„Nagyon nehéz a mai embernek nem elhíznia”
Szilágyi Karola dietetikussal beszélgettünk az elhízás elleni küzdelem világnapján.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 március 4, 17:02
Ma, március 4-én van az elhízás elleni világnap. Az elhízás világszerte az egyik legjelentősebb népegészségügyi kihívás.
Romániában mintegy 4 millió elhízott ember él a Román Orvosi Kamara elnöke, Cătălina Poiană szerint. A magas testtömeg-indexszel rendelkezők aránya világszerte nő, a férfiak és a nők esetében egyaránt.
Jelenleg a világon a felnőttek 70 százalékának magas a testtömegindexe, 39 százalékuk pedig elhízott. Az idő előtti halálozást olyan betegségek okozzák, mint a koszorúér-betegség, a stroke vagy a daganatos betegségek, amelyek a magas testtömegindexnek is tulajdoníthatók – hangsúlyozta az orvosi karma elnöke, és úgy vélte, Romániában egyelőre nincs meg a kellő politikai akarat az elhízás megelőzését célzó országos program elindításához, az egészségügyi szakemberek ez irányú képzése is kívánnivalót hagy maga után, továbbá hiányoznak a területtel kapcsolatos kutatásokhoz szükséges befektetések.
Az elhízás elleni világnapot 2015 óta rendezik meg, célja ösztönözni az embereket az egészséges testsúly megőrzésére, a súlytöbblet leadására, és felhívni a döntéshozók figyelmét a sürgős cselekvés fontosságára a „világjárványnak” is nevezett elhízás leküzdése érdekében.
„Nagyon nehéz a mai embernek nem elhíznia” – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak adott interjújában Szilágyi Karola dietetikus, akit a túlsúly, az elhízás megelőzéséről és a megfelelő étrendről kérdezett Orbán Szabolcs.