Saly Noémi: „A kávé társas ügy, összehozza az embert a barátaival”
A kávé világnapján Saly Noémivel beszélgettünk a kávézás nyújtotta élményekről, tapasztalatokról, kultúrtörténeti vonatkozásokat érintve.
A világnap ötlete eredetileg Japánban fogalmazódott meg, onnan indult útjára a mozgalom, 2009 óta pedig már a világ számos országában ünneplik szeptember 29-én a kávét és a kávézás élményét. Ünnepelni persze sokféleképpen lehet, de talán a legegyszerűbb az, ha az ember megiszik egy csésze ízletes feketét, úgy ízesítve és olyan helyszínen, társaságban, ahol igazán jól érzi magát.
De vajon mit mond a szakember? Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész legfontosabb kutatási témája a kávéháztörténet, vagy ahogy ő fogalmaz, „a régi budapesti élet elbűvölő esszenciája”. Sokak egyik kedvenc italának világnapján őt tárcsáztuk reggeli magazinműsorunkból. Mivel napi szinten fogyasztjuk, ki-ki az otthonában is, vajon veszített-e a „feketeleves” a fenségességéből, a magasztosságából?
A kávé mostanra már nagyon közkeletűvé vált, és az ember lépten-nyomon csak bekap egy kávét, meg otthon is főzdögéli mindenféle készülékeken, de azért régen a kávézás társas tevékenységnek számított. Szerintem az egy nagyon boldog világ volt. Az emberek elmentek a kávéházba, részben azért, hogy ott igyanak kávét, és akkor ezt összekötötték mindenféle fontos tevékenységekkel, nevezetesen az információhoz való hozzájutással. A kávéház ugyanis ilyen csodálatos helyként működött, amelynek nem a kávé, hanem valójában az információ a legfontosabb szolgáltatása. Vannak is ilyen szólások az araboknál, hogy a kávé összehozza, összekapcsolja az embert a barátaival… Ezt már ők is nagyon komolyan vették, hogy a kávé társas ügy.
Az Osiris Kiadó gondozásában 2005-ben jelent meg Saly Noémi Törzskávéházamból zenés kávéházba – Séta a budapesti körutakon című kötete, amely a Népszabadság megboldogult Budapest mellékletében 2002 tavaszán indult cikksorozatot gyűjti egybe a budapesti Nagykörút régi kávéházairól. Mint írta, „alig vágtam át a Ferenc körútról a József körútra, már rugdalózott bennem a vágy: körbejárni az egészet! Budát is, a Kiskörutat is! De nem elsiratni, hanem igaz valójában megmutatni és föléleszteni nagyapáink és nagyanyáink, polgárok, iparosok, arisztokraták és bohémek jól bevált »napköziotthonát«… Így és ezért kerekedett ki ez a kávéillatú városmesekönyv. Szeretettel teszem kávésok, pincérek, hajdani, mai és leendő vendégek elé, újra létező márványasztalokra, gőzölgő csészék mellé.”
Ha Kolozsváron kezdene el keresgélni, kutatni, akkor vajon hol kezdené, esetleg az egykori New York szállónál?
Még mielőtt ilyen tekintetben Kolozsvárra tenném a lábamat, legelőször is fognám magam, és a Csíki Székely Múzeum igazgatójának, Gyarmati Zsoltnak a diákkori munkáihoz fordulnék. Ő ugyanis foglalkozott a kolozsvári kávéházakkal, kiváló tanulmányokat írt róluk, úgyhogy nekem csak elő kellene kapnom Zsoltnak ezeket a szövegeit; annak idején, diákkorában még konzultáltam vele a témában. Innen indulnék tehát, de azért hogyha a hallgatók között van olyan fiatal történész, művelődéstörténész, akit a téma érdekel, arra biztatom: ne hagyja abba, mert most már olyan források tárulnak föl, egyre több és egyre inkább, amelyekből sokkal kényelmesebb kutatni, mint régen. Anno az ember még a Széchényi Könyvtárban vagy Kolozsváron az Akadémiai Könyvtárban tekerte a mikrofilmet, nyálazgatta a régi újságokat… Most már vannak olyan internetes felületek, ahol a régi újságokhoz hozzá lehet férni, az ember csak beírja, hogy kávéház, és valósággal ezrével, tízezrével gyűlnek a találatok. Biztos, hogy Kolozsvárra is ezrével gyűlnének, úgyhogy ottan szíveskedjenek kutatni. Ami engem illet, nem kutatom a kolozsvári kávéházakat, tessenek azt helyben elintézni.
A beszélgetés teljes hosszában visszahallgatható az alábbi lejátszóra kattintva.
Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt
Borítókép: az egykori budapesti Belvárosi kávéház az Április, óh április című rádióműsor felvételekor 1968-ban. Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán
Szerkesztő: kristalybea, 2021 szeptember 29, 17:42