Élő Kolozsvári Rádió

Öt felújított óvodát avatnak a hét végén Kolozsvár környékén

Nyárszó, Körösfő, Déscichegy, Szék és Várfalva legkisebbjei mostantól korszerűen felújított óvodába járhatnak.

A felújított nyárszói épületet Vincze Minya István, a kalotaszegi a kalotaszegi református egyházmegye esperese áldotta meg, aki az egyház által megőrzött jegyzőkönyvből olvasta fel, hogy a településen 1879-ben mondott le az intézményfenntartói jogáról helyi református gyülekezet, és adta át az iskolaépületet – amelyben ma az óvoda működik) a helyi közösségnek. Leszögezte ugyanakkor, hogy az épület csak magyar nyelvű oktatás céljaira használható, és ha a magyar oktatás megszűnne, az adomány visszaszáll az egyházra. Az esperes bocsánatkérések közepette idézte az egykori adományozási jegyzőkönyv utolsó szavait: ha megszűnik az épületben a magyar oktatás „üssön bele a mennykő!”.

A nyárszói óvoda felújítását a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége végezte.

Az óvodákat a magyar állam támogatásával újították fel. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében közel ezer óvoda épül vagy újul meg Magyarország határain kívül, amelyekben magyar nyelven nevelik a gyermekeket.

Hallgassa meg a teljes összeállítást az alábbi lejátszóra kattintva!

Szilágyi Szabolcs összeállítása

This slideshow requires JavaScript.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 május 28, 16:53

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány