Élő Kolozsvári Rádió

Megfenyegettek több kolozsvári iskolát. FRISSÍTÉS: alaptalan volt a fenyegetés

A rendőrség nem talált semmi gyanús dolgot.

Megfenyegettek több kolozsvári iskolát. FRISSÍTÉS: alaptalan volt a fenyegetés

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 február 14, 13:50 / actualizat: 2025 február 14, 16:11

Frissítés: A kolozsvári rendőrség szerint alaptalannak bizonyult a 9 kolozsvári tanintézmény címére érkezett fenyegetés. A hatóság közleményben kifejti: a rendőrök kiszálltak minden helyszínre, és az iskolákkal szerződésben álló őrző-védő szolgálatok munkatársainak segítségével átkutatták az épületeket, de semmi gyanús tárgyat vagy elemet nem találtak. A hatóságok jelenleg a fenyegető üzenetek küldőjének azonosításán dolgoznak.

”A jelenlegi tudásunk szerint hétfőn minden folytatódik normálisan” – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak adott interjújában Markó Bálint rektorhelyettes.

Korábban írtuk: Több kolozsvári állami és magániskola, illetve a Babes-Bolyai Tudományegyetem kapott fenyegető üzenetet ma.

A Stiri de Cluj beszámolója szerint egy Edina Suciu nevezetű személytől érkezett e-mail a kilenc tanintézményhez, amelyben azzal fenyegetőzött, hogy lőfegyverrel támad az érintett iskolára, a cél, hogy minél több embert megöljenek. Azt írta, azt tervezi, hogy „ma végrehajtja Románia legnagyobb támadását”, nem csak lőfegyverrel, hanem különböző dolgokat is kicserélt az iskolák körül.

A fenyegető üzenetet kapott tanintézmények között van a George Coșbuc főgimnázium, a Transylvania College és a Babes-Bolyai Tudományegyetem is.

A rendőrség eljárást indított az ügyben, több csapatot rendeltek ki a helyszínekre és az iskolákat felügyelő biztonsági cégeket is riasztották. Eddig nem találtak olyan gyanús elemeket vagy tárgyakat, amelyek veszélyeztetnék a biztonságot, a fenyegetést nem erősítették meg – írja a Stiri de Cluj.

Etichete:
Húsvéti Vásár a Planetáriumban
Hírek kedd, 2025 április 82025 április 8, 09:51

Húsvéti Vásár a Planetáriumban

Virágvasárnap, április 13-án 10 és 19 óra között Húsvéti Vásárt szerveznek a Planetárium Kávéházban. Ingyenes családos- és...

Húsvéti Vásár a Planetáriumban
Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját
Hírek hétfő, 2025 április 72025 április 7, 08:16

Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját

Hatósági felügyelet alá helyezték azt a 38 éves férfit, aki a gyanú szerint egy sörösüveget dobott két fiatal felé a Kolozsvári U és a...

Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját
Bagossy a nyeregben
Hírek péntek, 2025 április 42025 április 4, 08:43

Bagossy a nyeregben

Legismertebb slágereiket népzenei köntösbe bújtatva adja elő a Bagossy Brothers Company június 14-én, a csíksomlyói nyeregben. A zenekarhoz...

Bagossy a nyeregben
A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat
Hírek csütörtök, 2025 április 32025 április 3, 17:09

A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat

Támogatni fogja a román kormány az Amerikai Egyesült Államok és Európa közötti vámháború által érintett iparágakat – jelentette...

A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat
Hírek péntek, 2025 március 282025 március 28, 08:09

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása

Csütörtökön fogadta el Kolozsvár helyi tanácsa a 2025-ös évre vonatkozó városi költségvetést, ami idén eléri az 1 milliárd eurót. A...

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása
Hírek csütörtök, 2025 március 272025 március 27, 10:28

Ciolacu: ostobaság lenne a TikTok betiltása

Ostobaságnak nevezte Marcel Ciolacu azt a javaslatot, hogy tiltsák be a TikTokot az elnökválasztás előtti kampány idejére. Az ötlet Elena...

Ciolacu: ostobaság lenne a TikTok betiltása
Hírek csütörtök, 2025 március 272025 március 27, 08:41

Rengeteg program a színház világnapjához kapcsolódva Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház változatos programkínálattal várja az érdeklődőket a színházi világnap alkalmából. Csütörtökön...

Rengeteg program a színház világnapjához kapcsolódva Kolozsváron
Hírek péntek, 2025 március 212025 március 21, 08:47

Elhalasztja az USA Románia vízummentességét?

Sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok elhalaszthatja Románia vízummentességének gyakorlatba ültetését. Andrei Muraru, Románia...

Elhalasztja az USA Románia vízummentességét?