Nem mindenhol kötelező a digitális COVID-igazolvány
Csak azoknál a határátkelőknél kötelező mától az uniós digitális COVID-igazolvány, ahol kérik az oltottság, a koronavírusból való felgyógyulás vagy a negatív teszteredmény bizonyítását – közölte a Romániai Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetsége.
Azon országok esetében, amelyek beutazáskor nem kérik ezeket az okmányokat – mint például Bulgária – továbbra sem kötelező az uniós COVID-igazolvány bemutatása.
Ugyanez érvényes azokra is, akik zöld besorolású államból térnek haza Romániába. Nekik nem kell felmutatniuk az uniós igazolványt, a sárga vagy piros zónához tartozó országokból beutazóknak azonban szükségük lesz rá. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa közösségi oldalán közölte, „alapszabályként továbbra is teszt, oltás és karanténkötelezettség nélkül lehet” Magyarország és Románia között átlépni a határt, mert Magyarország jelenleg, járványügyi szempontból zöld besorolású.
A hatóságok közben figyelmeztettek: az oltottságot vagy a COVID-19-ből való felgyógyulást igazoló iratok hamisítása, illetve a hamisított dokumentumok tudatos felhasználása bűncselekménynek minősül és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Agerpres, kvr
Szerkesztő: kristalybea, 2021 augusztus 13, 08:52