Élő Kolozsvári Rádió

Milyen gazdasági kihívások előtt áll az ország?

Bálint Csabát, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagját kérdeztük a kilátásokról.

Milyen gazdasági kihívások előtt áll az ország?
Foto: Kolozsvári Rádió archív

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 január 31, 17:22

Románia gazdasági helyzetét és továbbhaladását az segíthetné, ha az ország megkapná a rendelkezésre álló Európai Uniós támogatások egy részét. Ehhez Romániának megbízhatóságát kell bizonyítania – erről beszélt a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagja Kolozsváron.

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett előadáson Bálint Csaba az esetleges vámdíjak okozta nehézségekre is felhívta a figyelmet. Arról beszélt, hogy amennyiben az európai termékekre jelentős vámok kerülnének, az komoly versenyhátrányt jelentene a kontinens számára, hiszen Európa jelenleg egyébként is sérülékeny. A vámok pedig Románia gazdaságára is hatással lennének. A jegybank vezetőségi tagja arra is kitért, hogy az Európai Unió működésén sokat kell javítani, hogy a kihívások között a kontinens meg tudja őrizni eddigi helyét a világban.

Bálint Csaba a következő időszakra vonatkozó gazdasági kihívásokról nyilatkozott rádiónknak.

Riporter: Birtalan Albert.

Súgnak a titkosszolgálatok Georgescunak?
Napirend szerda, 2025 január 292025 január 29, 11:45

Súgnak a titkosszolgálatok Georgescunak?

Călin Georgescu azt állítja, hogy rendszeres tájékoztatásokat, belső információkat kap a titkosszolgálatoktól és egyes jelentéseikhez is...

Súgnak a titkosszolgálatok Georgescunak?
A gyűlöletbeszéd nem a holokauszttal kezdődött, és nem ért véget vele
Napirend hétfő, 2025 január 272025 január 27, 17:54

A gyűlöletbeszéd nem a holokauszttal kezdődött, és nem ért véget vele

Ma van az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulója. Ez a nap egyben a holokauszt nemzetközi emléknapja is. Az ENSZ...

A gyűlöletbeszéd nem a holokauszttal kezdődött, és nem ért véget vele
román érettségi
Napirend hétfő, 2025 január 272025 január 27, 17:32

Elkezdődött az érettségi

A kompetenciavizsgákkal elkezdődött az érettségi. Ez az első alkalom, hogy a szóbeli vizsgákat már télen megtartják. Ezen a héten román...

Elkezdődött az érettségi
Jótanácsok sívakációra a hegyimentőtől
Napirend péntek, 2025 január 242025 január 24, 13:43

Jótanácsok sívakációra a hegyimentőtől

A Kolozs megyei hegyimentők tavaly 253 bevetésen vettek részt, és 307 személyt mentettek meg. A Kolozs Megyei Tanács alárendeltségében...

Jótanácsok sívakációra a hegyimentőtől
Napirend péntek, 2025 január 242025 január 24, 13:41

Már büntetett is az e-SIGUR rendszer – milyen előnyei, hátrányai vannak?

Január elsejétől működésbe helyezték a romániai közutakon az e-SIGUR rendszert. Egyelőre az A1-es és A2-es autopályán illetve Vrancea...

Már büntetett is az e-SIGUR rendszer – milyen előnyei, hátrányai vannak?
Napirend csütörtök, 2025 január 232025 január 23, 15:51

Hogyan egyszerűsítené az építési engedélyeket Cseke Attila?

Jobban megtervezett településrendezést biztosítana a fejlesztési minisztérium. Az erről szóló tervezet elfogadtatását a szaktárca az...

Hogyan egyszerűsítené az építési engedélyeket Cseke Attila?
Napirend csütörtök, 2025 január 232025 január 23, 14:49

Tánczos Barna: minden minisztériumtól a személyi költségek 5 százalékos csökkentését kérjük

Jóváhagyta Románia költségvetésének fokozatos kiigazítását az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa. Romániát Tánczos Barna...

Tánczos Barna: minden minisztériumtól a személyi költségek 5 százalékos csökkentését kérjük
Napirend szerda, 2025 január 222025 január 22, 17:21

A szenátus alkalmazottaival kezdi a „karcsúsítást” Ilie Bolojan

Elkezdődött az államapparátus karcsúsítása, elbocsátják a a parlament szenátusi alkalmazottainak mintegy negyedét – jelentette be...

A szenátus alkalmazottaival kezdi a „karcsúsítást” Ilie Bolojan