Élő Kolozsvári Rádió

Mi is történt Dél-Koreában?

Hadiállapotot hirdetett az elnök, amit a parlament leszavazott, így visszavonták, közben az elnök lemondását követelik. Elemzővel tekintettük át a helyzetet.

Mi is történt Dél-Koreában?
Foto: EPA/YONHAP SOUTH KOREA OUT

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 december 4, 15:31

Idő kérdése Jun Szugjol dél-koreai elnök félreállása, lemondása – vélekedik Ady András külpolitikai elemző.

Helyi idő szerint, kedd este televíziós élő adásban jelentette be a dél-koreai államfő a hadiállapotot. Arra hivatkozott, hogy az ellenzék gátolja a parlamentáris döntéshozatal folyamatát és ezzel válságba taszítja az országot. A szükségállapot indoklásában azzal is érvelt, hogy az ország legerősebb ellenzéki pártja Észak-Koreával szimpatizál, és megvádolta a pártot, hogy államellenes tevékenységre készülnek.

A hadiállapot rendelkezéseinek a végrehajtásával Park Anszu vezérkari főnököt bízta meg az államfő. Ez a parlament és pártok működésének a felfüggesztését jelentette volna. Az erre tett kísérletet a parlamenti őrség, a képviselők és civilek ellenállása megakadályozta.

Szerdán aztán az elnök bejelentette, hogy az alig néhány órát tartó szükségállapotot visszavonja, mivel szerdára virradóra a dél-koreai parlamentnek a 300-ból 190 jelen lévő tagja feloldotta azt, kihasználva a törvényadta lehetőséget. Többségi szavazással feloldható hadiállapot.

A többséggel rendelkező, viszont ellenzéki Demokrata Párt vezetője, Li Dzsemjung az elnök lemondását követeli, de a kormányzópárt is azt hangsúlyozta, hogy felelősségre kell vonni az államfőt.

A dél-koreai helyzetet Ady András külpolitikai szakértővel elemeztük.

Riporter: Orbán Szabolcs

Etichete:
Leégett a kispetri református parókia
Napirend hétfő, 2024 december 22024 december 2, 16:30

Leégett a kispetri református parókia

Tűz ütött ki november 30-án este 11 órakor a kispetri Református parókián. „A tűz következtében két szoba és a tetőszerkezet...

Leégett a kispetri református parókia
Mit várhatunk Trump Ukrajna-tanácsadójától?
Napirend péntek, 2024 november 292024 november 29, 14:42

Mit várhatunk Trump Ukrajna-tanácsadójától?

Donald Trump megválasztott amerikai elnök a korábbi alelnöki nemzetbiztonsági tanácsadót, Keith Kelloggot jelölte ki Ukrajnáért és...

Mit várhatunk Trump Ukrajna-tanácsadójától?
Mi jöhet a szavazatok újraszámolása után?
Napirend péntek, 2024 november 292024 november 29, 12:48

Mi jöhet a szavazatok újraszámolása után?

Újraszámolják az államelnök-választás első fordulóján leadott szavazatokat. A Központi Választási Iroda döntése szerint az...

Mi jöhet a szavazatok újraszámolása után?
Nemzetközi esettanulmányi versenyről hoztak díjat a közgazdásztanoncok
Napirend csütörtök, 2024 november 282024 november 28, 13:29

Nemzetközi esettanulmányi versenyről hoztak díjat a közgazdásztanoncok

Kiemelkedő nemzetközi eredményt ért el a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetét képviselő...

Nemzetközi esettanulmányi versenyről hoztak díjat a közgazdásztanoncok
Napirend csütörtök, 2024 november 282024 november 28, 12:56

Mire hivatkozva fordult az Európai Bizottsághoz az Országos Audiovizuális Tanács?

Az Országos Audiovizuális Tanács arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a digitális szolgáltatásokról szóló szabályzat alapján...

Mire hivatkozva fordult az Európai Bizottsághoz az Országos Audiovizuális Tanács?
Napirend szerda, 2024 november 272024 november 27, 16:41

Átadták a Kriza János Néprajzi Társaság felújított székházát

A rendszerváltás után létrehozott intézmény az erdélyi néprajzkutatók érdekvédelmi szervezete. A nagymúltú szakmai intézményben...

Átadták a Kriza János Néprajzi Társaság felújított székházát
Napirend szerda, 2024 november 272024 november 27, 15:26

Egyház a művészekért

Egyház a művészekért címmel jótékonysági csoportos tárlatot szervez a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség Kányafő...

Egyház a művészekért
Napirend szerda, 2024 november 272024 november 27, 10:15

Miért nem mutatták a közvélemény-kutatások Călin Georgescu előnyét?

A román társadalomban létezik egy atlantistaellenes véleményáramlat, és csak az AUR, illetve Călin Georgescu kampánya tartalmazott olyasmit,...

Miért nem mutatták a közvélemény-kutatások Călin Georgescu előnyét?