőjéről,...

Egy kalandor molylepke esete Mikó Ferenccel
Soó Zöld Margit-tárlat nyílik Bukarestben
Hangoló szerda, 2024 szeptember 252024 szeptember 25, 13:36

Soó Zöld Margit-tárlat nyílik Bukarestben

A két éve elhunyt Soó Zöld Margit grafikus, festőművész, illusztrátor munkáiból nyílik kiállítás Bukarestben, a Liszt Intézet...

Soó Zöld Margit-tárlat nyílik Bukarestben
Riportok a város tövében élő kisebb közösségekről
Hangoló péntek, 2024 szeptember 202024 szeptember 20, 11:56

Riportok a város tövében élő kisebb közösségekről

Idén nem egy, hanem két riportkötettel jelentkezik a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Az újságíró-szervezet kiadásában egy hónap...

Riportok a város tövében élő kisebb közösségekről
A Művelődés esete a sváb strudlival
Hangoló csütörtök, 2024 szeptember 192024 szeptember 19, 10:21

A Művelődés esete a sváb strudlival

Közönségtalálkozón mutatják be Nagykárolyban csütörtök délután a Művelődés folyóirat Szatmári svábok témájú – és című...

A Művelődés esete a sváb strudlival
Hangoló szerda, 2024 szeptember 182024 szeptember 18, 11:59

Mit kell tudni az „UVL-2”-ről?

Az október elsejére tervezett helyett, reálisan inkább november elsején elkezdheti meg a munkát az új Európai Bizottság (az „UVL-2”). Az...

Mit kell tudni az „UVL-2”-ről?
Hangoló kedd, 2024 szeptember 172024 szeptember 17, 12:58

Puccini, Operanapok, miniévad és a Szupersztár

Rockoperával indította a 2024-25-öös évadot a Kolozsvári Magyar Opera: a Jézus Krisztus Szupersztárt szeptember 1-jén és 2-án is láthatta...

Puccini, Operanapok, miniévad és a Szupersztár
Hangoló hétfő, 2024 szeptember 162024 szeptember 16, 11:15

Találkozások, kapcsolatok – Mire jó a középiskolás sportolimpia?

Ismét sportolimpiára gyűlnek össze a középiskolások Kolozsváron szeptember 17-22. között. A többéves rendezvény mára a...

Találkozások, kapcsolatok – Mire jó a középiskolás sportolimpia?
Hangoló hétfő, 2024 szeptember 162024 szeptember 16, 09:48

Teljes lélekkel alkotva – Gally A. Katalin tárlata a Művészeti Múzeumban

Érzékeny, színeiben és hangulataiban is egyedi világ tárul az érdeklődők elé Gally A. Katalin kidei születésű művész...

Teljes lélekkel alkotva – Gally A. Katalin tárlata a Művészeti Múzeumban