Élő Kolozsvári Rádió

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’70-es, ’80-as évek tudományában sétálunk

Segítőtársunk továbbra is a Csíkszeredában élő Nagy Péter.

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’70-es, ’80-as évek tudományában sétálunk
Foto: A Voyager-1 űrszonda művészi ábrázolása. NASA via Wikiépdia

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 január 23, 16:50

A hetvenes, nyolcvanas évek tudományos megvalósításai között barangolva szóba kerül a húrelmélet, valamint az inflációs modell, és korábbi példákból tanulva megpróbálunk kapcsolatba lépni földönkívüli civilizációkkal is.

Carl Sagan és Stephen Hawking mellett beszélgetőtársunk, a csíkszeredai Nagy Péter édesapjáról, a fizikatanár Nagy Antalról is mesél, aki már nagyon korán példaképe, mesélője és mindene lett. Nem megyünk el szó nélkül azok mellett a tudománynépszerűsítő előadások mellett sem, amelyeket kis csapatával meghonosítottak Csíkszeredában, ezúttal az első lépésekről is mesél egyet és mást.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Óriások vállán, avagy a rejtélyes XX. század címmel tart előadást Nagy Péter január 30-án, csütörtökön este 7 órától Csíkszeredában, a Petőfi kávéházban, részben decemberi találkozásunk által is ihletődve. További információk itt olvashatók.

Három ország fazekasa, Bagossy Sándor
Arcél péntek, 2024 szeptember 132024 szeptember 13, 15:36

Három ország fazekasa, Bagossy Sándor

Az alkotóval a régi főtér egyik vendéglőjének teraszán beszélgettünk, nem messze a Teleki Magyar Háztól, ahol Három ország fazekasa...

Három ország fazekasa, Bagossy Sándor
Dr. Kiss András
Arcél csütörtök, 2024 szeptember 52024 szeptember 5, 16:52

Aki erdélyi életünk tükrét mutatja: dr. Kiss András, Nagyvárad szerelmese

Dr. Kiss András nyugalmazott kardiológus főorvos volt az Arcél vendége, aki 2 éves korában, a bécsi döntéskor költözött a családjával...

Aki erdélyi életünk tükrét mutatja: dr. Kiss András, Nagyvárad szerelmese
Képregényen innen és túl – Hegedűs Mártonnal az Arcélben
Arcél hétfő, 2024 augusztus 262024 augusztus 26, 19:24

Képregényen innen és túl – Hegedűs Mártonnal az Arcélben

Hegedűs Márton műhelyfoglalkozást vezetett a Kolozsvári Magyar Napokon, majd kihelyezett stúdiónkat is felkereste. A magyarországi...

Képregényen innen és túl – Hegedűs Mártonnal az Arcélben
Koltai Róbert és Gaál Ildikó
Arcél péntek, 2024 augusztus 162024 augusztus 16, 14:15

Koltai Róbert filmes arcai – a történetmesélő, Gyuszi bácsi, Csocsó meg a többiek

A Koltai 80 – Filmeskönyv szolgáltatta ezúttal az apropót, hogy onnan folytassuk a beszélgetést, ahol tavaly októberben a Donát úti...

Koltai Róbert filmes arcai – a történetmesélő, Gyuszi bácsi, Csocsó meg a többiek
Arcél péntek, 2024 augusztus 92024 augusztus 9, 15:40

Utazó, vlogger, különleges világok „nagykövete”: Pataki Előd

Pataki Előd megfordult már Thaiföld legmagasabb pontján, a Doi Inthanon hegy csúcsán; Vietnam legnagyobb városában, Ho Chi Minh-ben, valamint...

Utazó, vlogger, különleges világok „nagykövete”: Pataki Előd
Arcél csütörtök, 2024 július 182024 július 18, 18:46

Ügyelőként is pontosan, szépen, tisztelettel mások iránt

1969. szeptember 15-én kezdett el dolgozni a sétatéri intézményben, ami kitartott egészen a nyugdíjazásáig, 2001-ig. Az alázat, a színpad,...

Ügyelőként is pontosan, szépen, tisztelettel mások iránt
Arcél péntek, 2024 július 52024 július 5, 11:07

Költő, pedagógus, segítő és mély érzésű ember: Cseh Katalin

„Szép hegy, nagy hegy a Kárpátok, akárcsak egy szürke ló” – ehhez a második osztályos korában írt kis versikéhez vezet vissza Cseh...

Költő, pedagógus, segítő és mély érzésű ember: Cseh Katalin
Arcél hétfő, 2024 május 202024 május 20, 16:25

Tudoran Klára Lívia: „A spirituális fejlődésért tenni kell”

Tudoran Klára Lívia képzőművész, zenetanár Kolozsvár különböző tereiben volt már jelen textiljeivel és grafikáival – egyénileg vagy...

Tudoran Klára Lívia: „A spirituális fejlődésért tenni kell”