Élő Kolozsvári Rádió

Választási értékelés Székely Istvánnal

A baloldal egységes, a jobboldal vagy jobbközép három nagy tömbből áll, és ezért nem sikerül jelentős eredményt elérniük – mondta ma reggeli műsorunkban a politológus.

Választási értékelés Székely Istvánnal
Foto: Székely István a Hangolóban, december 2-án. Fotó: Rácz Éva

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 december 2, 11:13

A Szociáldemokrata Párt szerzett többséget a legtöbb megyében a hétvégi parlamenti választásokon. A Románok Egyesüléséért Szövetség, az AUR ezen a választáson is általában az első két opció között van – kivétel ez alól például Bihar, Szatmár és Szilágy megye, ahol nem kerültek az első három „helyezett” párt közé. Az RMDSZ 5 megyében kapta a legtöbb szavazatot: szavazatszámban és a szavazatok arányában is rendkívüli eredményt ért el.

A baloldal egységes, a jobboldal vagy jobbközép három nagy tömbből áll, és ezért nem sikerül jelentős eredményt elérniük – mondta ma reggeli műsorunkban Székely István politológus, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke.

Házigazda: Rácz Éva

Először koncertezik Kolozsváron a CrossYounity
Hangoló péntek, 2024 november 222024 november 22, 12:05

Először koncertezik Kolozsváron a CrossYounity

Először koncertezik Kolozsváron a CrossYounity, 2019-ben alakult református zeneműhely. A koncerten saját dalok és feldolgozások is...

Először koncertezik Kolozsváron a CrossYounity
Filep Erzsébet
Hangoló szerda, 2024 november 202024 november 20, 13:00

Élő nemzeti kincsünk: a széki Filep Erzsébet

Élő nemzeti kincs. Így is lehet fordítani azt a kifejezét, hogy Teazaur uman viu. A cím azokat illeti meg, akik hitelesen megőrzik és...

Élő nemzeti kincsünk: a széki Filep Erzsébet
„Jók leszünk!” – Mészáros György kritikai etnográfiája az iskola szerepéről
Hangoló hétfő, 2024 november 182024 november 18, 11:03

„Jók leszünk!” – Mészáros György kritikai etnográfiája az iskola szerepéről

A Mentés másként pedagógiai konferencia keretében – még Budapest előtt – Kolozsváron mutatták be először Mészáros György „Jók...

„Jók leszünk!” – Mészáros György kritikai etnográfiája az iskola szerepéről
Márai is hozzásegít a Mesekuckó bővítéséhez – egy új könyv a belépő
Hangoló hétfő, 2024 november 182024 november 18, 08:29

Márai is hozzásegít a Mesekuckó bővítéséhez – egy új könyv a belépő

Két kolozsvári színművész, Albert Csilla és Dimény Áron hangján szólalnak meg Márai Sándor Az igazi című regényének részletei....

Márai is hozzásegít a Mesekuckó bővítéséhez – egy új könyv a belépő
Hangoló csütörtök, 2024 november 142024 november 14, 10:52

Kezdődik az IFESZT Szatmáron

A november 14. és 24. között zajló 11. IFESZT a romániai kisebbségi színjátszás gyöngyszemeit ígéri, számos díjazott előadást...

Kezdődik az IFESZT Szatmáron
Hangoló kedd, 2024 november 122024 november 12, 15:22

Szeretett a fiatalok között lenni – a Harag György Társulat kapja az első Csíky András-díjat

Fiatal, 35 év alatti erdélyi magyar színészek – kőszínházi és független művészek egyaránt – részesülhetnek a Csíky...

Szeretett a fiatalok között lenni – a Harag György Társulat kapja az első Csíky András-díjat
Hangoló kedd, 2024 november 122024 november 12, 10:53

Kézművesek, népzenészek központja

Vezetett épületbejárás, ölbeli játékok, Mesterségkóstoló, családos délután, illetve rendszeres programok gyermekcsoportoknak: Zendítő...

Kézművesek, népzenészek központja
Hangoló hétfő, 2024 november 112024 november 11, 10:40

A közszolgálat küldetése a társadalomszervezés is

Kiállítással emlékeztet a közszolgálati Román Televízió bukaresti magyar szerkesztősége arra, hogy 55 évvel ezelőtt kezdődött el –...

A közszolgálat küldetése a társadalomszervezés is