Áprilisban több újdonságot vezetnek be a koronavírus elleni oltáskampányban
A tervek szerint április végétől a családorvosi rendelőkben is elkezdődik a COVID-19 elleni oltás – erősítette meg kedden a oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke.
Valeriu Gheorghiţă azt mondta, a családorvosok az AstraZeneca és Johnson&Johnson által kifejlesztett vakcinával oltanak majd. A családorvoshoz nem kell feliratkozni, az orvos maga dönti el, hogy a hozzá tartozó személyeket milyen sorrendben oltja. A megyei közegészségügyi igazgatóságok március végéig összesítik, hogy hány családorvos hajlandó részt venni a kampányban.
Ugyancsak áprilisban beüzemelnek több mobilegységet, amelyek főleg a nagyon fertőzött településeken, illetve az olyan falvakban fognak oltani, ahol nincs családorvos.
Április elsejétől a koronavírus elleni oltási kampány honlapján közlik az egyes oltóközpontokban használt vakcina típusát is.
Ugyancsak áprilistól a platform felbecsüli a várakozási időt, hogy aki várólistára kerül, tudja, hogy várhatóan mikor kerül sorra.
A kampány vezetője elmondta azt is, hogy április 6-ától az oltópontokon 60 helyett 90 személyt immunizálnak naponta.
Hozzátette: április 13-ától 125 új oltópont nyílik, amelyekben a Pfizer-BioNTech által kifejlesztett vakcinával oltanak.
Az orvos közölte: a koronavírus elleni oltáskampány platformján létrehoztak egy linket, amelyen jelenteni lehet az esetleges mellékhatásokat.
Agerpres
Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 24, 10:08