Élő Kolozsvári Rádió

COVID-veszteségeink – Párkapcsolatok és meg nem született gyermekek

Amikor azon gondolkodunk – mert biztosan gondolkodunk néha rajta – hogy mit hozott és mit vitt el a koronavírus-járvány, akkor mindenkinek eszébe jutnak saját veszteségei. Lehetnek elvesztett munkahelyek, elvesztett barátok, a távolság miatt megszakadt emberi kapcsolatok.

Vagy lehetnek el nem ért nyaralások, le nem cserélt autók, meg nem látogatott rokonok, sőt, meg nem született gyermekek. Igen, ilyen hatása is volt a járványnak. A világ más országaihoz hasonlóan, Romániában is jelentősen visszaesett az újszülöttek száma. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint, átlagosan 10 százalékkal kevesebb gyermek lát napvilágot mint a járvány előtt. Idén februárban például 11.816 gyermek született. 2.036-tal kevesebb mint egy hónappal korábban. Vagyis a korábbi 100 gyerekből 17 nem született meg.

Ha visszaszámoljuk azt a bizonyos 9 hónapot, akkor ezeknek a gyermekeknek a fogantatása vagy nem-fogantatása épp a bezártság utáni időszakra esne. Vajon a bezártság nem csak több együtt töltött időt, meghitt kapcsolatokat jelentett? Mit gondol erről a szakember? Szőcs Kinga pszichológust, szülésfelkészítőt, párkapcsolati terapeutát hallgathatják meg az alábbi lejátszóra kattintva.

Oborocea Mónika interjúja.

A segítség karnyújtásnyira – konkrétabban ma már egy kattintásnyira van. Azoknak, akik súlyos párkapcsolati krízisben vannak, vagy egyedülállók, és nincs lehetőségük, nincs pénzük pszichológushoz menni, létrejött egy Facebook-csoport. Ebben szakemberek nyújtanak segítséget. Keressék bátran a következő csoportot: „Lélekemelő – erdélyi segítők csoportja a krízis idején„. A szakemberek hálózata szinte azonnal tanácsot ad, segítőhöz irányít.

Szerkesztő: Rácz Éva

Szerkesztő: kristalybea, 2021 május 20, 11:21

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány