Valeriu Gheorghiţă: terjed a koronavírus delta variánsa, tárgyalnak a harmadik vakcinadózisról is
Az utóbbi 8 héten ötszörösére nőtt a koronavírus Delta variánsával történt megbetegedések száma: az év 29. hetében már 127 olyan új megfertőződést mutattak ki, amit ez a vírustörzs okozott. Ez 26-tal több, mint az egy héttel korábban jegyzett esetszám – közölte keddi sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghiţă, az oltáskampányt irányító országos bizottság vezetője.
A Delta vírustörzzsel történt megbetegedések felét 28 fertőzési gócban mutatták ki Argeş, Bákó, Brassó, Dolj, Ilfov, Iaşi, Teleorman megyében és Bukarestben. Ebből 22 családi, 6 közösségi góc.
Az esetek egyharmadában tisztázatlan a fertőzés eredete, így a katonaorvos szerint nagy a valószínűsége annak, hogy fertőzöttek a vírus közösségi terjedése révén betegedtek meg.
A Delta vírustörzs eddig öt ember halálát okozta Romániában a hivatalos adatok szerint, a legutóbbi áldozat egy 56 éves Olt megyei férfi, akinek társbetegségei is voltak.
A Delta variáns halálos áldozatai közül egy sem volt beoltva.
A Delta vírustörzzsel diagnosztizált 127 személy közül 13 személy kapta meg mindkét oltást, kettő pedig az első adagot. A többiek nincsenek beoltva. Ez azt jelenti, hogy továbbra is kicsi azoknak az aránya, akik a beoltottság ellenére elkapják a koronavírust – magyarázta a katonaorvos.
Az elmúlt 24 órában egyébként 175 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 30.300 teszt eredményének feldolgozása nyomán. Ez június eleje óta a legmagasabb napi fertőzésszám.
Valeriu Gheorghiţă arról is beszélt, hogy a veszélyeztetett csoportok ősztől valószínűleg megkaphatják a harmadik dózis oltást is. Olyanokról van szó, akik fokozottan kitettek a fertőzésnek, például az egészségügyi dolgozók, valamint vélhetőleg kapnak majd a krónikus betegek és a 65 év fölöttiek is. Azoknak az embereknek, akik át is estek a betegségen, és oltást is kaptak, nem biztos, hogy szükséges harmadik adagot is beadni a vakcinából – mondta az oltáskampány koordinátora.
Agerpres, kvr
Szerkesztő: kristalybea, 2021 július 27, 17:18