Élő Kolozsvári Rádió

A Malomárok újabb szakaszát fedik fel Kolozsváron

Elkezdték a Széchenyi tér melletti bódék bontását.

A Malomárok újabb szakaszát fedik fel Kolozsváron

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 január 30, 13:23

Kolozsváron javában zajlik a Széchenyi tér közelében, az Apáczai Csere János utcában álló 16 árusbódé bontása.

A városi tanács 2024 júliusában döntött arról, hogy lebontják az építményeket. A malomárokra épült 16 ideiglenes bódé több évtizeden keresztül állt a területen. Emil Boc polgármester még 2021 áprilisában hagyta jóvá a bódék lebontására vonatkozó eljárást. Az utcában az egyik sávot lezárták. A bontással egyidőben ugyanis csőcsere is zajlik.

„Elkezdtük a bontási munkálatait a malomárokra épített bódéknak. Ezeket 25 éve helyezték el itt, a kolozsvári önkormányzat viszont úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a rájuk vonatkozó szerződéseket. Lebontjuk őket, és felfedjük a Malomárok itt folyó szakaszát, haszonlóan ahhoz a fejlesztéshez, amit a Malom utcában végeztünk. A munkálatok jelenleg az első 16 bódé bontásán zajlanak. Februárban pedig a maradék 8-at is elbontjuk, így az itt található összes bódé eltűnik majd. A Malomárokra helyezett betonlapokat ezt követően eltávolítjuk, láthatóvá téve a víz folyását. Kolozsvár fejlesztése folytatódik, most ezeknek a bódéknak is eljött az ideje. Eddig nem tudtuk megtenni, mert most járt le a 25 évre megkötött szerződés velük, amit azért nem hosszabbítottunk meg, hogy növeljük az életminőség szintjét itt Kolozsváron” – mondta egy videós bejelentkezésben Emil Boc polgármester.

A városháza európai projektalapból finanszírozza a fejlesztést, amely az Apáczai Csere János, azaz Argeș, részben pedig az Eötvös/Constanța és az Eszterházy, avagy Bălcescu utcák korszerűsítésére vonatkozik. A bódék elbontása a Kolozsvári Rádiónak nyilatkozó urbanista szerint fontos lépés. Guttmann Szabolcs azt is elmondta: Kolozsváron nehéz követni azt, hogy milyen urbanisztikai lépésekkel sikerül fejleszteni a város arculatát.

Guttmann Szabolcs: Egyértelműen előrelépés a civilizáció fele. Tehát gyakorlatilag azok az átmeneti bódék nemcsak a tájat rombolták azzal, hogy a malomárok eltűnt, hanem azért tűnt el, hogy ilyen minőségű üzletterek biztosítsák a kolozsvári piac életét. Urbanisztikailag, ami egyértelmű lett volna, hogy ez egy városkép megújulás és rehabilitálás. Kellett még egy momentum, egy katalizátor, ami a Balcescu iskolának a fejlesztését jelenti. Végül is egy iskola fejlesztése volt az utolsó pötty a malomárok kinyitására, merthogy úgymond szomszédságban van a piacrésszel, és akkor egy csapás alatt nem csak az iskolának a bővítési tervét hagyták jóvá hivatalosan, hanem ennek a malomárok szakasznak is a rehabilitálását. Ez így megy Kolozsváron általában, mert láthatatlan az, hogy milyen urbanisztikai lépésekkel sikerül a belváros és a belváros környékét szépíteni. A lényeg az, hogy jó irányba történik ez a lépés.

A polgármester a Malom utcaihoz hasonló fejlesztést ígért a város lakóinak. Guttmann Szabolcs azt a reményét fogalmazta meg rádiónknak, hogy az Apáczai Csere János utca környékén az autósforgalmat is újragondolják, a Malom utcában ugyanis a fejlesztés nem hozott változást.

„Remélem, hogy ez jobban fog kikerülni olyan értelemben, hogy az utca nem igazán szűkült le, csak a parkolók tűntek el, és érezhető, hogy a malomárok kicsit csámpásan lett bemutatva, amennyire tudta a csapat azt bemutatni, tehát szinte becsúszik az utca alá, merthogy az utcán azért a sávoknak a száma megmaradt. Itt marad egy kis utca, ami inkább sétálóövezet kéne legyen, de olyan nagy bátorsága nincs a városházának, hogy ellene menjen az autósforgalomnak. Konkrétan például a Baritiunál egyirányúsítani kellett volna már régóta azt az utcát. Az általános tervekben benne van, tehát ez még csak a jövő. Itt a piactéren, tehát kéne gondolni a forgalomnak a nyereségét. Egyelőre annak örülünk, hogy megtörténik, és valaha, ha megéljük, akkor talán fogjuk érzékelni, hogy a malomároknak van folytonossága is” – mondta el Guttmann Szabolcs.

A bódék bontási munkálatai február 7-ig tartanak. Az Apáczai Csere János utcában a betonlapokat is eltávolítják, így a Malom utcai korszerűsítéshez hasonlóan itt is felfedik a malomárok medrét.

Birtalan Albert összeállítása

Etichete:
Jótanácsok sívakációra a hegyimentőtől
Napirend péntek, 2025 január 242025 január 24, 13:43

Jótanácsok sívakációra a hegyimentőtől

A Kolozs megyei hegyimentők tavaly 253 bevetésen vettek részt, és 307 személyt mentettek meg. A Kolozs Megyei Tanács alárendeltségében...

Jótanácsok sívakációra a hegyimentőtől
Már büntetett is az e-SIGUR rendszer – milyen előnyei, hátrányai vannak?
Napirend péntek, 2025 január 242025 január 24, 13:41

Már büntetett is az e-SIGUR rendszer – milyen előnyei, hátrányai vannak?

Január elsejétől működésbe helyezték a romániai közutakon az e-SIGUR rendszert. Egyelőre az A1-es és A2-es autopályán illetve Vrancea...

Már büntetett is az e-SIGUR rendszer – milyen előnyei, hátrányai vannak?
Hogyan egyszerűsítené az építési engedélyeket Cseke Attila?
Napirend csütörtök, 2025 január 232025 január 23, 15:51

Hogyan egyszerűsítené az építési engedélyeket Cseke Attila?

Jobban megtervezett településrendezést biztosítana a fejlesztési minisztérium. Az erről szóló tervezet elfogadtatását a szaktárca az...

Hogyan egyszerűsítené az építési engedélyeket Cseke Attila?
Tánczos Barna: minden minisztériumtól a személyi költségek 5 százalékos csökkentését kérjük
Napirend csütörtök, 2025 január 232025 január 23, 14:49

Tánczos Barna: minden minisztériumtól a személyi költségek 5 százalékos csökkentését kérjük

Jóváhagyta Románia költségvetésének fokozatos kiigazítását az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa. Romániát Tánczos Barna...

Tánczos Barna: minden minisztériumtól a személyi költségek 5 százalékos csökkentését kérjük
Napirend szerda, 2025 január 222025 január 22, 17:21

A szenátus alkalmazottaival kezdi a „karcsúsítást” Ilie Bolojan

Elkezdődött az államapparátus karcsúsítása, elbocsátják a a parlament szenátusi alkalmazottainak mintegy negyedét – jelentette be...

A szenátus alkalmazottaival kezdi a „karcsúsítást” Ilie Bolojan
Napirend szerda, 2025 január 222025 január 22, 15:44

Magyar kultúra napi ünnepségek Erdély-szerte

Ma ünnepeljük a magyar kultúra napját. Arra emlékezünk, hogy január 22-én, a kézirat tanúsága szerint, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a...

Magyar kultúra napi ünnepségek Erdély-szerte
Napirend szerda, 2025 január 222025 január 22, 13:24

Hogy állunk a textil-újrahasznosítással?

Január elsejétől kötelező külön gyűjteni a textilhulladékot Romániában. A polgármesteri hivatalok kell, hogy megszervezzék a gyűjtést,...

Hogy állunk a textil-újrahasznosítással?
Napirend kedd, 2025 január 212025 január 21, 15:55

Miért ilyen népszerű még mindig Călin Georgescu?

Călin Georgescu volt független jelölt a szavazatok 38 százalékát szerezné meg az elnökválasztás első fordulójában, ha azt jövő...

Miért ilyen népszerű még mindig Călin Georgescu?