Október végére 15 ezer koronavírusos eset lehet naponta, ha nem vigyázunk jobban
Október végére a koronavírus-fertőzések napi új esetszáma meg fogja haladni a 15 ezret, ha az emberek nem oltatják be magukat, és nem tartják be az egészségügyi óvintézkedéseket – hívta fel a figyelmet a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ igazgatója, Adriana Pistol.
Az orvos szerint a megbetegedések számának megkétszereződése az elmúlt egy hét alatt az alacsony oltottsági aránynak és az egészségügyi óvintézkedések elmulasztásának tudható be. Csupán 30% oltottsági aránnyal járványtani szempontból lehetetlen megfékezni egy járványt, bármilyen jellegű legyen is az – hangsúlyozta.
A második ok az, hogy már széles körben, országszerte elterjedt közösségi átvitele van az új, delta variánsnak, amelynek a fertőző képessége sokkal nagyobb, mint a járvány korábbi hullámaiban terjedő vírustörzseknek. A harmadik ok pedig az egészségügyi óvintézkedések – maszkviselés, fizikai távolságtartás, higiéniai szabályok – betartásának elmulasztása ott, ahol szükséges lett volna – mondta.
A Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ igazgatója felhívást intézett az egész társadalomhoz, hogy az óvintézkedések betartásával és az oltás beadatásával járuljon hozzá a járvány megfékezéséhez, mivel az intézmények magukban nem tudják megoldani a helyzetet.
Agerpres
Szerkesztő: kristalybea, 2021 szeptember 20, 14:22