Élő Kolozsvári Rádió

Most a PSD szeretne közigazgatási átszervezést

Milyen lenne egy jó közigazgatási átszervezés, egyáltalán szükség van-e rá, és mi az RMDSZ álláspontja?

Most a PSD szeretne közigazgatási átszervezést

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 január 14, 17:36

A Szociáldemokrata Párt elnöke, Marcel Ciolacu szeretné, ha a februárban kezdődő ülésszakban a parlament megvitatná a Románia közigazgatási-területi átszervezéséről szóló törvénytervezetet.

A pártban létrehoztak egy munkacsoportot a jogszabály kidolgozására – mondta a kormányfő. Ennek létrehozásáról ma reggeli ülésén döntött a párt országos politikai tanácsa – mondta az alakulat szóvivője. Lucian Romaşcanu emlékeztetett, hogy a közigazgatási-területi átszervezés a politikai osztály nagyon régi ígérete, amelyik az ország reformálásába illeszkedik. Hozzátette, hogy az átszervezéshez sok minden tartozik, az oktatástól az egészségügyön át az infrastruktúráig. Hangsúlyozta, hogy az átszervezés alapelve nem a települések megszüntetése, hanem az egybeolvasztásuk lesz.

Arról, hogy milyen lenne egy hasznos közigazgatási átszervezés, Kiss Tamás Szociológussal beszélgetettünk.

„Az RMDSZ állaspontja a közigazgatási átszervezés kérdésében nem változott” – nyilatkozta rádiónknak adott interjújában Szabó Ödön parlamenti képviselő. A beszélgetés során amellett érvelt, hogy Romániában nincs szükség közigazgatási reformra.

Riporter: Orbán Szabolcs

Felmérés: az erdélyi magyarok csaknem harmada nem bízik a tudományban
Napirend hétfő, 2025 április 142025 április 14, 18:44

Felmérés: az erdélyi magyarok csaknem harmada nem bízik a tudományban

Az RMDSZ-ben az önkormányzatokban bíznak leginkább az erdélyi magyarok – derül ki az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom akciószociológai...

Felmérés: az erdélyi magyarok csaknem harmada nem bízik a tudományban
Kolozs megyében is megsínylették a gyümölcsösök a fagyot
Napirend hétfő, 2025 április 142025 április 14, 15:49

Kolozs megyében is megsínylették a gyümölcsösök a fagyot

Akár 60 százalékos is lehet a fagykár Kolozs megyében, ami a gyümölcsösöket illeti – véli Bántó Dániel, a Kallós Zoltán Alapítvány...

Kolozs megyében is megsínylették a gyümölcsösök a fagyot
Épülhet Nagybánya terelőútja
Napirend hétfő, 2025 április 142025 április 14, 15:37

Épülhet Nagybánya terelőútja

A kormány múlt héten jóváhagyta a nagybányai elkerülő út finanszírozását. A kormány több mint 3,2 milliárd lejt hagyott jóvá a...

Épülhet Nagybánya terelőútja
Mennyit segít a későbbiekben a tinédzserkori munkatapasztalat?
Napirend hétfő, 2025 április 142025 április 14, 12:56

Mennyit segít a későbbiekben a tinédzserkori munkatapasztalat?

Az iskolában kevés tinédzser kerül kapcsolatba a munkával, gyakorlat, önkéntesség vagy részmunkaidő formájában, pedig egy ilyen...

Mennyit segít a későbbiekben a tinédzserkori munkatapasztalat?
Napirend péntek, 2025 április 112025 április 11, 13:23

Ünnepel az EMKE

Kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli megalakulásának 140. évét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. A kulturális intézményt...

Ünnepel az EMKE
Napirend péntek, 2025 április 112025 április 11, 13:20

Jobban felügyelik a pásztorkutyákat Nagybánya környékén

Bérszerződésben rögzítik a pásztorkutyákra vonatkozó előírásokat Nagybányán. A várost övező hegy- és dombvidéken működő...

Jobban felügyelik a pásztorkutyákat Nagybánya környékén
Napirend csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 15:21

Mit viselt meg leginkább az áprilisi fagy?

A kajszi- és az őszibarack fajtákat viselte meg a leginkább az elmúlt napok fagypont alatti hőmérséklete – nyilatkozta a Kolozsvári...

Mit viselt meg leginkább az áprilisi fagy?
Napirend csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 14:44

Trump ismét szünetelteti a vámokat, fellélegeztek a tőzsdék

Donald Trump 90 napos szünetet rendelt el az amerikai vámok alkalmazása terén, egyben azonnali hatállyal megemelte a Kínára vonatkozó...

Trump ismét szünetelteti a vámokat, fellélegeztek a tőzsdék