Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Megspórolhatjuk-e a villanyszámlánk 70%-át?

A közösségi médiát elárasztó szélhámosságokról, csodakütyükről beszélgettünk Furdek Tamás energetikai szakemberrel, és arról is, hogyan "fest" majd az energia ára "sapka nélkül" április 1-től.

Sajtóklub: Megspórolhatjuk-e a villanyszámlánk 70%-át?

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2025 január 28, 09:46

Elárasztották a hazug, bűncselekményszámba menő reklámok, hirdetések csalások a közösségi médiát. 2025-ben még mindig lehet például olyan szerkentyűt, csodakütyüt hirdetni a YouTube-on (is), amelynek segítségével állítólag ötven vagy – újabban – akár hetven százalékkal csökkenthetjük az áramfogyasztásunkat. A reklámozó cég szerint nem kell mást tennünk, mint hogy ezt a pici készüléket bedugjuk a konnektorba, s a lakásunk áramfogyasztása (és a villanyszámlánk) akár hetven százalékkal is kisebb lesz. Többek közt erről  a szélhámosságról beszélgettünk Furdek Tamás villamosmérnökkel, energetikai szakértővel.

Szó volt arról is, mi történhet Romániában az energia (áram, gáz) árával tavasszal, ha majd leveszik róla a „sapkát”. Hogyan festenek jelenleg a szabadpiaci árak Európában és Romániában, és milyen tendenciák érvényesülnek?

A műsor utolsó harmadában többek közt arról faggattam a szakembert, hogy

– felrobbanhat-e a telefonunk akkumulátora, ha túl régi, illetve ha sokáig használatlanul áll a fiókban (nem töltjük fel)?

– ott lehet-e hagyni a lakásban a töltés alatt levő eszközeinket (telefont, laptopot) akár napokig is, ez mennyire biztonságos?

– égve lehet-e hagyni a villanyt napokig, vagy túlhevülhet a körte?

– mikor érdemes, szükséges kicseréltetni a falban levő elektromos kábeleket (mondjuk az alumínium vezetékeket rézzel)?

A lejátszóra kattintva a január 27-i, hétfő délutáni 55 perces élő műsor szerkesztett, kissé rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-műsorvezető: Mihály István

Sajtóklub: Elhallgatott az Ér Hangja
Sajtóklub kedd, 2025 február 182025 február 18, 12:31

Sajtóklub: Elhallgatott az Ér Hangja

Ismét szegényebb lett a romániai magyar média. Több mint tíz éves működés után pénzhiány miatt megszűnt Érmelléken a székelyhídi...

Sajtóklub: Elhallgatott az Ér Hangja
Sajtóklub: Civilek a pályán, vagy (még mindig csak) a cserepadon?
Sajtóklub kedd, 2025 február 112025 február 11, 14:05

Sajtóklub: Civilek a pályán, vagy (még mindig csak) a cserepadon?

Miért nem akar / nem tud a kolozsvári (erdélyi, romániai) lakos öntudatos civil, a demokrácia lehetőségeivel élő, aktív polgár lenni, 35...

Sajtóklub: Civilek a pályán, vagy (még mindig csak) a cserepadon?
Kiss Olivér a Sajtóklubban
Sajtóklub kedd, 2025 február 42025 február 4, 11:20

Sajtóklub: Kiss Olivérrel Afganisztánban

Kiss Olivér világutazó, újságíró, blogger, a Szabadság napilap szerkesztője tavaly november-decemberben Indiában, Pakisztánban és...

Sajtóklub: Kiss Olivérrel Afganisztánban
Sajtóklub: India, Pakisztán, Afganisztán
Sajtóklub kedd, 2024 december 172024 december 17, 12:05

Sajtóklub: India, Pakisztán, Afganisztán

Hármat egy csapásra! Kiss Olivér, a közismert kolozsvári világutazó újságíró, blogger, a Szabadság napilap szerkesztője  november...

Sajtóklub: India, Pakisztán, Afganisztán
Sajtóklub kedd, 2024 december 32024 december 3, 11:04

Sajtóklub: A ’89-es forradalom “rejtélyei”

Mi történt 1989 decemberében Romániában a legújabb kutatások tükrében: népfelkelés? forradalom? államcsíny? Vagy inkább a három...

Sajtóklub: A ’89-es forradalom “rejtélyei”
Sajtóklub kedd, 2024 november 52024 november 5, 12:10

Sajtóklub: 35 éve történt – a román forradalom előzményei

Mi történt 1989 őszén, 35 évvel ezelőtt Romániában, Magyarországon és a Szovjetunióban, általában Kelet-Európában? Miben és mennyiben...

Sajtóklub: 35 éve történt – a román forradalom előzményei
Sajtóklub kedd, 2024 október 292024 október 29, 11:27

Sajtóklub: Újvárad, a “holnap városából”

Szűcs László, az Újvárad főszerkesztője, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke volt a vendégünk a Sajtóklubban. Az...

Sajtóklub: Újvárad, a “holnap városából”
Sajtóklub kedd, 2024 október 82024 október 8, 10:59

Sajtóklub: Díjazott rádiósok, a Donát útról

Rádiós nívódíjjal tüntette ki a hét végén két szerkesztő kollégánkat a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A díjakat...

Sajtóklub: Díjazott rádiósok, a Donát útról