Bezzegrománia
A megszorítások évében vagyunk, nincs pénz semmire, egy emberként fújtat ránk Trump és Putyin, meg mindkettő sleppje. Ebben a káoszban bukkant fel a bezzegromániázás.

Bezzegrománia – ez egy futótűzként terjedő címke, amellyel minden, az országra vonatkozó negatív megállapítást kommentál egy elég népes erdélyi csoport. Adott pillanatban Románia sok tekintetben jobban teljesített, mint Magyarország. A felmérések szerint itt bíztatóbbak voltak a gazdasági mutatók, kisebb volt az infláció, szabadabb a sajtó, hatékonyabb a legtöbb intézmény működése – legalábbis ezt jelezték nemzetközi felmérések. Természetesen így is hátul kullogtunk az európai országok között, de tudjuk, a remény hal meg utoljára. Ekkor kezdtek magyarországi polgárok olyan megjegyzéseket tenni, hogy bezzeg még Romániában is több esély van a fejlődésre, mint Magyarországon. Bezzegrománia – írták be minden olyan hír alá, ahol Románia egy centinyit is megelőzte az anyaországot.
Aztán jött a történelmi jelentőségű elnökválasztás, előbújt a föld alól Calin Georgescu, egy kétes hátterű, és minősíthetetlenül zavaros figura, aki kijelentéseinek köszönhetően közröhej tárgya lehetett volna világszerte, ha itthon nem vált volna aggasztóan jól pozícionált Messiássá. Az első fordulót megnyerte Georgescu. Az Alkotmánybíróság illegális finanszírozásokra és kampánycsendsértésre hivatkozva a két forduló között törölte az elnökválasztást, most 2025 májusától várjuk a mannát. Nem mondom végig a történetet, meg hogy miként állunk jelenleg. Tény, hogy a tavaly évvégi eseményeket követően a Romániáról szóló értékelések drasztikusan megváltoztak, minden téren óriásit zuhantunk. Ráadásul egy monyókoló kormánynak voltunk kiszolgáltatva, amelyik sértődött gyermekként viselkedett válság idején: időnként egy-egy fél durcásan kivonult, vagy ultimátumokat adott, ujjal mutogatott a partnerére, minősítgette azt és hadd ne soroljam. Mindenki gondterhelten figyelte, és máig figyeli, mi történik.
A megszorítások évében vagyunk, nincs pénz semmire, egy emberként fújtat ránk Trump és Putyin, meg mindkettő sleppje. Ebben a káoszban bukkant fel a bezzegromániázás. Bőg és őrjöng a Georgescut támogatók csapata Bukarestben, egyes erdélyiek ujjonganak – bezzegrománia. A külföldi befektetők nem szívesen jönnek hozzánk – büszke bezzegrománia. Orbán Viktor ársapkát talált ki a drága margarinra – szomorú bezzegrománia. Orbán Viktor békét akar, míg a nyomorult Európai Unió, köztük Románia nem fordít hátat Ukrajnának – dühös bezzegrománia.
Most már kiütéseim lesznek a bezzegromániázástól. Mi, erdélyi magyarok mindig az anyaország felé kitekert nyakkal éljük az életünket, meg vagyunk győződve, ott még a rózsa is másképp illatozik, mint ebben a pöcegödörben. Értem én, hogy lelkileg kapcsolódunk a szomszédos ország lakosaihoz. De ennyire a saját valóságunktól eltávolodva látni a világot, örülni a sikertelenségeinknek, ünnepelni a csődjeinket? Itt kapunk fizetést, nyugdíjat, ide járnak iskolába a gyermekeink, unokáink, itt szoktunk biciklizni hétvégén, itt koptatjuk az autónk gumiját, és itt fizetjük a villanyszámlát. Tényleg rendjén van, ha Orbán Viktor jövőjéért még mindig jobban aggódunk, mint a sajátunkért? Egy másik kedvenc megfogalmazást parafrazálva: tényleg annyira gáz volna, ha Románia előre menne, nem hátra?
Kopogtat a szélsőjobb az ajtón, ami – legyen világos – hosszú távon nem fog minket sem hidegen hagyni, – és a bezzegromániás tapsikolás nem akar véget érni. Adná az ég, hogy az erdélyi mentalitás előre menjen, ne hátra – minél sürgősebben.