Élő Kolozsvári Rádió

Nem voltak tettestársai a New Orleans-i gázolónak

Az újév napján elkövetett támadás halálos áldozatainak száma 14-re nőtt, a 35 sebesült közül többek állapota életveszélyes.

Nem voltak tettestársai a New Orleans-i gázolónak
Foto: Képernyőmentés

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 január 3, 10:43

Mégsem voltak tettestársai a New Orleans-i gázolásos terrortámadás elkövetőjének – közölte az FBI megbízott igazgatóhelyettese.

Christopher Raia a nyomozás állásáról tartott New Orleans-i sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 42 éves Shamsud-Din Jabbar a támadáshoz használt kisteherautóval december 31-én érkezett New Orleansba a szomszédos Texas államból, ahol született és élt. A férfi a járművet egy nappal korábban Houstonban bérelte ki.

A hatósági tájékoztatón elhangzott, hogy Jabbar december 31-én a közösségi oldalán több videóban is hitet tett az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet mellett, és arról is beszámolt, hogy tavaly nyár elején csatlakozott a terrorszervezethez. Eredeti célpontjai a családtagjai és barátai voltak, de tervén változtatott, ugyanis attól tartott, hogy így a hírekben nem a „hívők és hitetlenek közötti háborún” lenne a figyelem.

A nyomozók a gázolásos támadás helyszínének közelében találtak különböző lőfegyvereket, valamint két közeli útkereszteződésnél hűtőtáskába rejtett robbanóeszközöket. A terrorcselekményhez használt furgonban is találtak lőfegyvereket, valamint csőbombákat és az Iszlám Állam zászlaját. A 42 éves, amerikai állampolgárságú, Texasban élő Jabbar 2007 és 2015 között aktívan szolgált az amerikai szárazföldi hadseregnél, ezen belül 2009 és 2010 között 11 hónapig Afganisztánban volt. 2015-től 2020-ig a hadsereg tartalékos egységénél informatikai munkát végzett.

New Orleans belvárosában újév hajnalán az emberek közé hajtott, majd lőfegyverből tüzet nyitott. A helyszínen lévő rendőrök viszonozták a lövéseket, és a tűzpárbajban két rendőr megsebesült, Jabbar pedig meghalt. A támadás halálos áldozatainak száma 14-re nőtt, a 35 sebesült közül többek állapota életveszélyes.

mti

Crin Antonescu
Hírek hétfő, 2024 december 232024 december 23, 18:24

Crin Antonescu: mielőbb meg kell szervezni az elnökválasztást

Meghatározó fontosságú, hogy a lehető legrövidebb időn belül megszervezzék az államelnök-választást – jelentette ki hétfőn az...

Crin Antonescu: mielőbb meg kell szervezni az elnökválasztást
Ők lesznek a miniszterek a leendő kormányban
Hírek hétfő, 2024 december 232024 december 23, 08:47

Ők lesznek a miniszterek a leendő kormányban

„Erős minisztériumokat” fog vezetni az RMDSZ, Tánczos Barna pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, Cseke Attila pedig...

Ők lesznek a miniszterek a leendő kormányban
Kelemen Hunor: megengedhetetlen, hogy bilincsben mutatták Soós Zoltánt
Hírek péntek, 2024 december 132024 december 13, 15:41

Kelemen Hunor: megengedhetetlen, hogy bilincsben mutatták Soós Zoltánt

Tanulság kell legyen az, ami a választásokon történt Romániában – figyelmeztetett Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke a Szövetségi Állandó...

Kelemen Hunor: megengedhetetlen, hogy bilincsben mutatták Soós Zoltánt
Megrongálták az evangélikus-lutheránus templom háromnyelvű emléktábláját Aradon
Hírek szerda, 2024 december 112024 december 11, 10:08

Megrongálták az evangélikus-lutheránus templom háromnyelvű emléktábláját Aradon

Ismeretlenek megrongálták, összetörték és meggyalázták az aradi evangélikus-lutheránus egyházközség templomának háromnyelvű...

Megrongálták az evangélikus-lutheránus templom háromnyelvű emléktábláját Aradon
Hírek szerda, 2024 december 112024 december 11, 07:53

Alakul a négypárti koalíció a nemzeti kisebbségek frakciójával együtt

Közös kormányprogramot dolgoz ki és egy „lehetséges” közös jelöltet készül támogatni az elnökválasztáson a...

Alakul a négypárti koalíció a nemzeti kisebbségek frakciójával együtt
Hírek kedd, 2024 december 102024 december 10, 11:02

Soós Zoltán előzetes letartóztatását kéri a DNA

A korrupcióellenes ügyészség indítványozni fogja Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester és egy üzletember előzetes...

Soós Zoltán előzetes letartóztatását kéri a DNA
Hírek kedd, 2024 december 102024 december 10, 10:11

Kelemen Hunor: sürgősen válaszolni kell az emberek dühére

Minél hamarabb meg kell alakulnia az új parlamentnek, majd egy stabil többségnek, amely kormányt tud alakítani – nyilatkozta ma (kedd) reggel...

Kelemen Hunor: sürgősen válaszolni kell az emberek dühére
Hírek hétfő, 2024 december 92024 december 9, 09:56

Őrizetbe vettek egy medgyesi tanácsost, aki zsoldoscsoport vezetője is

A ploieşti-i táblabírósági ügyészség vasárnap este 24 órára őrizetbe vette Horaţiu Potra medgyesi tanácsost, aki közismerten egy...

Őrizetbe vettek egy medgyesi tanácsost, aki zsoldoscsoport vezetője is