Élő Kolozsvári Rádió

Felemás zokniban, közelebb egymáshoz – összefogás a Down-világnapon

Kemény munka és alázat előzte meg az olimpiai sikereket – mondta rádiónknak a székelyudvarhelyi Veress Erna Down-szindrómás úszó, aki Vincze Loránt európai parlamenti képviselőt választotta az EUfortrisomy21 projektjében.

Március 21. a a Down-szindróma világnapja, amelynek célja a figyelemfelhívás, a megértés növelése, valamint annak segítése, hogy a Down-szindrómások méltósággal és a társadalom aktív tagjaiként élhessenek teljes életet. Ennek jegyében, a 3 darab 21-es kromoszómát jelképező dátumon és az azt megelőző napokban 2006 óta világszerte tartanak különböző eseményeket és találkozókat azok az egyesületek, amelyek a Down-szindrómával élő gyermekeket és felnőtteket képviselik.

Magyarországon például, a Rejtett Kincsek Down Egyesület szervezésében idén közel 60 művész, sportoló és közéleti szereplő húz felemás zoknit a Down-világnap apropóján, köztük Gyurta Dániel, Lackfi János, Ónodi Eszter, Kapás Boglárka, Miklósa Erika és a Bagossy Brothers Company.

A nemzetközi összefogás a járványhelyzet okozta bezártság közepette sem marad el: az EUfortrisomy21 elnevezésű közösség kezdeményezésére ma délután online konferenciát tartanak, ahol a résztvevők arra keresik a választ, hogy mit tehet Európa a 21-es triszómiával élő gyermekek, fiatalok, felnőttek életének szebbé tételéért. A kezdeményezés másik vonulata az a projekt, amelyhez döntéshozó európai politikusok, többségében európai parlamenti képviselők csatlakozhattak: ennek részeként a törvényhozók a származási országukban élő Down-szindrómás személyekkel ismerkedhetnek meg, hogy aztán valamilyen formában a világnapot is együtt ünnepeljék.

Veress Erna

A projektbe a székelyudvarhelyi Veress Erna is bekapcsolódott, aki két évvel ezelőtt egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel térhetett haza az Abu Dhabiban megrendezett Speciális Olimpiai Játékokról. Társaként Vincze Loránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselőt választotta, akivel már közös plakátjuk is megjelent az EUfortrisomy21 Facebook-oldalán.

A 33 éves bajnok számára, mint mondta, „kinyílt előtte egy ajtó”, amikor 24 éves korában a Pro Down Alapítvány úszó tanfolyamot szervezett. Stefán András segített abban, hogy Erna megszeresse a vizet, majd országos versenyeken vett részt. 2019-es olimpiai részvételét kemény munka és alázat előzte meg.

Édesanyja, Veress Anikó, a székelyudvarhelyi Pro Down Alapítvány vezetője felidézte, hogy lánya számára a három érem élete legszebb születésnapi ajándéka volt. „Boldogan és büszkén mondja mindig, hogy neki ezt sikerült elérnie, korábban mindig arról álmodozott, hogy egyszer olimpiai bajnok lesz.

A kettejükkel folytatott beszélgetésünk meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Vincze Loránt európai parlamenti képviselő örömmel fogadta az EUfortrisomy21-től kapott felkérést, és bízik abban, hogy mielőtt sikerül személyesen is találkozniuk Ernával.

Nekem az a tapasztalatom, hogy nagyon sokat számít egy mosoly, egy kedves szó, egy beszélgetés, amely valóban egyenlő embertársként kezeli a különleges embereket. A beszélgetés során kiderül majd, hogy ezen túl még mivel lehet segíteni. Ami a társadalmunkat illeti, valóban sokfélék vagyunk, és a Down-szindrómával élőket arra kellene segítenünk, hogy önálló életet tudjanak élni. Hiszen számukra is ez jelenti a teljes értékű életet, és a közösség számára is az a legjobb, ha ők is értékalkotó, kereső részei lesznek a társadalomnak.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 18, 16:59

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány