Élő Kolozsvári Rádió

Több oltóközpontot bezártak vagy csökkentették a kapacitásukat

Ideiglenesen beszüntetik a tevékenységet 11 oltóközpontban, 127-ben csökkentik a munkaprogramot, 70 oltópontot pedig bezártak, mivel az oltóközpontok mintegy 45%-a a csökkent oltakozási kedv miatt kapacitásának kevesebb mint 50%-ában működött az elmúlt időszakban – jelentett be a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló bizottság vezetője, Valeriu Gheorghiţă

Véglegesen nem akarják bezárni az oltóközpontokat, mivel nem lehet tudni, milyen lesz a járványhelyzet az elkövetkező hónapokban, és a központokat szükség esetén gyorsan újra működésbe kell helyezni.

Valeriu Gheorghiţă elmondta, hogy az utóbbi hónapokban fokozatosan csökkent az újonnan beoltott személyek száma, viszont az uniós szerződés értelmében a vakcinaadagok a korábbi beütemezés szerint érkeznek az országba, így jelenleg a beérkezett dózisok mintegy 60%-át sikerült felhasználni.

Megjegyezte, egyrészt fontos lenne felhasználni a vakcinákat még a szavatossági idő lejárta előtt, másrészt azonban megfelelő mennyiségű vakcinának kell raktáron lennie a járvány következő hulláma esetén.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2021 június 16, 09:59

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete